Ez a természetes anyag vírusölő szuperképességgel bír

Ez a természetes anyag vírusölő szuperképességgel bír
Forrás: Getty
Facebook
Twitter
Pinterest

Kár, hogy már nem haszáljuk olyan gyakran, mint régen, pedig sokat segíthetne a járvány leküzdésében.

Sokat lehet olvasni most arról, hogy a koronavírus még napokig továbbélhet különböző felületeken, mint pélául a textil, a műanyag, az üveg vagy a legtöbb fémfajta. Utóbbiak között azonban van egy anyag, ami elképesztő antimikrobiális tulajdonságokkal bír. Egy időben rengeteg kilincs, ajtógomb, edény, aprópénz sőt a tömegközlekedési járművek kapaszkodója is ebből készült. Kitaláltad már mi lehet? Bizony, a réz!

Olvasd el ezt is!

1852-ben egy Victor Burq nevű fizikusnak tűnt fel, hogy Párizs egyik rézgyárának munkásait az azt megelőző húsz év mindahárom kolera-járványa elkerülte. Pedig amikor ellátogatott a gyárba, az nem tűnt valami higiénikusnak számára. Veszélyes és egyébként nehéz munka révén a dolgozók halálozási rátája magas volt, de senkit sem a kolera vitt el. Burq később kiterjesztette vizsgálatát ékszerészekre, aranyművesekre és kazánkészítőkre, akiket szintén megkíméltek az újra kitörő kolera-járványok. 1867-ben jutott arra a következtetésre, hogy a réz és annak ötvözetei, a sárgaréz és a bronz is hatásos védekezésül szolgálhatnak a kolerával szemben.

gif

Ma már tudjuk, hogy a réz antimikrobiális tulajdonságokkal bír, órák, sőt, bizonyos esetekben percek alatt bánik el baktériumokkal, vírusokkal. Amikor ezek a mikróbák a réz felszínéhez érnek, az ionokat bocsát ki magából, ami a vírusok és baktériumok szétesését eredményezi, egyszerűen megszűnnek létezni.

A kozmetikai iparban is hasznos összetevő:

Sajnos azonban 20. században a réznél olcsóbb anyagok jelentek meg a piacon, így még a kórházakban is mindent inkább rozsdamentes acélra, műanyagra vagy alumíniumra cseréltek, pedig a jelenlegi helyzetben sokat segítene, ha például az ágyak váza vagy az ajtókilincsek rézből készülnének.

Mi biztosan nyitott szemmel járjuk majd a jövőben az bolhapiacokat réztárgyak után kutatva!

Galéria / 10 kép

10 kép a világból a koronavírus-járvány idején

Megnézem a galériát

Vice

Tovább olvasok
Kép
Vegyélhazait

Karácsonyi dekorációk a #vegyélhazait csoportból

Te honnan szoktad beszerezni az ünnepi dekorációt: virágüzletből, piacról vagy te magad készíted el őket? Mi lenne, ha idén kipróbálnál valami újat!

Kép
Sztárok

Semmit nem mutat, mégis hidegrázós az Eufória új előzetese

Rue visszatér: megérkezett az Eufória című kultsorozat karácsonyi különkiadása. Máris mindenki Zendayát akarja.

Kép
Sztárok

Karácsonyra hangolódva - az öröméneklő Beckham család

Ha egyszer David Beckham énekelni kezd, szem nem marad szárazon.

Kép
Életmód

Milyen gyakran kell(ene) mosnod az ágyneműdet?

A cím láttán most épp próbálsz visszaemlékezni, hogy mikor is járt utoljára a mosógépben a paplanhuzatod? Ha gondolkodnod kell ezen, akkor biztosan régebben, mint kellene!

Kép
Életmód

Gigi Hadid kihagyhatatlan vodkás tésztája

A gyönyörű modell nemrég az instagram storyjában osztotta meg lépésről lépésre ezt a fantasztikus receptet, ami pillanatok alatt elkészül.

Kép
Vegyélhazait

Hangolódjunk együtt a karácsonyra - Mutatjuk, mik azok a #vegyélhazait termékek, amikkel mi is meglepnénk a szeretteinket

Bár az idei karácsony egészen más lesz, mint korábban. A különlegességéről és a jó hangulatáról még nem kell lemondanunk.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem