Forrás: Unsplash
4 csillagjegy, akinek az élete sorsfordító változást vesz még a következő napokban - heti horoszkóp: július 14-20.
A heti horoszkóp érdekes fordulatokat tartogat a csillagjegyek számára, ugyanis ez a hét fogyóhold ideje. A Hold most úgy járja végig az útvonalát, mint egy vándor, aki hazaindul, de még utoljára megáll a kedvenc helyein. A Halak tengerpartján, ahol csendben hallgatja a belső hangokat, aztán átsétál a Kos tüzes határán, ahol döntéseket hoz, végül megpihen a Bika földjén, ahol számba veszi, mi az, amit megtart, és mi az, ami már csak lehúzó súly a léleknek. A hét végére pedig az Ikrek légies tereibe lép, és ott már nem cipel semmit, csak kérdez, és kérdez, és kérdez. A héten a Nap a Rák utolsó fokain jár. Ez az az energia, amikor már minden szentimentális és túlérzékeny rezdülés fárasztóvá válik, és elkezd bennünk mocorogni a vágy, hogy elhagyjuk a kagylóhéj biztonságát. Az Oroszlán kapuja ott ragyog már a horizonton, hívogat a napfényes magabiztosságával, de előbb még el kell búcsúznunk attól, amit nem vihetünk magunkkal. Ez a hét nem arról szól, hogy "elengedjük, ami nem táplál". Ez a hét arról szól, hogy őszintén szembenézzünk azzal, hogy mit tápláltunk eddig feleslegesen magunkban, milyen gondolatokat, haragokat, szokásokat etettünk, amik csak azért maradtak életben, mert minden nap adtunk nekik egy falat figyelmet. A Halak Hold hétfőn és kedden még visszahúz, kicsit talán szentimentális, kicsit túlérzékeny, kicsit szomorú. Nem baj. Az érzéseknek is van tisztítóhatása. Aztán a Kos Hold feléled bennünk, mint egy belső petárda robbanás: na jó, de akkor most mi legyen? Hogyan tovább? A Bika Hold újraszámolja az erőforrásokat: pénzt, időt, energiát, szerelmet. És az Ikrek Hold a hét végén pedig már máshol jár. Ott, ahol minden mozdulat egy kérdés. Ott, ahol nem biztos, hogy kell válasz. Most nem elég elmondani a mantrát, hogy "elengedem, ami nem szolgál". Most le kell menni a pincébe, ki kell húzni a hűtőt, és meg kell nézni, hogy ott van-e még az a régi savanyúság, amit tíz éve tettünk el magunknak – csak már senki nem akarja megenni. Ez a hét ilyen, mint amikor a takarítás után tisztább a ház, de előtte minden port látni kellett a fényben.








