Promóciók
Tudtad? Ezért nem jó ötlet a csuklódon hordani a hajgumidat

Te is sokszor a csuklódon hordod a hajgumit? Akkor mondjuk is, hogy miért érdemes felhagyni ezzel a szokással!
Az indulás előtti készülődés közepette gyakran fordul el az, hogy a hajgumi a csuklónkon köt ki, így a nap folyamán bármikor segítségre hívhatjuk, ha éppen szeretnénk kontyba vagy éppen copfba kötni a tincseinket.
Ha a fentieket olvasva magadra ismertél, akkor minden bizonnyal te is észrevetted már azt, hogy az egyébként számodra praktikus módon tárolt hajgumi bizony hajlamos piros csíkot hagyni a bőrön, és bár pár perc után eltűnik a nyoma a csuklódról, ettől függetlenül sajnos hosszútávon káros következményei lehetnek.

Hogy pontosan mik?
Ez az elsőre ártalmatlannak tűnő piros folt ugyanis annak a jele is lehet, hogy a csukló tájékán a keringési rendszerben egy kis zavar keletkezett, ami hosszútávon kéztőalagút szindrómához vezethet. Ez egy a kézfej zsibbadásával és az ujjak bizsergésével járó fájdalmas betegség, melynek tünetei kezdetben egy kis átmozgatással teljesen eltűnnek, ám ha nem figyelsz oda, akkor idővel sajnos komolyan súlyosbodhat ez az állapot, amin a krémek már annyira nem, inkább csak egy ortopéd szakorvos segíthet.
A szakemberek szerint nagyon ritkán az is elfordulhat, hogy a túlzottan szoros hajgumi kidörzsöli a bőrt, ezzel egy aprócska sebet ejtve a csuklón, amin keresztül különféle baktériumok is bejuthatnak a véráramba komoly problémát és egyéb betegségeket okozva ezzel a szervezetben. Persze utóbbi eset nagyon ritka, így felesleges lenne attól tartanod, hogy mindez megtörténik veled, ám nem árt kicsit jobban figyelni arra, hogy hol is tartod a sokszor egyébként mentövnek sem utolsó hajgumit.
Mi a megoldás?
Mindenképpen figyelj arra, hogy ne terheld túl sokáig a kézfejedet a hajgumik szorításával. Főként ne hagyd fent őket egy egész éjszakára, mert a pár alkalom gyorsan képes berögzült, rossz szokássá alakulni, aminek negatív velejárói sokkal több időt emészthetnek fel, mint amennyit megspórolsz azzal, hogy a pénztárcád vagy a zsebeid helyett a csuklódra kapod fel kedvenc instant frizurafixálóidat. Vagy ha nem tudsz felhagyni mindezzel, akkor inkább egy olyan hajbavalót válassz, ami kicsit méretesebb, puha, és nem mellesleg lazán illeszkedik a kezedre.
És ezt láttad már?
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.