Borítókép: Szeptember 19-ig nagyon ritka és erős energiák köszöntenek be az asztrológiában! A csillagjegyek most új alapokra építhetik az életüket Forrás: Getty Images

Szeptember 19-ig nagyon ritka és erős energiák köszöntenek be az asztrológiában! A csillagjegyek most új alapokra építhetik az életüket

Sándor Zsuzsi - asztrológus szerző fotója
Utoljára frissítve:
Sziasztok, csillagok! Készüljetek, mert ahogy a Vénusz belép az Oroszlánba, egy teljesen új érzelmi állapotba kerülünk. Az életünk a lelkizésből átbillen a nagybetűs DRÁMÁBA, ahol minden érzés színpadra kerül, és még a bevásárlólista is Shakespeare-i monológként hangzik!

Augusztus 25-től szeptember 19-ig a Vénusz egy lendületben járja végig az Oroszlánt, nincs retrográd kitérő, nincs visszafordulás, nincs önkorrekció. Ami megszületik, az él, és ami látszik, az számít! Nem csak az fontos, ami látszik, de ami megmutatkozik, az most duplán nyom a latban. Szóval, ha meg akarsz mutatkozni, most tedd, mert a kozmosz tapsol hozzá – csak ne felejtsd el, hogy a reflektorfényben a körmöd alatti kosz is láthatóvá válik. Vagy teljes igényességgel produkáld magad az életed minden területén, vagy sehogy.

Ez az időszak minden porcikájában arról szól, hogyan állunk ki magunkért, milyen az önbizalmunk, mennyire vagyunk szenvedélyesek, mennyire merünk ragyogni, mennyire vállaljuk a vágyainkat, és hányszor tesszük fel a kérdést: és én hol vagyok ebben a történetben? A Vénusz az Oroszlánban nem ismeri a szerénység fogalmát. A szerelem, a szépség, a vágy és az öröm bolygója itt királynői tartással vonul, és elvárja, hogy észrevegyék. Nem elég szeretni – meg is kell mutatni. Nem elég vonzódni – ki kell állni érte. Nem elég álmodni – élni kell. Ez az energia minden kapcsolódást, minden szívből jövő alkotást, minden élvezetet feltölt szenvedéllyel és színpadiassággal. Amit eddig rejtegettél, most ösztönösen meg akar nyilvánulni. Ha eddig a háttérben voltál, most ki akarsz majd lépni, hogy lássanak és figyeljenek rád.

A Vénusz az Oroszlánban azt mondja: nem játszhatsz kicsiben, mert az a középszerűek élettere

Amikor a Vénusz augusztus 25-én belép az Oroszlánba, nem egy palotába toppan, hanem a hatos házba, a mindennapok színpadára. Ez a belépés azt mondja: a hétköznapi feladatokban, a munkában, a rutinokban kell megmutatnod, mennyire vagy különleges. A képlet Vízöntő aszcendense ráadásul kivetíti mindezt a közösség elé: amit most rendezel, alkotsz vagy szervezel, azt nem magadnak csinálod, hanem mindenki látja. Ez a kezdés tehát arról szól, hogy a szokványos dolgokat hogyan emeled szintre, hogyan teszed királyivá azt is, ami látszólag csak aprómunka. Az Oroszlán Vénusz nem (csak) a szerelem színpadán akar csillogni, hanem ott is, ahol a hétköznapi „szolgamunkát” végezzük. Ez adja a pikantériát: a mosogatás, a munkahelyi Excel, a reggeli rutin is lehet showtime – ha te akarod.

A képlet másik pikáns pontja, hogy a hetes házban ott van a Merkúr az Oroszlánban, de a Nap már átlibbent a Szűz elejére. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatok területe most egyszerre szól a színpadi szereplésről és a konkrétumokról, tényekről. A Merkúr Oroszlánban harsányan közöl, flörtöl, tetszeleg, szeret feltűnést kelteni, mintha a párbeszéd is showműsor lenne. A Nap viszont már Szűzben jár, és belerakja a kérdést:

Oké, kicsi csillagszóró, de mi van a részletekkel? Mit vállalsz pontosan, és mi az, ami a nagy szavakból működni fog a mindennapokban is?

Ez a kettősség azt mutatja: a kapcsolatokban most nem lehet csak ragyogni, és nem lehet csak Excel táblában számolni. Az önkifejezésed mindig visszhangot kap a másikban – ha túl harsány vagy, a Szűz finoman kijavít, ha túl kritikus vagy, az Oroszlán azonnal riposztol. A leszálló holdcsomópont itt azt súgja: ha újra abba a játszmába csúszol, hogy csak megfelelj, de nem önmagadat adod, az nagyon ismerős érzés lesz – de pont ezért tudsz most kilépni belőle.

A Jupiter a Rákban és a Vénusz az Oroszlánban most együtt haladnak a hatos házban. Ez azt jelenti, hogy a mindennapi munka és rutin területén nem tudod csak úgy félvállról venni a dolgokat – mert a Jupiter a Rákban minden érzelmet felnagyít. Ha szereted, amit csinálsz, ragyogni fogsz benne, ha viszont nem, akkor az iszonyatosan nyomasztóvá válhat. Ráadásul a túlzott lelkiség a hatos házban könnyen átfordulhat „szolgálólány-effektusba”: az a típusú túlzott gondoskodás, amikor már mások helyett is te mosod a bögrét, és még meg is köszönöd, hogy rád hagyták. Figyelj rá, hogy ne válj szívesség-automatává.

Hallgass a másik kis hangra magadban, mert most a Vénusz Oroszlán ráteszi a koronát: nem elég jónak lenni, látványosan kell jónak lenni. Mintha minden munkafolyamat egy casting lenne, ahol meg kell mutatnod, mennyire lelkes, nagylelkű, kreatív és különleges vagy. Csak közben figyelj oda, mert a tested nem hazudik: a Jupiter a Rákban hajlamos túlterhelni a gyomrot, az emésztést és a vízháztartást. Magyarán: ha mindent lenyelsz, amit nem kéne, abból puffadás lesz, nem megvilágosodás. Ez az időszak akkor működik jól, ha megtalálod, mi az, ami téged is táplál, nem csak másokat. Mert bármennyire szép a gondolat, hogy a világért élsz, ha közben belül kiürülsz, abból csak üres mosoly marad.

Amit most megálmodsz és elindítasz, annak nagyon is lehet kézzelfogható formája

És most jön az igazán izgalmas rész: a fényszögkapcsolatok. A képletben egyszerre két királytrigon rajzolódik ki. Az egyik tűzjegyekből áll, a másik levegőből. Ez már önmagában ritka, hát még így együtt. A tűzkirálytrigon a Szaturnusz és Neptunusz Kosból, a Vénusz Oroszlánból és az MC Nyilasból épül fel. Ez egy stabil, támogató áramkör, ami arról szól: amit most megálmodsz és elindítasz, annak nagyon is lehet kézzelfogható formája. A Szaturnusz hozza a keretet, a Neptunusz a látomást, a Vénusz a vágyat, az MC pedig a célirányt. Ez a trigon azt mondja: a ragyogásod nem csak magánügy, hanem feladat, amit a világban meg kell jelenítened.

A levegő királytrigon most három erőpontot köt össze: Plútó a Vízöntő 12-es házából, Uránusz az Ikrek 4-es házából, és a Hold a Mérleg 8-as házából. Ez nem egy kósza gondolat ami tovaszáll, hanem kemény forgatókönyv. A 12-es Plútó a kollektív tudattalanból, a rejtett félelmekből és elfojtásokból emel ki valamit, amit már nem lehet takargatni. Az IC-n álló Uránusz a család, az otthon és a gyökerek szintjén hoz hirtelen fordulatokat – itt jöhet a költözés, a családi rendszer átrendeződése vagy egy váratlan döntés. A Hold a 8-as házban a legmélyebb érzelmi és anyagi kötődéseket mozgatja: közös pénzek, intimitás, bizalom – ezek most próbatétel elé kerülnek. Ez a királytrigon tehát egyszerre szól a láthatatlan múlt feldolgozásáról (Plútó), a jelenben való hirtelen fordulatokról (Uránusz), és arról, hogyan tudod mindezt mély érzelmi szinten integrálni (Hold). Nem könnyed játék, hanem láncreakció: ami benned mozdul, az hatással lesz a családodra, a kapcsolataidra és a közös történeteidre.

Figyelem, a tűz és a levegő jegyek tánca következik!

Továbbá a Vénusz Oroszlánba lépésének pillanatában rajzolódik egy misztikus négyszög, ami olyan, mint egy színpadi díszlet – mindenhol van egy ajtó, de ha kinyitod az egyiket, a másik három is azonnal mozdul. Ez az alakzat most a Kos–Ikrek–Mérleg–Nyilas jegyek között áll össze, vagyis a tűz és a levegő jegyek táncát látjuk: a tett és a gondolat, a szenvedély és a társalgás, a vízió és a konkrét beszólás kéz a kézben jár.A Szaturnusz és a Neptunusz a Kosban azt súgja:

Igen, lehet nagyot álmodni, de tessék keretet adni neki, különben szappanbuborék marad.

Az Uránusz az IC környékén váratlan családi titkokat, otthoni felfordulást, vagy épp villámcsapásszerű ötleteket hoz: mintha hirtelen más alapokra kéne raknod az egész belső világodat. A Hold a 8-as házban közben belekavar a legmélyebb közös ügyekbe – pénz, intimitás, bizalom –, és persze minden érzést el is mélyít, hogy ne úszd meg a szembesülést. Az MC pedig a Nyilasban felfelé mutat: bármilyen személyes ügybe keveredsz, annak lesz társadalmi lenyomata is és valami nagy üzenete vagy hatása az életedre.

Ez a négyszög olyan, mint egy kozmikus szervező erő: nem tudsz csak egyetlen területet piszkálni, mert úgy, mintha megérintesz egy pókhálót, mindegyik szála összerezdül. Ráadásul minden bolygó házhatáron billeg, mintha egyik cipőd még a nappaliban maradt volna, a másik meg már a táncparketten toporogna. Ha a 2-es házban az önbizalmadat húzod fel, rögtön máshogy beszélsz (3. ház), máshogy engedsz közel magadhoz (8. ház), és puff, közben az életutad (MC) is más irányt vesz. Olyan ez, mint amikor eltekered a rádiót: apró mozdulat, de egyszer csak másik frekvenciára hangolódsz, és teljesen más dal szól. Nincs elbújás, nincs „majd később rendet rakok” kifogás – minden belső finomhangolás egyszerre húzza a teljes életed hálóját.

Ami a gondolkodásodban mozdul, az a gyökereidet is megbolygatja

A lehetőségekhez most némi kényszerítő erőt is kapunk, mert ott feszül egy T-kvadrát is a képletben, mint egy kozmikus edzőterem. Az Uránusz hivatalosan a 3-as házban áll, de annyira közel áll az IC-hez, hogy nemcsak a gondolkodásodban és kommunikációdban hoz váratlan fordulatokat, hanem az otthon, a család és a gyökerek témáját is felkavarja. Mintha egyszerre szólna közbe a belső hang és a családi múlt, és egyik sem hagyja, hogy úgy folytasd, mint eddig.A Nap közben a 7-es házból, a Szűz elejéről adja a másik nyomást: pontosan mit vállalsz a másik emberrel szemben, és mi az, ami működni is fog a mindennapokban? Az MC pedig bekapcsolja a külvilág reflektorát, és azonnal láthatóvá teszi, merre fordítod a kormányt: a döntéseid és szavaid most karrierben, hivatásban, közönség előtt is visszhangot kapnak.

