Így megy iskola-előkészítőbe egy cuki hercegnő és egy herceg

Így megy iskola-előkészítőbe egy cuki hercegnő és egy herceg

Nemrég még egészen pici volt, most pedig már iskolába megy: Sarolta hercegnő elkezdte a tanévet.

gif

A középső, 4 éves királyi csemete is csatlakozott a Thomas's Battersea tanulóihoz – ebbe az elit iskolába jár, György herceg és annak idején Vilmos és Harry is itt tanultak. Angliában más az iskolarendszer, mint nálunk, iskolának nevezik azt az évfolyamot is, amely gyakorlatilag csak előkészítő. 4 éves kortól 13 éves korig járhatnak ebbe az intézménybe a gyerekek.

Kép
forrás: Instagram

Közeli és drága

Az iskola állítólag 15 perces autóútra van a Kensington-palotától, azaz kényelmes távolságra van az otthonuktól. Viszont hátránya, hogy 18 915 font egy évre, amit most már duplán, a két gyerekre fizet a királyi család.

Az első tanítási napon Katalin és Vilmos is elkísérte a gyerekeket az iskolába, ahol Sarolta kicsit félnénken anyukája szoknyája mögé bújt, amikor pedig bemutatták az iskola igazgatójának, akkor zavarában tekergette a copfját.

Az iskolába érkezésről több aranyos fotó is készült, a galériába kattintva meg tudod nézni a királyi család gyerekeit. Vigyázz, 100% cukiság!

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Charlotte és George így mennek iskolába

Nem volt teljesen nyugodt nyara a királyi családnak, hiszen egy bűnöző férkőzött a Sarolta, György és a pici Lajos herceg közelébe.

Tovább olvasok
Tovább olvasok
Útmutató kezdő utazóknak a tökéletes hátizsák kiválasztásához

A rövidebb utazás boldogabbá tesz. És függővé. Összeszedtük a legjobb hátizsákokat, amik teljessé teszik outdoor- és utazásmániás életedet.

Fotómanipuláció felsőfokon - te is áldozata lehetsz!

Válogatás a közösségi oldalak ikonikussá vált híresen hamisított fotóiból, amelyekről talán te sem tudtad, hogy nem valódiak.

6 elképesztő szépségtermék, amelyekkel durván lerövidül a készülődés

Ha nem vagy egy morning person, akkor ez a cikk neked szól. Reggelente sokszor kinyomod az ébresztőt, előző este pedig arról álmodozol, hogy bárcsak délig aludhatnál másnap? Ráadásul a reggeli készülődés is rengeteg időt és energiát vesz el tőled? Akkor adunk néhány hasznos tanácsot, amelyekkel újra szeretni fogod a reggeleket.

Meghökkentő tetoválások, amelyeket kult filmek ihlettek

Sokan az életük részének tekintik, sokan ódzkodnak tőle, a tetoválások mégis egyfajta művészetet hordoznak magukban.

Terminator Junior – Együtt edz apa és fia

Arnold Schwarzenegger 21 éves fia, Joseph Baena is apja nyomdokaiba lépett, a testépítés lett a kedvenc hobbija.

Rihanna szinte megsemmisítette a Victoria's Secretet

Rihanna New York-i divathéten tartott Savage X Fenty fehérnemű bemutatója több volt egyszerű fahsion show-nál: az extravagáns zenei előadás megmutatta, hol kellene tartania a többi fehérnemű cégnek is.

Átmentek a hazugságvizsgálón a sztárok?

Ezt a kütyüt nem lehet átverni: Cara Delevingne és Orlando Bloom szembestítik egymást.

Ezek a döbbenetesen vicces sminkbakik veled is megtörténhetnek

Ugye veled is előfordult már, hogy elképesztő magabiztosággal próbáltál ki egy-egy új sminktrükköt, aztán jót kacagtál magadon, mert sikerült elrontani az egészet? A helyzet pikantériáját növeli, ha házikedvencünk elcseni a kedvenc sminktermékünket vagy egy taxi ülésén ér a meglepetés, hogy bizony túl sok "vakolat" került ránk.

Ledobta ruháit a szépségmogul

Kylie Jenner úgy tűnik, hogy nem tudott várni: megmutatta meztelen testét a Playboy magazinnak. Azonban a rajongók egyelőre csak egy előzetes fotóban gyönyörködhetnek. Instagram oldalán férjével pózol, egy szál cowboy kalapban.

Lenge bikiniben ment a divathétre a szexi modell

Emily Ratajkowski továbbra sem bízza a véletlenre megjelenését és magabiztosan masírozott be a New York Fashion Week-re hófehér bikini felsőben, amelyet egy laza, maszkulin zakóval párosított, tökéletesítve szettjét.

Lehet-e egy szőrös nő szexi? Igen!

Irigykedve tekintünk azokra a nőkre, akiket "természetes szépségnek" neveznek. De valójában mi is az, ami ma "természetes"? A bozont vagy a csupasz?

Túl szexi szettek, amelyekre mindig emlékezni fogunk

Vadítónak szánták, aztán elbaltázott villantás lett a végeredmény: olyan outfiteket mutatunk, amelyeknél a villantás enyhe kifejezés.

Töltsd ki a tesztet, megmondjuk, milyen parfüm illik hozzád

Ideje beszerezni az őszi szezon kedvenc parfümét, amit minden nap szívesen fújsz magadra és burkolózol bele az illatfelhőjébe.

Így tette egyedivé a Skechers Energy modelljeit a magyar tervező

Oláh Anna táskái és rajzai valóban nagyon egyediek, amire most a Skechers is felfigyelt.

Nem hiszed el, de újra divat ez a hajcsat a 80-as évekből

A 80-as évek divatja többé már nem finomkodik, a maximumon tért vissza, ráadásul magával hozza ezt a rég elfeledett hajcsatot is!

Lehengerlő, ikonikus őszi divattrendek a kifutókról

Habár a napokban a hőmérséklet még a nyárra emlékeztet, a őszi napsugarak már elő-elő bukkannak. A megannyi inspirációt nyújtó évszak minden alkalommal egyedi módon ihleti meg a divattervezőket.

Ariana Grande a világ legrondább cipőjében pózol

A stíluskirálynő cipőválasztása kiverte a biztosítékot a divatrajongók körében. Te mit szólsz hozzá?

Gyanús képek! Lehet, hogy terhes a színésznő?

Egyre több olyan kép lát napvilágot, amelyek alapján simán lehet, hogy Priyanka Chopra babát vár. Te mit gondolsz?

Így védekezhetsz a beginázás ellen!

Hogyan védekezhetsz az ellen, hogy valaki ginát csempésszen az italodba? Végre Magyarországon is elérhető a megoldás, amellyel biztosra mehetsz!

A legizgalmasabb női ruhadarab

A melltartó rövid története.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem