„Roma akartam lenni és valóra vált az álmom” – Háromezer számozott darab filmkritika

„Ez a darab nem a romákról szól, hanem olyanokról, amilyen Ön is. Azokról szól, akik szívesen fizetnek azért, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket.”

A Háromezer számozott darab című film a Tudás Hatalom (T6) romákból álló kreatív műhely által kidolgozott Cigány-Magyar című színházi előadás adaptációja, amit Császi Ádám – többek között a Viharsarok című film és a T6 videoklipjeinek rendezője – készített. A színházi produkciót néhány éve meghívták a berlini Deutsches Theaterbe is, a film pedig elnyerte a Tallin Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a „Rebels with a Cause” szekció különdíját. A főszerepeket Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Oláh Edmond Mizo, Varga Norbert, Pászik Christopher, Horváth Kristóf Színész Bob és Wieland Speck német színész, rendező alakítják.
A filmben azt láthatjuk, hogy a színházi előadás roma alkotóit és nem roma rendezőjét meghívja egy neves német színházi fesztivál, majd egy sajtótájékoztatón és különböző eseményeken olyan szituációkba kerülnek, ahol újra meg újra a romákkal kapcsolatos sztereotípiákkal szembesülnek. A film tehát a darab színpadra állítását, sikerét, illetve az itthoni és berlini tapasztalatait, kihívásait mutatja be.
Láthattunk már olyan roma tematikájú játékfilmet, ahol a romák barlangokban laknak, fociznak és a tűz körül táncolnak; olyan dokumentumfilmet, ahol a vidéki abuzált roma nő szexuális túlfűtöttsége miatt nem teljesül be leszbikus párkapcsolata; vagy olyan színházi darabot, ahol a roma szereplő a szegénysorról Budapestre megy szerencsét próbálni. A kapitalizmus is nagyban hozzájárul a roma reprezentáció formálásához, a roma hősképzés, romantizált és léleksimogató kitöréstörténetek megjelenéséhez.

A Háromezer számozott darab című film azonban más. A magyar filmiparban mérföldkőként számít, mert ez az első olyan roma tematikájú és roma színészekkel játszott film, ami provokatívan, merészen nyúl a rasszizmus témájához és romákról alkotott sztereotípiákhoz, zavarba hozva a nézőt, tükröt mutatva a többségi társdalomnak az itthon még kevésbé ismert fogalmak, a fehér felsőbbrendűség, fehér megmentő és a fehér törékenység témák terén. A film univerzális mondanivalója egy forradalmian hiánypótló társadalomkritika, ami önreflexióra és önvizsgálatra kényszerít. A célja, ahogy a filmben el is hangzik: „Nem az a lényeg, hogy újra meghallgassam, hogy milyen nehéz a kisebbségeknek a társadalomban, hanem a puszta konstatáláson kívül valamit gondoljak is erről az állításról. Nem feltétlenül azt, amit ilyenkor gondolni illik vagy szokás, csak gondoljak valamit”.

Privilégiumok, világok és valóságok

Olvashattuk sok helyen, hogy a filmben elmosódnak a határok a fikció, az abszurd és a szociografikus valóság között. A filmben több valóságba és világba láthatunk be egy tradicionális cigány ház ablakán. A valóságban viszont csak ritkán van lehetőségünk betekintést nyerni egymás világába. Hány roma tud kilépni a szituációból, amikor rá irányuló rasszista megnyilvánulást tapasztal, és már őszintén úgy érzi, hogy belefáradt? Nyilván zéró. Nincs, vagy csak nagyon kevés olyan biztonságos tér van, ahol nem kell megtapasztaljuk a megtapasztaljuk a rasszizmust, vagy interszekcionalitás esetén a homofóbiát, szexizmust. Ez a mi valóságunk.

