Ők a Buckingham-palota új kutyái: III. Károly és Kamilla két kiskedvence is költözik

Károly és Kamilla
Forrás: Chris Jackson/Getty Images
Facebook
Twitter
Pinterest

A néhai Erzsébet királynő híres volt a kutyák iránti szeretetéről. Ezt mutatja az is, hogy uralkodása során több, mint 30 kutyus gazdája volt, amelyek közül a corgik voltak nagy kedvencei.

Halála idején az uralkodónak két corgija és egy dorgija volt, akikről ezután András herceg gondoskodik majd windsori otthonában. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy III. Károly király és felesége, Kamilla is kutyagazdik, akik uralkodásuk megkezdésekor magukkal vitték kedvenceiket is. A két ennivaló Jack Russelt Beth-nek és Bluebellnek hívják, akiket Kamilla még 2017-ben fogadott örökbe a londoni Battersea Dogs and Cats állatotthonból. A BBC Radio 5 Live-nak adott korábbi interjújában Kamilla így nyilatkozott a kutyáiról:

Az a szép a kutyákban, hogy le tudod ültetni őket, hosszasan beszélgethetsz, ideges lehetsz, szomorú lehetsz, ők pedig ülnek és néznek rád a csóváló farkukkal.

A királyi család azt is elárulta, hogy lett az egyből két kutya:

Két-három héttel később találták [Bluebellt], amint az erdőben bolyongott, nem volt rajta szőr, sebek borították, gyakorlatilag halott volt. Azóta új életre kelt és a szőre is kinőtt. Nagyon édes, de mondjuk egy kicsit neurotikus.

Hamarosan a két négylábú felfedezheti új otthonát, amire egy kicsit ugyan várniuk kell, hiszen felújítás alatt áll a palota, de ha minden igaz, mostani otthonukat is nagyon élvezik, amely a londoni Clarence House-ban van.

Bluebell és Beth egyébként már bemutatkozott a nyilvánosság előtt. Pontosabban a Country Life 2022. júliusi számának borítóján láthatta őket a nagyérdemű. Most, mint a brit uralkodó kutyái, Beth és Bluebell követi majd a néhai királynő szeretett háziállatainak hagyományát.

Ezt olvastad már?

Galéria / 7 kép

Így nézett ki fiatalon Kamilla, amikor elrabolta Károly herceg szívét

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Kép
Szépség

10 örökérvényű szépségtrükk, amit a Szex és New Yorkból tanultunk

A Szex és New Yorkban látott szépségtrükkök közel két évtized távlatában is ugyanolyan aktuálisak, mint egykoron voltak.

Kép
Sztárok

A 13 legőrültebb sztori a sztárvilágból, ami meglepő, de igaz

Tény és való, hogy a sztárok sok esetben olyanok, mint bármelyik ember, ám kivételek mindig vannak!

Kép
Szépség

Ókori szépségtippek! Így ápolta bőrét a páratlan megjelenésű Kleopátra

Vajon mivel ápolta a bőrét, hogy évezredekkel később is tökéletes megjelenéséről álmodozunk?

Kép
Stílus

Kopizd le a stílusát: Jennifer Lopez erre a kiegészítőre esküszik már több mint 20 éve

Teljesen érthető, ha már egyszer ráakadt az igazira, miért is cserélne le pár múlandó trend kedvéért?!

Kép
Szépség

Amire már évtizedek óta várunk: Madonna meghökkentő szépségtrükkjeitől leesik az állad

Madonna 2023 nyarán lesz 65 éves, most megmutatjuk, mivel tartja fiatalon magát.