Ez II. Erzsébet királynő utolsó portréja - Mindenkinek könnyeket csal a szemébe

Erzsébet
Forrás: C. Wilson/Getty Images
Facebook
Twitter
Pinterest

Vasárnap a Buckingham-palota nyilvánosságra hozta II. Erzsébet királynő új – és egyben utolsó – portréját.

A portrét a neves fotográfus, Ranald Mackechnie fényképezte, a néhai uralkodó pedig púderkék blézerben látható, óriási mosollyal az arcán. Természetesen most sem hiányozhatott a védjegyévé vált háromsoros gyöngy nyaklánc és a hozzáillő fülbevaló, amely remekül ment a választott ruhájához, amelynek mellrészére egy akvamarin bross volt tűzve. Ezt egyébként édesapja, György király ajándékozta neki a 18. születésnapjára.

A fotó Őfelsége platina jubileumának alkalmából készült – ő az első brit uralkodó, aki elérte ezt a mérföldkövet.

A fénykép nyilvánosságra hozatala néhány órával azután történt, hogy az Egyesült Királyság egyperces néma csenddel emlékezett Erzsébet királynőről este nyolc órakor. A mai nap, azaz szeptember 19-én lesz Erzsébet királynő temetése a Westminster Abbeyben, 11 nappal a halála után.

A világ számos vezetője részt fog venni a szertartáson – köztük Joe Biden amerikai elnök –, valamint az egész Windsor család. Csütörtök óta, amikor a királynő koporsója Londonba érkezett, nyilvános gyászolók százezrei jelentek meg az apátságnál. A sorban állás bizonyos pontokon akár 15 órás is volt. Károly király köszönetet küldött mindazoknak, akik tiszteletüket fejezték ki.

Miközben mindannyian az utolsó búcsúra készülünk, egyszerűen meg akartam ragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak az embernek, akik támaszt és vigasztalást nyújtottak családomnak és nekem ebben a gyászos időben.

Vilmos herceg egy fotót is megosztott a Westminster Abbey előtti tömegről.

Rettenetesen sokat jelent, hogy mindannyian itt vagytok.

Ezt olvastad már?

Galéria / 9 kép

Ezek voltak Erzsébet királynő legnagyobb kedvencei, amiket élete végéig imádott

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Kép
Stílus

Minden idők legszebb kismama szettjei a vörös szőnyegről: neked hogy tetszik az első helyezett?

Ezek voltak a legszebb kismama ruhák, amiket valaha a vörös szőnyegen láthattunk.

Kép
Életmód

Emily Párizsban: miért nézem, ha olyan borzalmas?

Lehet, hogy agyzsibbasztó, nevetséges, lekezelő, olykor sértő és felháborító az a kliséhalom, amit a sorozat készítői immár három évadon át fáradhatatlanul az arcunkba tolnak. De valljuk be: imádjuk utálni. Kezdem én a vallomást, ha segít!

Kép
Sztárok
Kép
Sztárok

Ikonikus ruhák a Grammy-díjátadókról, amelyeket sosem felejtünk el

Kivágott, átlátszó, habos, csillogó, állatmintás – mindegy, csak feltűnő legyen és beszéljenek róla! Ezek a ruhák egytől egyig ilyenek!

Kép
Sztárok

Kínos! Madonna lányát ezért nem engedték be Marc Jacobs New York-i showjára

Úgy tűnik, hogy a divathét szabályai alól Madonna lánya sem kivétel.