„Nem kellett megküzdenünk egymással” - interjú Ember Márkkal és Jámbor Nándorral

 „Nem kellett megküzdenünk egymással” - interjú Ember Márkkal és Jámbor Nándorral
Forrás: Rausz Tícia

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Facebook
Twitter
Pinterest

A Thália Színház társulatának tagjaival a „Varázslat egy nyáréjszakán” című előadás bemutatója után ültünk le beszélgetni szerelemről, meghatározó színházélményekről és zenéről.

Ember Márk és Jámbor Nándor színészi karrierjének kezdete nem is alakulhatott volna különbözőbben: míg Márk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen hallgatója volt és a Vígszínház társulatának tagjaként helyezkedett el frissdiplomásként, addig Nándi a Kaposvári Egyetem színművész szakos hallgatójaként tanult és a szombathelyi Weöres Sándor Színházban helyezkedett el a tanulmányai után. Egy közös pont azért mégis akadt a pályafutásuk első éveiben: ugyan más városokban, de mindketten szerepet kaptak a Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián „A Pál utcai fiúk” című musicaljében, ami országszerte közösséget teremtett a benne játszó színészek és a nézők között.

A grund mi vagyunk!

Ember Márktól megtudtuk, hogy amikor bemutatták „A Pál utcai fiúk” előadást a Vígszínházban, számtalanszor felmerült a kérdés, vajon mi lehet a színpadi változat óriási sikerének titka. „Akkor úgy fogalmaztuk meg ezt, hogy szerencsésen álltak a csillagok, amikor összeállt a szereposztás.” Márk azt mondja, mindannyiuk számára ugyanolyan hatalmassá vált a tét és az összetartásuk a közönség soraiban is érezhető volt – olyannyira, hogy a nézők is a részeivé szerettek volna válni a Grundért vívott harcnak. „Ha megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül, az egy hihetetlenül erőteljes élmény, ami sok nehézségen átsegít. Minél többen látták az előadást, annál többeket kötött össze. Mindenki egy kicsit a sajátjának érezte ezt.” Jámbor Nándi egyetértett Márkkal abban, hogy a lelkesedésük a darab iránt végigsöpört a nézőtéren – nemcsak Budapesten, hanem Szombathelyen is. „A szövegkönyv és a dalok is segítik a közönséget abban, hogy ők is a Grundon érezhessék magukat és megszülethessen ez a katartikus, felemelő színházi élmény a végére.” Márk szerint nagy szükség van az olyan előadásokra, mint amilyen „A Pál utcai fiúk” is, mert a fiatal generációk egy-egy rossz tapasztalat miatt akár örökre távol maradhatnak a színházaktól. „Van egy ilyen rossz beidegződés a társadalomban, hogy a színészek rizsporos parókákban, érthetetlen nyelven, hosszan és unalmas beszélnek. Ha ez lenne a színház, azt én sem nézném és a része sem akarnék lenni. De szerencsére nem ilyen.”

Kép
forrás: Rausz Tícia

Egy mindenkiért, mindenki egyért

A közös nevező ellenére Márk és Nándi karrierútja a közelmúltig nem keresztezte egymást. „Csak hallomásból és kocsmai legendákból ismertük a másikat” – néztek össze nevetve. 2022 óta viszont már egy öltözőn osztoznak a Thália Színházban, ráadásul a „Komédia egy bankrablásról” és a „Varázslat egy nyáréjszakán” című előadásokban is együtt játszanak, ezért a színfalak mögött és a színpadon is gyakran találkoznak. „Nem kellett megküzdenünk egymással” – mesélte Márk, majd viccesen megjegyezte, kettőjük közül ő a nehezebb természetű ember, de Nándi szerencsére jól kezeli a kilengéseit. „Odafigyelünk a másikra” – fűzte hozzá Nándi, aki szerint hamar ráéreztek arra, kinek mikor van szüksége térre. Bár már a beszélgetés kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy az életben nincs helye közöttük a rivalizálásnak és a színházat egyfajta csapatsportként jellemezték, a Thália Színház legújabb bemutatójában, a „Varázslat egy nyáréjszakán” című vígjátékban éppen vetélytársakat alakítanak – akik ugyanazon nő (sőt, nők!) szívét próbálják meghódítani.

A szerelem örök

A darab egyébként William Shakespeare Szentivánéji álmának új, prózai fordítása, melynek központi kérdése természetesen a szerelem – ami évszázadok óta a művészek egyik leghálásabb témája. És hogy miért lehet aktuális még ma is az 1590-es évek végén íródott mű? „Mert a szerelem az egy örökérvényű emberi érzés. A mindennapjaink része” – felelte erre Nándi. „Ráadásul ahogyan azt Shakespeare is bemutatta, rendkívül sok, akár szélsőséges árnyalata van és emiatt sohasem lesz hétköznapi. Az előadásban viszonzatlan, keserédes és pusztító szerelemmel is találkozhatunk, továbbá azt is láthatjuk, hogy a szerelemnek van humora. Azért levehetetlen darab a színházi repertoárokból Shakespeare klasszikusa, mert ebben a nézőknek kellemes élmény, ha ebben a komikus tükörben rá tudnak ismerni saját magukra.” Márk pedig azt is kiemelte, kevés ehhez hasonló darab van, amely megpróbálna választ adni arra, mi történik velünk, amikor szerelmesek vagyunk és miként fordulhat elő az, hogy hirtelen elmúlhat egy fellángolás. „Shakespeare azt mondja, azért van ez, mert olyan lények vesznek körül minket, akiket mi nem látunk, ám ők játszadoznak velünk és kényük-kedvükre irányítják a mi érzéseinket. Ez egy érdekes és vicces gondolat.”