Ez a T-kvadrát tehát kényszerítő erő abban az értelemben, hogy nem tudsz már szétválasztani életterületeket. Ami a gondolkodásodban mozdul, az a gyökereidet is megbolygatja. Ami a kapcsolataidban történik, az a külvilágban is látszik. És fordítva: ha nem teszed meg magadtól, a kozmikus huzat fog kirántani a helyedről.És mintha nem lenne elég a kozmikus edzőterem, még egy Yod-istenujja is kirajzolódik: Plútó a 12-es házból fújja a mélyből jövő szelet, a Szaturnusz és Neptunusz a 2-es házban próbál stabil irányt keresni, miközben a Nap a 7-es házban mutatja meg, hol találkozik mindez a külvilággal és a kapcsolatokban. Ez olyan, mint egy láthatatlan irányító kéz: ha figyelsz, most pontosan rámutat, merre kell lépned, még ha nem is kényelmes az út. Akkor jársz a helyes ösvényen, ha nem menekülsz a feladat elől, hanem belépsz abba, ami kihívásnak tűnik – mert éppen ott rejlik a valódi fejlődés.

Mintha a kozmosz egyszerre akarna operát rendezni, improvizációs színházat tartani és görbe tükröt állítani

De még mindig van miről beszélni! Ez tipikus Oroszlán–Vénusz attitűd: ha már színpad, akkor nem elég egy-két díszlet, ide fényűző látvány és grandiózus tartalomvilág kell. Nem csupán fényszögek vannak itt, hanem fényszögalakzat parádé! Két királytrigon, a T-kvadrát, Yod, a misztikus négyszög és akkor még nem is szóltam a szextilhálóról, ami hatágú formát rajzol ki. Az asztrológiában hatágú alakzatként emlegetik, de nekem inkább egy égi Merkaba-szikrázásának tűnik: a szellem és az ihlet szárnyaló összekapcsolódásának. A tűz és a levegő táplálja egymást, mint amikor a gondolati szikra lángra kap és a fény végül beragyogja a sötétet. Ez már nem puszta üzenet, hanem olyan, mintha egy egész hullócsillagrajt rajzolna az égre a kozmosz – minden szextil egy újabb fénycsík a sötétben.

Ez ritka és nagyon erős. A szextilek mindig lehetőségeket nyitnak, és itt egy körben összekötik a fő szereplőket: a Plútót, a Szaturnuszt és Neptunuszt, az Uránuszt, a Vénuszt, a Holdat és az MC-t. Mintha minden oldalról azt mondaná a képlet: most összeérnek a szálak, most mindened egyszerre mozdul. Ez persze intenzív, mert nincs hova bújni. De közben hihetetlenül kreatív: ha akarod, most itt a lehetőség, hogy új alapokra építsd az életed fő témáit. A nagy egész tehát úgy áll össze, mintha a kozmosz egyszerre akarna operát rendezni, improvizációs színházat tartani és görbe tükröt állítani. A Vénusz az Oroszlánban most nem engedi, hogy elbújj a sorok között: ha kell, a bevásárlólistából csinál áriát, ha kell, az Excelből varietét. És közben ott mocorog a kérdés: hogyan tudsz szórakoztatni, teremteni és élni egyszerre úgy, hogy közben ne válj saját produkciód statisztájává? Ez az időszak mozgalmas és sokat ígérő. Minden alakzat húzza a másikat, minden szikra újabb fényt vet. Olyan, mintha a sors most folyamatosan súgógépet tologatna eléd: van szöveg, de te döntöd el, hogy tragédiát, komédiát vagy stand-up estet csinálsz belőle. És ha már augusztus, ne feledd: a hullócsillagok nem kívánságlistát teljesítenek, hanem emlékeztetnek rá, hogy a fény nem azért különleges, mert örök, hanem mert újra és újra felragyog a sötétben.