Konyhai készülékek a gondtalan sütéshez és főzéshez

Konyhai készülékek a gondtalan sütéshez és főzéshez
Facebook
Twitter
Pinterest

Konyhai készülékekből egész egyszerűen sosem elég. A technológia folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően szerencsére egyre inkább kényelmesebbé válhat az életünk, miközben kevesebb energiaráfordítással is el tudjuk végezni a konyhában szükséges teendőket.

Cikkünkben néhány kifejezetten hasznos konyhai készülékre szeretnénk tehát felhívni a figyelmet. Legyen szó akár a vízforralóról, a modern kávéfőzőkről vagy a kenyérsütőről, mindhárom eszköz esetében olyan praktikus kellékről van szó, amelynek egész egyszerűen helye van a konyhában.

Forróvíz mindössze néhány másodperc leforgása alatt

Amikor innánk egy finom forró csokit, amikor a napi rutinnak számító teázásra készülünk, vagy éppen rövid időn belül lenne szükségünk forrásban lévő vízre, akkor a vízforraló kifejezetten hasznos konyhai kelléknek számít.

A használata roppant egyszerű. Hogyha a készüléket elláttuk árammal, akkor a kancsó részét kell csak megtöltenünk vízzel, majd pedig a bekapcsoló gombot megnyomnunk. Innentől kezdve mindössze néhány másodpercet kell csak várnunk, és máris kortyolhatjuk az előttünk gőzölgő nedűt.

Tehát rengeteg időt takaríthatunk meg így a munkába való készülődés közben, illetve az egyéb kisebb vagy nagyobb konyhában végzett tevékenységek során is.

Modern gépek a reggeli kávé főzéséhez

Sokunk számára a reggeli rituálé elmaradhatatlan részét képezi a frissen főzött és még gőzölgő kávé lassú elfogyasztása. Persze maga az élmény akkor lehet teljes, ha a megfelelő készülék áll a rendelkezésünkre az itóka elkészítéséhez.

Amennyiben unjuk már a régi kotyogós verziót, vagy lassan megadja magát az évek óta használt kávéfőzőnk, akkor ideje lehet rászánni magunkat a cserére. Az Elektrikstore.hu-nál kapható kávéfőzők ízletes, aromás kávéval szolgálhatnak.

Legyen éppenséggel az eszpresszó, a hosszú kávé vagy a kapszulás verzió a kedvencünk, minden bizonnyal meg fogjuk találni azt az eszközt, amellyel mostantól könnyed ujjgyakorlattá válik majd a kávéfőzés.

Ropogós friss kenyér házilag

Mi lenne akkor, ha nem kellene mindig leszaladni a pékségbe a friss kenyérért? Mi volna, ha nem érne minket folyton csalódás amiatt, amiért a pékek folyton kispórolják az anyagot a hőn áhított ételekből?

Egy saját kenyérsütőt birtokolva ugyanis lehetőségünk van arra, hogy az általunk leginkább kedvelt ízek és összetevők alapján süssük meg azt a kenyeret, amelyet mi magunk valóban ízletesnek találnánk.

Ráadásul arra sem leszünk ezentúl utalva, hogy kora reggel megvárjuk a sarki pékség nyitását. Akár este lefekvés előtt is elindíthatjuk a készüléket, így mire reggel felébred a család, készen fog várni mindenkit az asztalra való.

Némi internetes kereséssel számos olyan receptre is bukkanhatunk, amelyeket kipróbálva és a saját ízlésünk szerint igazítva még magasabb szintre tudjuk emelni a közös reggelik színvonalát.

Tovább olvasok
Kép
Sztárok

Szabályok, amiket Diana hercegné és Meghan Markle is megszegtek

Diana hercegné és Meghan Markle egyaránt híresek arról, hogy időnként megszegik a királyi család szabályait. Most összegyűjtöttünk néhány szabályt, ami ellen mindketten fellázadtak már.

Kép
Vegyélhazait

Lakatos Márk: 12+1 szuper ötlet karácsonyra a #vegyélhazait csoportból

Megnyílt a #vegyélhazait online adventi vására. Válogass hazai alkotók kincseiből, és lepd meg vele szeretteidet karácsonyra!

Kép
Badass

„Tudni kell szeretni magunkat smink és photoshop nélkül is” - Ördög Ivett transzaktivista

Ördög Ivett egész eddigi élete azt bizonyítja, hogy van karrier az előbújás után is, sőt nem is akármilyen. Ízig-vérig nő, pedig csak két éve váltott nemet, és ma magasabb beosztásban, magasabb fizetésért dolgozik, mint azelőtt.

Kép
Sztárok

Botrány: Sia visszatért, de ennek nem mindenki örül

Már a premier előtt botrányt okozott a rendezőként visszatért énekesnő, Sia első filmje

Kép
Shopping

Jótékony művészet: magyar művészek alkotásaival segíti a Levis az Autistic Artot

Remek lehetőség az adományozásra a divat szerelmeseinek!

Kép
Életmód

Minden, amit a divat jövőjéről tudni akartál - azt magától Anna Dello Russotól is megtudhatod!

Fenntartható és környezettudatos divatipar? Már nem lehetetlen! Tudj meg róla többet te is a Budapest Fashion & Tech Summiton!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem