„Néha még bele tudom magam kergetni abba, hogy az Instagramot pörgetve egyre nyomorultabbnak érzem a saját életemet” - interjú Rainer-Micsinyei Nórával

„Néha még bele tudom magam kergetni abba, hogy az Instagramot pörgetve egyre nyomorultabbnak érzem a saját életemet” - interjú Rainer-Micsinyei Nórával
Forrás: Grosan Cristina

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Facebook
Twitter
Pinterest

Rainer-Micsinyei Nóra már több ízben megmutatta a tehetségét, ám csak néhány hete figyelt fel rá igazán az ország. A humoros, sőt olykor erősen önironikus színművész kendőzetlenül beszél a saját frusztrációiról, és azokról a problémákról, amik leginkább jellemzőek a generációjára. Bevallja, hogy fiatalon ő sem így képzelte a harmincas éveit, de hosszú idő után most úgy érzi, hogy végre minden a helyére került.

Már gyerekkorodban is színésznő akartál lenni, és te voltál a társaság közepe?

Kamaszkoromban fogalmazódott meg bennem, hogy tudnám hivatásszerűen is csinálni a színészetet. Ha jól érzem magam az adott emberekkel akkor igen, szeretek a társaság közepe lenni, ez gyerekkoromban is így volt, és most is. Feladatomnak érzem valamiért, hogy mindenki jól érezze magát, és hogy szórakoztassak, de arra elég tudatosan törekszem, hogy ez ne menjen át figyelmetlenségbe, hogy egy társas együttlét ne forduljon át onemanshow-ba. Egyébként meg vannak időszakok, amikor kifejezetten jól esik nem a középpontban lenni, és akkor tök jól elvagyok csöndben is. Egyszerre vagyok zárkózott és extrovertált.

Az elmúlt években több filmben és sorozatban is láthattunk, de igazán csak most, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmnek a plakátján ismert meg az ország. Mit gondolsz, mi a film sikerének a titka?

Remélem, hogy az, hogy hitelesen, érzékenyen, és öniróniával állunk bele a korosztályunk és a saját gyengeségeinkbe, és hogy egy olyan problémát - a kapunyitási pánikot - boncolgat a film, ami sok embert érint, csak eddig talán nem sikerült megfogalmazni, hogy mi is ez tulajdonképpen. Az is biztos, hogy nagy adomány, hogy Stalter Judit producernek (Laokoon egyik tulajdonosa - a szerk.) köszönhetően az alacsony költségvetés ellenére a forgatás alatt semmiben sem kellett kompromisszumot kötni, csodálatos szakembereket válogatott össze a stábba, és ez szerintem a végeredményen is látszik.


Nemcsak főszereplőként, de íróként is benne voltál a film alkotásában. Hogy jött az ötlet, hogy a színészet mellett íróként is kipróbáld magad?

A saját és a környezetem problémájáról szerettem volna beszélni úgy, ahogyan én látom, azzal a humorral, amivel a világot szemlélem. Nagyon szeretem a színészetet, de az alkalmazott művész pozíciójában kevés alkalom nyílik arra, hogy arról beszélhess, amiben te vagy. Ez évek óta ott motoszkált a fejemben, amikor megkerestem a rendezőt, Grosan Cristinát, hogy nincs-e kedve együtt írni egy filmet. Cristi két korábbi kisfilmjében már dolgoztunk együtt, mint színész és rendező, a munkák során valahogy jóban maradtunk, és mikor megkerestem, igent mondott.

Számodra mit jelent az, hogy a legjobb dolgokon bőgni kell?

Számomra azt jelenti, hogy sokszor egyáltalán nem az a hatása ránk egy eseménynek, mint amit a társadalom elvár, aminek “lenni kéne”. A jó dolgoknak örülni kellene, de az ember sokszor mégis máshogy működik, és ez plusz frusztrációt tud szülni. Én például sokkal nehezebben viselem, ha dicsérnek, mint hogyha kritizálnak, miközben nyilván én is a megerősítésre vágyom. De valahogy az ember jobban trenírozza magát arra, hogy hogyan kezelje a kurdarcot, mint a sikert.

Kép
forrás: Laokoon Filmgroup

A film nagyon realisztikusan mutatja be a 30-asok problémáit. Nemrég ünnepelted a 33. születésnapod, a te életedben is jelen vannak azok a krízisek, amit Maja átél a filmben?

Nekem nagyon sokat segített ebben a film, mert a forgatókönyv-fejlesztés másfél éve alatt csak ezzel a kérdéssel foglalkozhattam. Én a húszas éveim vége felé éreztem azt, amit Maja érez szerintem a filmben, hogy valahogy semmi nem olyan, mint ahogy elképzelte, és hogy hiába próbál megfelelni mindenkinek, nem megy, és a rengeteg elvárás közül már azt is nehéz kisilabizálni, hogy egyáltalán melyik volt az övé.

