Heti turmix: datolyaszilva-kakaó

A mai recept egy igazi ínyencség lesz. Szintén turmix, de nem szokványos ital, inkább egy pudingféleség, ami ugyanolyan jó reggelinek, mint frissítő desszertnek tanuláshoz. Vagy sport után. Meg előtt. Esetleg vendégvárónak. Egyszóval nincs olyan alkalom, amikor ne jönne jól...
Vegyünk egy főre két darab kakit, ami ez esetben a datolyaszilvát jelenti. Én mondjuk négyet csináltam magamnak, de a lényeg, hogy bármekkora is legyen az adag, a datolyaszilvákat turmixoljuk pépessé pár szem datolyával, ebből nem kell olyan sok, 3-5 szem, és 2 evőkanál kakaó vagy karobpor, esetleg 3, ha még csokisabb ízre vágyunk. Kever, kever, kever és kész: tökéletes, mindenféle adaléktól mentes, nyersvegán csokipuding. Szinte hihetetlen, hogy valami, ami ennyire finom, teljesen ártalmatlan. Lelkiismeret-furdalás nélkül ehető ez a csoda, nem kell maratont futni utána, hogy ledolgozzuk a felesleget. Bár én megtettem, és fantasztikus volt...

A maraton nemcsak a futásból áll. Egyáltalán, miért fut valaki 42 km-t, ami autóval is sok? A futás szeretete, unalom, túl sok szabadidő, kíváncsiság, teljesítményorientáltság, önbizalom-növelés, bizonyítási vágy vagy szimpla kalóriaégetés? A hangulat miatt, városnézés céljából vagy azért, hogy addig se kelljen otthon tanulni? Talán egy kicsit mindegyik, de természetesen a legtöbben a saját korlátaik megdöntése, kitapasztalása céljából vágnak neki a 42195 méternek két lábon. A többé-kevésbé 4 óra alatt jut idő mindenre: egyszerű bambulásra, a tömeg élvezetére, önspanolásra, kemény harcra önmagunkkal, fájdalomra, jókedvre, humorra, könnyre, elzárkózásra, összefogásra...
Érdekes dolog az elme, az eddigi tapasztalatit előhívva, emlékeket felidézve próbál mindent megtenni, hogy a fizikumot hol kísértésbe ejtve a feladásra hátráltassa, hol tovább bátorítva lökje előre. Ezek a gondolatok lehetnek bármik, egészen gyerekkortól előtörve a pár nappal ezelőtti eseményekig. Még ha sokfélék is ezek, a lényeg egy: kitartáshoz vezetnek. Például az erős térdfájdalom tapasztaláskor gondolhatunk arra, hogy igen, ezt abba kell hagyni, ez nem normális, aztán jön egy kis versike, amit a pár héttel azelőtti gólyatáborban kántáltunk, és erőre kaptunk, kitartunk, megyünk tovább.
A maraton egyértelműen nem sprintverseny. Menni kell, csinálni kell, néha nehéz, néha nagyon jól esik, néha fáj, de sokszor biztatnak és bátorítanak. Lehet frissíteni, lehet sétálni közben, lehet hajrázni...vannak szabályok, de mindenki a saját tempójára, stílusára szabhatja. Akárcsak az életet. Akár ki is lehet szállni belőle...de nem érdemes. Az élet fantasztikus, akárcsak a maraton, még ha ez sokszor meg is kérdőjelezik bennünk az út során. Aki kibír 4 órát futva, nagy tömegben, de mégis önmagával, annak nemcsak a lába edzett, de a pszichéje is, ami nagy erény a 21. században.
Nem csak a saját elveink mellett kell kitartani legtöbbször. Hajlamosak vagyunk csak magunkkal foglalkozni, pedig ott vannak a társainak, akik mellett szinten kötelesek vagyunk kitartani, hisz ne feledjük, lehet most az egyikünk van előrébb, de ez hamar meg is változhat, illetve mindig jol jön a Támogatás hátulról. Sokszor azoktól kapunk biztatást, akiktől soha nem is várnánk, a futó pályán ok az ismeretlen szurkolok képében jelennek meg, az életben pedig akármilyen álruhában. S az élet már csak azért sem sprintfutás, mert élvezni kell minden egyes méterét, mind a 42195-öt, és nem lehet csak úgy átrohanni rajta, mert elvész a sok érték és nem is élvezzük igazán. Az opera előtt éneklő kórus, a Rubik-kockának öltözött futó jelmeze, a „Hajrá, Niki!” papírtábla, a friss víz vagy a koktélparadicsom. Egy kedves szó, egy sokat mondó pillantás, egy jó beszélgetés, egy nehezen megszerzett diploma. Mindenki a legjobb idő alatt akar túl lenni a maratonon. De aki órákkal később ér célba, mint a legelsők, lehet, hogy többet kap az útjától. Pont, mint mikor nyakába akasztja az érmet, és lejön a futópályáról, visszatérve megszokott, mégis új életéhez. Most már, mint maratonista...
ide kattintva.