Borítókép: 3 csillagjegy, akinek különösen jó fordulatot hoz az életébe a most beköszöntő Vízöntő-szezon Forrás: Envato

3 csillagjegy, akinek különösen jó fordulatot hoz az életébe a most beköszöntő Vízöntő-szezon

Sándor Zsuzsi - asztrológus szerző fotója
Utoljára frissítve:
Az InStyle asztrológusának elemzéséből kiderül, hogyan hat az életünkre a most beköszöntött Vízöntő hava!

A Vízöntő jegynek ebben az évben méltán adhatjuk a főszerepet. Egyrészről a Plútó Vízöntőbe való megérkezése végett, hiszen a Plútó, mint generációs és nagy horderejű témákat mozgató bolygó 2043. 03. 09-ig teszi a dolgát a Vízöntőben, forradalmi, innovatív a Vízöntőhöz méltó módon. Másrészt az idei Vízöntő-szezont nagyban befolyásolja a Nap–Plútó együttállása, ami átalakító lendületet és energiát ad nekünk a szellemi és lelki fejlődésünkhöz. Mindent jobban át tudunk látni, mint korábban. A lényeg, hogy ne csak az egyéni fejlődésünket tartsuk szem előtt, hanem másokét, és a közös érdekeket is. Ellenkező esetben hatalmi és ego csatározásokba keveredhetünk, amivel saját magunkat gáncsoljuk ki. Rálátást kaphatunk saját énünk legjobb verziójára. Érdemes elkezdeni már most munkálkodni önmagunk frissített verzióján. Ha ellenállunk, az energia akkor is dolgozik, csak nem együttműködő, hanem kényszerítő módon, ami nehezebb, fájdalmasabb és megterhelőbb.

Ezt jegyezd meg a Vízöntő időszakára!

A Vízöntő a levegő elemi energiájával működő jegy, fő feladatai a zodiákusban a szabadság, függetlenség, lázadás, különcködés, barátságos, de ugyanakkor tárgyilagosan hűvös és kissé távolságtartó tulajdonságok közvetítése. A Vízöntő tulajdonságai azért vannak jelen az életünkben, hogy megszabadítsanak minket a feleslegesen cipelt fizikai, mentális és lelki dolgainktól, hogy felrázza a bennünk élő deviáns gyermeket. Mindezt nem a lázadás öröméért teszi, hanem csak és kizárólag a fejlődésünk és kiteljesedésünk érdekében.

A Vízöntő uralkodó bolygói a Szaturnusz és az Uránusz, mindkét bolygó energetikája erővel telített. A Szaturnusz a komolyság, az idő, a határok és a félelmek energiáit hordozza. Az Uránusz a villámcsapás, a pillanatnyi megvilágosodott kép, a megzabolázhatatlan, legszabadabb energia. Ezekkel a tulajdonságokkal tölti meg az életünket a Vízöntő minőség, hogy ha szükséges, kirobbantson minket a nihilből a fejlődés felé. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a személyes én nélkül nem létezne az együtt fogalma. Rávilágít, hogyan hozzuk elő magunkból a legtisztább énünket, hogy a tiszta valónk tudjon kapcsolódni a szabadon választott közösségekhez. Emellett a Vízöntő az Oroszlánnal szemben álló csillagkép, ez egy végtelen csatározás köztük a mindenség égboltján. Mikor a Nap a Vízöntőben halad, ilyenkor az ő energiái érvényesülnek jobban, és az Oroszlán egótól túlfűtött, hierarchikus, uralkodói attitűdjének görbe tükröt tart. Természetesen minden évben az augusztusi hónapban, mikor a Nap az Oroszlánban halad, ennek a fordítottja érvényes. Ezért vég nélküli ez a küzdelem.

A Vízöntő-szezon három csillagjegyre különösen nagy hatással lesz!

Az idei Vízöntő-szezon egy igazán szép újholddal kedveskedik nekünk. Ritkán látok ilyen akadálymentes pillanatot, mint ami január 29-én 13:36-kor rajzolódik majd ki az égen. Egyéni szinteken természetesen mindenkire különböző módon hat, attól függően, hogy a születési energiáival hogyan kapcsolódik az újhold energetikája. Ez az újhold a Vízöntő, Ikrek, Mérleg, Rák, Skorpió, Halak csillagjegyeknek kedvez inkább. A Kos, Oroszlán, Nyilas, Bika, Szűz, Bak jegyeknek túl sok lesz az érzelem, és kevés lesz a lendület, a tett, valamint a racionális és kézzelfogható dolog. Közvetlenül az újhold előtt, január 28-án a Merkúr is átlép a Bakból a Vízöntőbe, ami megtölti a gondolatainkat és kommunikációnkat őrültségnek tűnő ötletekkel.

Mindenkinek azt javaslom, hogy jegyezze fel ezeket a gondolatokat, garantálom, hogy később még jól fognak jönni ezek a jegyzetek. Mikor a Merkúr a Vízöntőben halad, kicsit „megtekeredik az agyunk”, ilyenkor nyitottabbak vagyunk minden újra és más nézőpontra, tárgyilagosak, találékonyak és ésszerűen közelítjük meg az élet hozta kérdéseket. A hasonló érdeklődésű, csoportos munkáknak vagy együtt gondolkodásnak időszaka ez február 14-ig, míg a Merkúr a Vízöntőben halad. Egész évre szóló ötletlistát lehet most könnyedén összeállítani. Február 04-én a Vénusz is jegyet vált a Vízöntő havában, és a Halakból átlép a Kosba. Ez különösen jól fogja érinteni a Kos, Oroszlán, Nyilas szülötteket. A Vénusz a Kosban felébreszti az ösztönös vágyainkat, erősen hat az érzékiségünkre, az önértékelésünkre, a kreatív energiáinkra és a megszerzés örömét helyezi előtérbe. Az egyéniségünk bátor és hódító, kalandozó energiáit hozza felszínre. Türelmetlenné tehet minket, ha nem kapjuk meg azonnal, amit akarunk. Segít az új dolgokat elindítani az életünkben, a most vagy soha érzését generálva. Hangsúlyozom, hogy csak a kezdő szikrát adja meg mindenhez, hosszú távon ne kalkuláljunk vele, már csak azért sem, mert rövidesen retrográdba fordul, és visszatolat a romantikusan úszkáló Halak csillagképbe. Ezzel ellentétben a Jupiter végre irányba fordul az Ikrekben, és elkezd előre haladni, ami az elmúlt három hónap akadályoztatott tanulási, kereskedelmi, üzleti, jogi és gondolati témáit indítja a megoldások, vagy épp a lezárás felé. Mint minden hónapban, természetesen a Vízöntő havában is vár ránk egy telihold, ami már korántsem lesz olyan szép és békés, mint a Vízöntő újhold. De erre majd még visszatérünk...

Most pedig kattints a galériára, és mutatjuk, hogy csillagjegyed alapján melyik nap lesz számodra az év legromantikusabb napja!