Több olyan nyomás nehezedik a mi generációnkra, ami olykor elviselhetetlen és frusztráló lehet, a social media azt sugározza, hogy "tökéletesnek kell lenni", a szülők várják az unokát, a legjobb barátnők már nagypocakkal szelfiznek. Te hogy találod meg az egyensúlyt ebben a rengetegben?

Néha még bele tudom magam kergetni abba, hogy az Instagramot pörgetve egyre nyomorultabbnak érzem a saját életemet, de mikor ezen rajtakapom magam, azonnal le tudom már állítani. Nehéz nem méregetni magad olyanokhoz, akik teljesen más életszakaszban vannak ugyanennyi idősen. De most már tudatosabb vagyok ebben, a saját életemet akarom élni, amiben azt hiszem, hogy most nagyjából a helyemen vagyok. A saját mércém sokkal fontosabb lett bárkiénél, és ezt is nem szeretném már elveszteni.

A te életedben eddig a karrier építése nagyobb szerepet kapott, mint a családalapítás. Tudatosan tervezted így az életed, vagy egyszerűen csak így alakult?

Egyáltalán nem tudatosan alakult így, én gyerekkoromban azt gondoltam, hogy nekem nagyon fiatalon lesznek gyerekeim, aztán ez megváltozott. Mostanában már nem tűnik olyan elképesztően távolinak a szülői szerep, de az a vágyam, hogy úgy alapítsak családot, hogy már teljesen rendben vagyok magammal.

Kép
forrás: Laokoon Filmgroup

A szülőkről való leválás és az önálló élet kialakítása az egyik központi témája a filmnek. Számodra mennyire volt nehéz ez a folyamat? Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?

Szerintem most nagyon jó a kapcsolatom velük, kifejezetten támogató családom van, mindenben számíthatok rájuk, de egyáltalán nem lógnak rajtam. Voltak mélységek az évek során, de szerintem a felnőtté válás folyamatának elengedhetetlen része, mikor az ember elszámol a gyerekkorával, és újradefiniálja a szülőkkel való viszonyát is. Ez nem konfliktusmentes, de utána valami sokkal őszintébb és egyenrangúbb kapcsolat jöhet létre.

Maja és Nóra miben hasonlítanak egymásra?

Kicsit olyan, mintha Maja a pár évvel ezelőtti énem egy része lenne. Hasonlítanak a gyerekesnek mondott vonásaink, a gesztusaink, a bizonytalanság, és az, hogy nagyon nehezen tud kiállni magáért, és a fontos döntéseket is inkább a “felnőttebb” környezetére bízza, nehogy elrontsa.

Hogyan látod magad 10 év múlva, a hektikus 30-as évek vége után?

Azt remélem, hogy a mostaninál sokkal nyugodtabb és harmonikusabb életet fogok élni, azokkal az emberekkel, akiket szeretek. Remélem, hogy magánéletileg és szakmailag is egyaránt kiegyensúlyozott leszek, és nem vesztem el a lendületet abban, hogy bármilyen új dologba kíváncsisággal merjek bele vágni. Bízom abban is, hogy visszanézve úgy érzem majd, hogy rengeteg dolog történt az elmúlt 10 évben, és hogy nem bántam meg semmit.

És ezt láttad már?

Galéria / 8 kép

Magyar filmek, amik 2021 második felében érkeznek a mozikba

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kép
Sztárok

Újabb baleset! Chris Pratt komolyan megsérült legújabb filmjének forgatásán, maga osztott meg fotót az állapotáról

Chris Pratt tegnap megsérült a Mercy 4. forgatási napján! Lehet csúszni fog a premier?

Kép
Életmód

6 csillagjegy, aki nagyon sok pénzhez juthat a következő hetekben - nekik szerencsét hoz a Jupiter-Uránusz együttállás!

Április 20-án érkezik a Jupiter-Uránusz együttállás, ami az év legjelentősebb asztrológiai eseménye. Tudd meg, hogy a te csillagjegyedre hatással lesz-e!

Kép
Stílus

Gigi Hadid bemutatja: A farmer, ami nélkül a divatos nők nem tudnák túlélni a tavaszt

A farmerek szára idén tavasszal ismét kicsit tágabb irányt vesz, és ami azt illeti elég jól is néz ki!

Kép
Életmód

28 emlékezetes autós film, amit látnod kell

Az autó egy filmben lehet főszereplő vagy kulcsfontosságú kellék – egy biztos: sokszor tesz emlékezetessé egy-egy jelenetet.

Kép
Életmód

Hivatalos: Ez minden idők 10 legjobb filmje - több százezer szavazat érkezett!

Ha még nem láttad ezeket, akkor muszáj lesz! Íme minden idők 10 legjobb filmje a nézők szerint!

Kép
Életmód

Ezt teszi a testeddel napi 10 ezer lépés egy éven át: nem fogod elhinni

Michelle King influencer egy éve mindennap 10 000 lépést sétál. Beszámolójából kiderül, jobb-e ez, mint edzeni járni!