„A legpontosabb beszámoló Monroe életéről és haláláról” - olvass most bele az Istennő - Marilyn Monroe titkos életei című könyvbe

Los Angeles, 1962. augusztus 4., egy órával éjfél előtt. A Hollywood Bowl szabadtéri színpadán Henry Mancini zenekara játszott a csillagfényes estén.
Egyszerre csak kisebb zavar támadt, a hallgatóság jó része nem is vette észre. Egy jegyszedő bocsánatkérőn suttogva üzenetet adott át az egyik drága helyen ülő férfinak. A férfi a helyéről felállva a telefonhoz sietett, aztán né- hány kurta mondat után hívta a feleségét, és a kocsijukhoz siettek.
Az ezt követő órákban, míg Los Angeles éjszakai álmát aludta, több más apró incidens, jövés-menés zajlott. Az ágyak mellett városszerte több helyen is megszólaltak a telefonok, orvosokat, egy neves ügyvédet, a szórakoztató- ipar jeles személyiségeit és magánnyomozókat riasztva. Egy híres színész, az Egyesült Államok elnökének sógora Washingtonba telefonált, néhány elegáns tengerparti otthonában pihenő szomszédját pedig helikopter dübörgése verte fel álmából. Egy egyszerű, külvárosi házhoz mentőt hívtak.
Mindezen éjszakai eseményekből a nyilvánosság semmit sem tudott meg, és – ismereteink szerint – semmilyen hivatalos szervnél sem maradt róluk feljegyzés. Ám az őket kiváltó eset az év legnagyobb port felvert hírévé vált, amely még a néhány héttel később kirobbant, csaknem nukleáris összecsapásba torkolló kubai rakétaválságnál is nagyobb nyilvánosságot kapott. Meghalt Marilyn Monroe.
Pontosan húsz évvel később, 1982-ben a Los Angeles-i kerületi ügyész újraindította a vizsgálatot az ügyben, amely azóta is pletykák és viták tárgya. Meghatalmazása korlátozott volt. Vajon elegendő bizonyíték állt rendelkezésre a bűnügyi nyomozás megindításához? Lehetséges-e, hogy Monroe-t meggyilkolták? Négy hónap elteltével az ügyészt arról tájékoztatták, hogy a tanúvallomások „semminemű büntetendő cselekményre vonatkozó elméletet nem támasztanak alá”. Ez azonban csak az eljárás kezdete volt.
Az ügyészi jelentés elismeri, hogy a Monroe-ügy vizsgálata során „ténybeli ellentmondások” és „megválaszolatlan kérdések” merültek fel. Az ügyészségi tisztviselők bizalmasan arról is beszámoltak, hogy belesüllyedtek a hazugságok és a ködösítések mocsarába. Feltételezték, hogy Marilyn Monroe saját kezűleg vetett véget az életének. Ám közülük többeknek is az volt a benyomása, hogy 1962-ben eltussoltak valamit.

A valami Monroe John Kennedy elnökkel és a testvérével, Roberttel folytatott kapcsolatára – különösen Robert Kennedy mozgására vonatkozott Monroe halála idején. A Kennedy-kérdésről szólva az ügyész emberei csak sajnálkozva vonogatták a vállukat. „Nem azzal bíztak meg bennünket – mondta egyikük –, hogy egy eltussolt politikai ügyben nyomozzunk.”
A korabeli sajtó – sokkal kevésbé megbocsátható módon – komoly, megbízható tudósítások helyett jobbára csak olcsó szánalmat igyekezett gerjeszteni. Utóbb pedig – a Marilyn Monroe-ról megjelent tengernyi írás dacára – nem akadt író, aki szakszerű kutatással az évszázad istennőjévé kikiáltott amerikai nő utolsó napjaira fényt derített volna.
De hát ki volt ez a nő, aki „Marilyn Monroe-vá” alakította magát? Hiszen testalkatában, felépítésében jószerivel nem sokban különbözött más nőktől. Miképpen tudta elérni, hogy a maga idejében és egészen a huszadik század végéig minden más nőnél inkább magára vonzza tekintetünket? Átalakulásában vajon milyen szerep jutott tehetségének, és milyen a gondosan megválogatott, nagy hatalmú férfiak ölelésének? Mi rejtőzött annak a titokzatos jelenségnek a mélyén, amit Marilyn Monroe-nak nevezünk?
A körülötte keltett hisztéria, a túlzott érdeklődés mögött ott volt egy gyermek, aki nővé cseperedett, a szerelem jelképévé vált, és mégis végzetesen magányos maradt; harminchat éves korában híres filmcsillagként, de oktalan halállal halt meg. Az egész világ szeretője szerepében mutatkozott, miközben házasságra és anyaságra vágyott. A külvilág szemével nézve inkább közönséges benyomást keltett, pedig a kultúra bűvöletében élt. Ragyogása súlyosan zavart lelkületet takart. Magányában filozófiai munkákat olvasott, és elmélyült az emberi test anatómiájának tanulmányozásában, olykor mégis kábítószerekbe és alkoholba fojtotta bánatát. Marilyn Monroe egy olyan évtizedet nyitott meg, amely beteljesedést hirdetett, de csak zűrzavart hozott. Utolsó interjújában így fogalmazott: „A híres ember néha durván belegyalogol az emberek lelkébe … Akiket megsértesz, úgy érzik, hogy – a fenébe is! – hát ki ez? Mit gondol magáról ez a Marilyn Monroe? Nagyszerű érzés, hogy az emberek álmodoznak rólad, de azt is szeretnéd, hogy úgy fogadjanak el, amilyen vagy.”
Néhány hónappal korábban egy másik riporterrel a következő gondolatokat osztotta meg:
„Sokszor eszembe jut, vajon hogy fogom magam érezni, ha majd ötvenéves leszek.”
A születésnapja kapcsán megemlítette, hogy az Ikrek jegyében született.
„Hogyan jellemezné az Ikreket?”
„Jekyll és Hyde. A kettő egy személyben” – hangzott a válasz.
„És ön?”
„Én több vagyok kettőnél. Oly sokan laknak a bőrömben, hogy néha megdöbbent. Annyira szeretném, hogy én csak én volnék! Többször is eszembe jutott, hogy bele fogok ebbe őrülni, míg nem jöttem rá, hogy jó néhányan, akiket csodálok, ugyanígy vannak ezzel.”
Marilyn – hívhatjuk Marilynnek, hiszen Connecticuttól Kongóig mindenki csak így ismeri – soha nem érte meg a negyvenedik születésnapját, nemhogy a fél évszázados kort. Ha ma is élne, a kilencvenes évei derekán járna. De életéről sokáig ugyanolyan megbízhatatlan ismereteink voltak, mint a haláláról.