A szabadság és kiváltságok teljesen mást jelentenek a többségi társadalomból jövő ember számára, mint egy roma embernek. A fehér ember szabadsága megengedi, hogy előidézzen rasszista és elnyomó helyzeteket anélkül, hogy érzelmileg vagy pszichésen sérülne bennük, ráadásul a károkat sem veszi észre, amiket okoz. A fehér ember a másikra önti a véleményét, elvárja, hogy meghallgassák, még ha sértő is, és megköveteli az érintettektől, hogy részt vegyenek a párbeszédben és minden felmerülő társadalmi vagy történelmi témájú kérdésükre („és szerinted mi lenne a megoldás?”, „miért alakult ez így?”, stb.) pontos szakmai választ kapjanak.

Az esetek többségében ráadásul a többségi emberből hiányzik a válaszra, megismerésre és elfogadásra való nyitottság, vagy épp a tolerancia álarca mögé bújva várja a megerősítést, hogy ő mennyire befogadó és segítő ember (hiszen a pozitív reakciót roma embertől kapta), és ettől pedig jobbnak érzi magát. Jó biznisz, ha az ember elmondhatja magáról, hogy társadalmilag érzékeny és elősegíti a diverzitást, hiszen az is elég a szakmai előrelépéshez, anyagi nyerészkedéshez és pozitív megítéléshez, ha a többségi ember a felszínt kapargatva „törődik” a kisebbségiekkel.

Szerepek

A filmben különböző, romákhoz társított szerepek jelennek meg, a legtöbbször negatív sztereotípiák és nem ritkán agresszió is, ami a nézőből ösztönösen elutasítást válthat ki. Pedig ha tényleg odafigyelünk a jelenetekre, rájövünk, hogy ezek a szerepek a többségi társadalom által romákról alkotott általánosító képeket és narratívákat ábrázolják, ami, ahogy az ki is derül a filmből, nem fedi a romák által megélt teljes valóságot.
Milyen sztereotípiák, skatulyák mentén gondol ránk és lát minket, romákat a többségi társadalom? Készítettem erről egy listát:

A szórakoztató roma: minden roma ért a zenéléshez, táncoláshoz. A berlini rap résznél „ösztönös tehetségek”-nek hívja a roma fiúkat a német rendező. Amíg elhúzzuk a nótát, amíg szórakoztatóak vagyunk és kiszolgáljuk a közízlést, addig jók vagyunk, csak nehogy tiltakozni kezdjünk az intézményesített rasszizmus ellen.

A bűnöző, agresszív roma: általános sztereotípia, hogy a romák bűnözők. Drogdílerek, vulgárisak, bántalmazóak és tuti ültek már rendőrautóban megbilincselve. Mert az élet ennyire egyszerű és sarkos. A rendszerszintű társadalmi problémák, előítéletek, a politikai akarat hiánya és bűnbakképzés, a rendőri profilalkotás, a fehér galléros bűnözés meg csak mellékes részletek.

A prostituált roma: a sztereotípia szerint a roma nő csak prostituált lehet, amúgy is forr a vére, temperamentumos, táncol, énekel és mindezt általában a tűz körül teszi vagy bárhol, hiszen bennünk van a boogie.

A roma, aki cigánytelepen él: az általánosító kép szerint az összes roma szegény, cigánytelepen lakik és segélyekből él.

A rossz diák: aki késik óráról, aki a tanára szerint is buta és ugyanolyan drogdíler vagy segélyen élő lesz, mint a többi. És hogy miért késett? Kit érdekel!

A normális roma: rendesen fürdik, tiszta ruhákban jár és sosem szexelt egyik testvérével sem. Ha romának születtél, de nem illessz bele a többségi társadalom által elképzelt, sztereotip roma képbe, szerepbe, skatulyába, akkor te „normális”; „kivételes” romának, nem romának vagy külföldinek számítasz. Sokszor halljunk jóindulatú emberektől: „Jaj, hát te olyan más vagy, mint a többi roma. Bárcsak, azok is olyanok lennének, mint te! Példát vehetnének rólad!”

