Grosan Cristina filmrendező és kreatív szakember, akinek Vakáció a tengerparton című díjnyertes rövidfilmjét a világ közel 40 fesztiválján vetítették, sőt bemutatták a televízióban is. A legjobb dolgokon bőgni kell az első nagyjátékfilmje, amit közösen jegyez a film főszerepét is alakító Rainer-Micsinyei Nórával, akit Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmjéből és számos színházi előadásból is ismerhetünk. Cristina és Nóra ötletéből megvalósuló filmnek köszönhetően tíz év után visszatér a mozivászonra Hernádi Judit, ami miatt még jobban várjuk, hogy nyissanak újra a mozik.

Szűcs Nóra/InStyle: Két évvel ezelőtt, 2019-ben kezdődött első nagyjátékfilmed, A legjobb dolgokon bőgni kell című dramedy forgatása, amelynek tavalyra tervezett bemutatóját a járvány eltörölte. Ennek a filmnek már az előélete is romantikusan kalandos, legalábbis kívülről nézve, de belülről elég frusztráló lehet. Hogyan élitek meg a várakozást?

Cristina Grosan: Ez nagyon meglepő válasz lesz. Spoiler: nem. Nagyon nehezen, de ez mindenkire igaz. Viszont azt érzem, hasznosan tudtuk tölteni ezt az időt a filmünk csapatával. Eltelt egy jó idő, amióta befejeztük a forgatást, és ez a távolság egyre jobban segít rálátni a filmre, így jobban tudunk ráhangolódni a bemutatóra, tervezni a film kommunikációját és azon gondolkodni, milyen is lehet majd a befogadónak.

SzN/InStyle: Előfordult már az életedben hasonlóan hosszú várakozás?

Cristina Grosan: Maga a film is egy hosszú várakozásból indult ki, szóval valójában mi már nagyjából hozzá vagyunk szokva a bezártsághoz, csak ülni és nézi, ahogy telik az idő. A filmkészítés nagyon sok várakozással van megszórva, onnantól, hogy kezdesz írni egy történetet, odáig, hogy bemutatják akár 5-6 év is eltelhet, ha nem több. Ami viszont új, az ez a világhelyzet, ami felülírja azt, hogyan élünk most, és mennyire fognak változni a szokásaink. Nyitás után mennyire lesznek nyitottak az emberek bebújni egy zárt terembe, tömegesen filmet nézni? Vagy inkább kint, a szabadban fogunk mozizni? Erősödik az otthoni mozizás, de ez maradni is fog? Sok kérdés van a levegőben. De sokkal nagyobb bajok vannak most a világban, úgyhogy csendben, türelemmel várjuk, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Aztán jöhet a bőgés is.

SzN/InStyle: Ha végignézek a stáblistán, akkor az első dolog, ami szembetűnik, hogy ez egy női film.

Cristina Grosan: Úgy érted, sok nő dolgozott a filmen? Valójában talán fele-fele arányban dolgoztak nők és férfiak a filmünkön, viszont az igaz, hogy több nő volt döntési pozícióban, mint általában szoktunk látni (írók, producer, gyártásvezető, vágó, sound designer, jelmeztervező, berendező, forgalmazó, főszereplők, rendező). De ez nem volt tudatos. Stalter Judit (szerk.: Saul fia, Tiszta szívvel, Aranyélet, Napszállta) producerünknek inkább az volt a koncepciója, hogy fiatal, ambiciózus filmeseket tapasztalt stábtagokkal hozzon össze. Egy vegyes, de összetartó és segítőkész csapat jött létre.

SzN/InStyle: Már a forgatókönyv első változatánál tudtátok, hogy így lesz az igazi? A kezdettől a
koncepció része volt?

Cristina Grosan: Amikor női filmként említenek egy filmet, az azt sugallja, hogy a férfiak ebből kicsit ki vannak zárva, és a téma csak nőknek szól, mást nem izgat. De attól, hogy ennek a filmnek a főszereplője egy nő, a problémái univerzálisak.

forrás: Cornelia Gaie

Cristina Grosan

SzN/InStyle: A film a harmincas generáció útkeresésének nyomasztó, időnként abszurd pillanatait mutatja be, ha egyszer újranyitnak a mozik. Miben látod a legnagyobb buktatót? Hol rontjuk el? Mit csinálhatnánk másképp?

Cristina Grosan: Mi pont ezért csináltuk a filmet, hogy megnézzétek és mondjátok el ti, hogy lehet jobban! De viccet félretéve, mi egy antihőst írtunk meg Rainer-Micsinyei Nórával, egy olyan tökéletlen karaktert aki remélem sok szeretetet tud majd kicsikarni a nézőből, úgy, hogy közben a saját bénaságain is elgondolkodik. A főhős harmincas évei elején jár, azt érzi, mostanra tudnia kéne, milyen irányba építse fel az életét. De ő csak most kezdi bontogatni a szárnyait. A szüleink 30 éves korukig már karriert választottak, gyereket neveltek, megvolt a lakás, a családi kocsi és egy biztosnak látszó élet. Sok mostani fiatal ugyanígy képzeli el a saját életét, de ez az idilli kép ugyanakkor nagyon távoli.

Mit csinálhatnánk másképp? Talán egyszer rá tudjuk venni magunkat arra, hogy ne az előző generáció mércéje alapján mérjük a mi életünket, hanem magunknak tapossunk ki egy új utat.

SzN/InStyle: Mikor bőgtél egy jót legutóbb?

Cristina Grosan: Nem is tudom, de az önzetlen, meglepetésszerű, nem elvárt segítség az, ami könnyekig meg tud érinteni mostanában. A film címe is erre utal.

SzN/InStyle: Mi az a legfontosabb lecke, amelyet az elmúlt év tanított neked?

Cristina Grosan: Erre talán akkor tudnék jobban rálátni, ha vége lenne már a pandémiának. De továbbra se tudtam rávenni magamat a futásra, közepesen ehető a banán kenyerem és nagyjából igyekszem nem az agyára menni az embereknek, akik körülvesznek.