
Felperzseli a csillagjegyeket a következő 2 hét! A Kos Merkúr energiáiból így jöhetsz ki pozitívan az asztrológus szerint
Az elmúlt években hatalmas népszerűségnek örvendenek a bolygók retrográd időszakai. Erről korábban már írtam, hogy mire tudjuk használni ezeket a ciklusokat hatékonyan, a félelemkeltés és a félremagyarázás helyett. A múlt heti Vénusz irányváltás után a Merkúr is megkezdi az éves három retrográd időszakából az elsőt majd március 15-én, de addig is direktben halad a Kosban óriási lendülettel és önkifejezési vággyal. A jövő héten szombaton bekövetkező irányváltását követően majd a Kos és a Halak csillagkép között ingázva lassítja az életünkben a kommunikációs, ügyintézési és a közvetlen emberi kapcsolataink energiáit. 2025-ben még kétszer lesz retrográd a Merkúr, július 18. és augusztus 11. között az Oroszlánban és november 09. és november 29. között a Nyilas és a Skorpió jegyeket érintve.
Ahogy most hétfőn a Merkúr a Halakból átlépett a Kosba, te is tapasztalhatod azt, ahogy segíti a gondolataink és a szavaink konkrétumokká formálását, de a fizikai erőnlétünk és a cselekvőerőnk még mindig nem tud ereje teljében a rendelkezésünkre állni a Mars visszafogottsága a Halakban járó Nap érzelmessége és a Vénusz tolatása miatt. A Merkúr, a kommunikáció és gondolkodás bolygója, hétfőn elhagyta a Halak nyugodt, álmodozó és intuícióra építő jegyét, és belépett a Kos tüzes, dinamikus és impulzív világába. Ez a váltás hirtelen és lendületes hatással van arra, hogyan kommunikálunk, hogyan döntünk és hogyan viszonyulunk a külvilághoz. Könnyebben kicsúszhatnak meggondolatlan dolgok a szánkon és hirtelen heves reakcióink lehetnek az életünk minden területén. Elfoghat bennünket a türelmetlenség, mert úgy érezzük majd, ha már gondolatban tudjuk a tutit, akkor annak azonnal meg kell valósulnia.
Ilyen változások hoz az életünkben a Merkúr a Kosban
A Kos jegyébe lépve a Merkúr hirtelen irányváltást hoz, hiszen a Kos az egyik legdinamikusabb és legimpulzívabb jegy. A Kosban a kommunikáció gyors, direkt és néha heves is lehet. Az új ötletek gyorsan megjelennek, és a cselekvésre való hajlandóság is erősödik, de még csak a hajlandóság, mert a Mars energiavesztett állapota miatt csak fejben leszünk kiélezettek. A beszélgetések gyakran határozottabbak, eseteként türelmetlenek lehetnek, és a szavaink gyakran kicsit élesebbek, bántóbbak, mint máskor. Ez az időszak különösen kedvező a szellemi témájú kezdeményezésekhez, a rég forgatott és már korábban jól átgondolt döntések meghozatalához és az önálló gondolkodáshoz, véleményalkotáshoz. A Merkúr Kosba lépése új impulzusokat hoz a kommunikációban, így most könnyebben vállalhatunk kockázatot a beszélgetések során, és a konfliktusokat is közvetlenül, de hatékonyan kezelhetjük.
Mivel a Kos a cselekvés jegyét képviseli, most a szavak gyorsan tettekhez vezethetnek, és a projektjeink irányát is gyorsan módosíthatjuk. A Kos erős hatása alatt gyorsabban hozhatunk döntéseket, mivel a Merkúr ebben a jegyben a határozott, impulzív gondolkodást favorizálja. Ha valami újba akarunk vágni, a Merkúr Kosban való jelenléte kedvező időpont a kezdeményezésekre, új ötletek keresésére és gyors tervezésre. A Merkúr Kosban időszaka alatt a beszéd is sokkal őszintébb és direkt, így most könnyebb lesz kifejezni az érzéseinket, még akkor is, ha azok nem mindig diplomatikusak. A Merkúr a Kosban hajlamos lehet a túlságosan gyors döntések meghozatalára, amelyek később meggondolatlan lépéseket eredményezhetnek. A Kos impulzív energiája arra is hajlamosíthat, hogy figyelmetlenek legyünk a részletekre, így elkerülhetjük a figyelmet igénylő feladatokat. A direkt és heves beszéd könnyen konfliktusokhoz vezethet, ha nem vagyunk elég érzékenyek a másik fél érzéseire. Mivel a Vénusz már tolat a Mars pedig gyengén fejti ki az erejét ezért úgy érezhetjük magunkat a hétköznapokban mintha iszapba ragadt volna a lábunk. Ennek a kettősségnek ellenére javaslom, hogy március 15-ig ne tervezzünk nagy dolgokat és ahhoz a kevés dologhoz is adjunk rengeteg időt magunknak, vagy ne csináljunk semmit az óriási beszélgetéseken és heves szóváltásokon kívül. Nyilván, ez utóbbi nem túl életszerű.
A Merkúr Kosban töltött időszakának pozitív hozadékai
A hónap közepén, mikor a Merkúr irányt vált majd és a Vénusz is tolatni fog még, a mostaninál is lassabbnak fogjuk érezni az életet. De írom még nektek csak és kizárólag pozitív aspektusból a Merkúr Kosban töltött időszakának energiáit. A Kos, mint kardinális tűz elem, dinamikus és impulzív jegy, erősíti a Merkúr bolygó hatását, amely a gondolkodás, kommunikáció, önkifejezés és információáramlás bolygója. A Kosban a Merkúr gyors és hatékony döntéshozatalt, gyors gondolkodást és cselekvést eredményez. A Kos Merkúr energiája segít abban, hogy magabiztosan, közvetlenül és dinamikusan fejezzük ki magukat, a szavak pedig gyakran gyorsan és spontán tudjanak útra kelni belőlünk. A Merkúr a Kosban két hétig - míg irányt nem vált - kedvező lehet azok számára, akik vállalkozó szelleműek, vagy olyan területen dolgoznak, ahol fontos a gyors reagálás és a döntéshozatal. A Merkúr Kosban való elhelyezkedése erősíti az önállóságot és a vezetői képességeket is, mivel képesek vagyunk gyorsan felismerni a lehetőségeket, és bátran lépni előre. A kommunikációnk ilyenkor, mikor a Merkúr a Kosban jár, általában őszinte, közvetlen, és nem futunk felesleges köröket, ez egyértelmű helyzeteket teremthet az életünkben. A Merkúr Kosban való állása szintén segítheti az új ötletek, gyors megoldások születését. Az impulzivitás és az erőteljes gondolkodás hatására képesek lehetünk gyorsan alkalmazkodni a változó helyzetekhez és új irányokat találni. Megnő a lelkesedésünk és másokat is képesek leszünk motiválni az energiáinkkal.