A sztereotípiák megerősítése ellenére a karakterekkel sokféle módon lehet azonosulni. Nem ültek mellénk az iskolában vagy a buszon, nem hittek bennünk a tanáraink, azt feltételezték rólunk, hogy tudunk muzsikálni, miközben közünk nincs hozzá, külföldinek néztek, kivételes cigánynak hívtak, féltek tőlünk és így tovább.

Gyakran érzem azt, hogy nekem romaként érzelemmentesen, kimérten és higgadtan kell reagálnom a sértő, rasszista és joggal felháborító helyzetekre, megnyilvánulásokra, mert csak így kerülhetem el azt, hogy rám süssék a sztereotip bélyeget, mi szerint mi csak agresszívan tudunk megnyilvánulni a kultúrálatlanságunk miatt. Romaként a hétköznapjainkban érnek minket igazságtalan, kínos, szalonrasszista helyzetek és ilyenkor megesik, hogy igenis dühösek vagyunk és vulgáris szavak jutnak az eszünkbe (ahogy mindenkinek, akit ért már igazságtalan, nem fair helyzet). Sokszor mégis arra kérnek bennünket, hogy legyünk szeretetteljesek, türelmesek, elfogadók és gyógyítsuk be egymás sebeit. A rutin megtanított bennünket arra, hogy a humort és szarkazmust hívjuk segítségül egy-egy kínosan rasszista, de jó szándékú megnyilvánulás hallatán. Fontos, hogy az olyan érzelmeket, mint a düh, soha ne közösségekhez, a romák összességéhez, hanem egyénekhez kössünk, mert így nem kizárólag a nem romák privilégiuma lesz, hogy negatív érzelmek kimutatásával reflektáljanak.
A film segíthet az identitásukban nem annyira erős, roma fiataloknak felismerni az internalizált sztereotípiákat, aminek pszichológiai hatásai beépülnek személyiségünkbe, lásd: önbecsülési problémák, imposztor szindróma. Illetve erőt is sugall, mert megedz rendesen minket, roma embereket az élet, mi mégis bírjuk a strapát. „Te hitetted el velem, hogy ez vagyok én és csak így létezhetek, mert erre teremtettek. Hát nem, Bogdán Máriót senki más nem teremtheti meg, csak én. Bogdán Márió vagyok, 23 éves és szeretném elmondani, hogy még mindig itt vagyok.”

A film több apró részlete is komplex társadalmi és morális problémákra utal. Íme néhány ezek közül:

– Beskatulyázás, általánosítás, az egész roma közösség képviselése egy személyben.

– A szakmai tudás helyett személyes történetek előnyben részesítése, hatásvadász attitűd: „színházi társulatként vagyunk jelen, nem kisebbségként” Hiszen Jamie Foxot sem a rabszolgaságról kérdezték a Django elszabadul után, mivel ő egy színész, nem történész vagy polgárjogi aktivista.

– Kizsákmányolás, tokenizmus, fehér törékenység, fehér felsőbbrendűség, fehér megmentő-szerep. A fehér rendező, aki romák élettörténetéből és nyomorából csinál pénzt magának, romák vállán jut feljebb. „Ez megalázó, érted? Ez a legrosszabb fajta rasszizmusnak a megerősítése. És akkor te erre azt mondod, hogy önreflexió? Tudod, mire reflektálsz te? A saját rasszizmusodra. És az önreflektív rasszista is rasszista.”

– Rasszizmus, esélyegyenlőtlenség, előítéletek, internalizált sztereotípiák, mentális teher és érzelmi munka „Ez undorító, ez nem művészet. Ez így tudod, mi? Egy valóságshow. Cigánysimogató ez, more! Amire azt mondod, hogy valóságos, azzal csak a nyomorunkban vájkálsz. Amire meg azt mondod, hogy abszurd, az meg csak simán rasszista. És azért nem tudod, mert nem vagy cigány.”

– Kolorizmus és roma identitás: azaz szőke hajú, kék szemű, világos bőrű romaként tapasztalthatunk-e diszkriminációt?

