Promóciók
Gyerekkorunk egyik kedvenc meséjéből élőszereplős film készül - Nem hiszed el, hogy ki játssza majd a gonosz mostohát!



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
Erre nagyon kíváncsiak vagyunk!
Az utóbbi évek kasszarobbantós sikerei hamar ráébresztették a Disney-t, hogy a klasszikus meséik élőszereplős változataié a jövő. A Hamupipőke, A szépség és a szörnyeteg és az Aladdin után pedig már itt is van a legújabb terv, ami ezúttal az 1937-es Hófehérke és a hét törpe történetét eleveníti majd meg.
Júniusban derült ki, hogy a Marc Webb által rendezett filmben Hófehérke szerepét a 20 éves Rachel Zegler kapta, akit Steven Spielberg hamarosan mozikba kerülő 2021-es West Side Story feldolgozásában is láthatnak majd a nézők. A legfrissebb hírek szerint a Gonosz királynőt pedig nem más alakítja majd, mint a Wonder Womanként világhírűvé vált Gal Gadot.

A színésznő júniusban hozta világra harmadik gyermekét, de úgy látszik, hogy a túl sok pihenés nem az ő asztala, ugyanis a Hófehérke mellett már további produkciói is előkészületi fázisban vannak, így Kleopátraként is láthatjuk majd, illetve a Wonder Woman 3 sem már csak egy terv a stúdió fiókjában.
A 36 éves színésznő most éppen a Netflixen november 12-én debütáló Különösen veszélyes bűnözők című filmjét promózza, amelyben Dwayne Johnson és Ryan Reynolds oldalán egy műkincsrablót alakít. Tegnap pont ezen filmje kapcsán tett látogatást Jimmy Kimmel Live! műsorában, itt sikerült elcsípni őt a fotósoknak, és meg kell hagyni, hogy Gal kirobbanó formában van, ezt még ez a sejtelmes szabásokkal dolgozó Off-White ruha sem tudta elrejteni.

És ha már Disney, ezt láttad már?

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
4 étel, amitől csak fáradtabbnak fogod érezni magad: ezeket fogyaszd helyettük!
Nem éri meg gyakran fogyasztani ezeket.
Visszaszámlálás indul: 6 film, ami ráhangol az ünnepi időszakra
A december minden túlzás nélkül az ünnepekről szól, ideje hangolódni!
Fegyveres rablás, szerelemféltés: 10 sztár, akinek szülei gyilkosság áldozatai lettek
A sztárok életében is vannak olyan fejezetek, amikről karrierjük során tényleg csak pár interjúban hajlandók mesélni - és ez valahol teljesen érthető.
Láttad már? Ilyen szép nő volt fiatalon a Titanic idős Rose-át alakító Gloria Stuart - fotók
Gloria Stuart angol-amerikai csillagot a legtöbben az 1997-es Titanicból ismerik, mint az idős Rose-t megformáló színésznő, pedig a 2010-ben elhunyt tehetség ennél sokkal többet tett le az asztalra élete során.
Téli sorozat-bakancslista: 8 széria, ami a 2023/24-es téli időszakban érkezik a streaming szolgáltatóknál
Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni a téli időszakban.
A vérfertőzés átka! Avagy különös testi és lelki betegségek, amikkel a királyi családok tagjai éltek
A királyi családokat sem kerülték el a különleges betegségek.