– Osztálykülönbségek, szegénység, nyomorpornó, szegregált oktatás és a pedagógus szerepe.

– Családon belüli erőszak, nők ellen elkövetett erőszak és áldozathibáztatás: „Ezt is én akarom…”

– Emberkereskedelem, szexkereskedelem: az egyik legerősebb vizuális része a filmnek. A falon a következő felirat: „Egész életetekben ezt csináltátok. Most tényleg megtehetitek. F*ck szegény emberek. Választható a Nézni akarom és a Szexelni akarok opció.

Igen, ezek a társadalmi és morális problémák léteznek. Amíg értelmiségi körökben csak nagyon óvatosan beszélünk (vagy egyáltalán nem beszélünk) ezekről a romákat is érintő társadalmi problémákról, nagyon vigyázva, nehogy ráerősítsünk a sztereotípiákra és persze, hogy semmiképp se etnicizáljuk ezeket a problémákat, vagy társítsuk a roma kultúrához, nem vitathatjuk el, hogy vannak, akinek tényleg ez a valóságuk.

Magyarország reprezentáció szempontjából (is) megragadt egy szinten. Egy ideális, egyenlőségen alapuló világban a roma színészek bárkit eljátszhatnának a filmvásznon, színdarabokban, de a valóságban a legtöbb roma színész csak roma szerepet kap, amíg a nem roma színészek bárkit alakíthatnak, akár roma embert is. Egy ideális világban nem lenne olyan, hogy romát” játszani egy filmben. Amúgy is olyan abszurd (rasszista). Láttatok már bármilyen másik filmet, ahol egy színész csak ázsiait vagy afroamerikait játszott, semmi mást?
„A film a fehér felsőbbrendűség reprezentációja roma nézőpontból. A film a világ bármely filmszínházában megállná a helyét, végezné a dolgát: vitákat generál” – mondta Horváth Kristóf. A filmnek és alkotóinak nem feladata feloldani, hogy mi lehet a romák vagy nem-romák feladata. Bár nem szerencsés komplex társadalmi kérdésekkel, előítéletekkel, sztereotípiákkal magára hagyni a nézőt, a filmnek nem célja válaszokat ránk erőltetni. A film gondolatokat, érzelmeket és beszélgetéseket generál és problémákra hívja fel a figyelmet, kérdéseket tesz fel, aminek megoldása és megválaszolása már a mi közös feladatunk. Mi alkotjuk a társadalmat, a rendszert és egyéni felelősségünk, hozzájárulni a status quo megdöntéséhez vagy akár politikai nyomás alkalmazásához, ezzel elősegítve a „semmi nem fordul jóra és semminek nem lesz vége” megváltoztatását.
A javaslatom, hogy filmkritika megfogalmazásánál figyeljünk az egó, önreflexió és fehér törékenység jelenségére! Vannak filmek, amiket nehezebb értelmezni, dekódolni, többször is meg kell nézni. Nekem például a Mátrix is ilyen volt. Viszont csak azért, mert nem teljesen értem a filmet, nem hibáztatom a rendezőt vagy a színészeket. A Háromezer számozott darab című film határozottan nem egyszer nézős film. Ez a roma Mátrix. Többször meg kell nézni, hiszen a film által bemutatott komplex társadalmi problémák művészi eszközökkel való bemutatása első benyomásra mély érzelmi és zsigeri reakciókat válthatnak ki belőlünk, és ez könnyen elterelheti a figyelmünket a beszédes részletekről, szóval végül teljesen félreértjük a mondanivalót.

Ha többet szeretnél tudni arról, hogyan vállald a felelősséget, csekkold ezt a cikket és nézd meg az Ame Panzh adásait, hogy tájékozottabb legyél a témában! A Háromezer számozott darab április 6-től látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában. Nézd meg, többször is! Vigyázat, utazás közben kívül fogsz kerülni a komfortzónádon!