Elfogyni az ölelésben?

Mivel a darabban Nándi és Márk is hősszerelmes karaktereket alakítanak, nem hagyhattuk szó nélkül, hogy kifaggassuk őket arról, milyen emlékeket ébresztenek bennünk azok a jelenetek, amikor akár egymással is harcba szálltak a választottjukért. „Visszagondolva tulajdonképpen egy kicsit ijesztő is, milyen szélsőséges tud lenni a szerelem. Volt, hogy én is (szó szerint) dörömböltem valaki ajtaján” – ismerte el Nándi. „Az ember úgy képes hülyét csinálni magából, hogy észre sem veszi. Ráadásul nincs senki, ami hatni tudna ránk ilyenkor vagy megértethetné velünk azt, ha már önmagunk ellen cselekszünk és a viselkedésünkkel éppen ellenkező hatást érhetnénk el, mint amit akarunk, tehát nem hódíthatjuk vissza azt, akit szeretnénk. A szerelem egy olyan drog, ami tényleg rá tud venni arra, hogy fejjel a falnak menj.” Függőség vagy sem, Nándi azt vallja, ma is ugyanezt az őrületet keresi a szerelemben, Márk pedig azt mondja, harmincéves kora előtt talán még a szerelem sokfélesége állt a figyelme középpontjában, most már viszont az ereje és a mélysége.

Kép
forrás: Rausz Tícia

Márkot most „A helység kalapácsa” című filmben, illetve a Thália Színház „Bolha a fülbe”, „Alul semmi”, „Komédia egy bankrablásról”, „Varázslat egy nyáréjszakán” és a „Rettenetes szülők” előadásaiban láthatod. Nándi a „Komédia egy bankrablásról” és a „Varázslat egy nyáréjszakán” darabokban játszik és márciustól a TV képernyőkön keresztül is találkozhatunk vele: ő kelti életre a mártírhalált halt Boldog Brenner János atyát a „Legyetek szeretettel!” című nyolcrészes tévéjátékfilmben.

Add tovább az élményt!

Márk 2022 szeptemberében indította el a „Gyere velem színházba” elnevezésű projektjét, melynek keretén belül olyan pedagógusokat szeretne elhívni a Thália Színház a 2022/2023-as évadának egyik előadására a családjukkal együtt, akiknek nincs lehetőségük erre költeni. „Azt gondolom, hogy mindenkinek érdeke ezzel foglalkozni. Ez most egy borzasztóan érzékeny téma a társadalmunkban, de azzal valamennyien egyetértünk, hogy a pedagógusaink nehéz helyzetben vannak.” Márk kezdeményezése időközben kinőtte magát, több kollégája és civilek is csatlakoztak hozzá a küldetésében és az adományoknak köszönhetően a tervezett tíz család helyett már ötvenet tudtak megajándékozni a színházba járás élményével a PEOPLE TEAM Alapítvány közreműködésével. „Bár elszomorító, hogy a mai világban a kultúra elérhetetlen dolog lett, mégis felemelő az összetartás és az, hogy a projekt kapcsán mindenki félre tudja tenni a személyes ellenérzéseit másokkal kapcsolatban.”

Fotók: Rausz Tícia

Videók

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kép
Életmód

3 fontos lecke, amit a Szívek Szállodája tanított nekünk a szerelemről

Akár a #TeamDean, a #TeamJess vagy a #TeamLogan csapatot erősíted, a Szívek szállodája Rory-jának kapcsolataiból mindenképpen sok fontos leckét kaptunk a szerelemről!

Kép
Shopping

Margot Robbie tökéletes sminkjének titka ez a rúzs: A vásárlók szerint órákig hibátlan marad!

A színésznő sminkje mindig tökéletes, most pedig eláruljuk, hogy mitől: ezt a rúzs viseli legtöbbször Margot Robbbie!

Kép
Életmód

Ezeket próbáld ki reggel: 9 étel, ami nagyobb energialöketet ad, mint a kávé

Oké, talán a reggeli kávét nem kell velük kiváltanod, de napközben sokat segíthetnek.

Kép
Sztárok

Újabb baleset! Chris Pratt komolyan megsérült legújabb filmjének forgatásán, maga osztott meg fotót az állapotáról

Chris Pratt tegnap megsérült a Mercy 4. forgatási napján! Lehet csúszni fog a premier?

Kép
Életmód

6 csillagjegy, aki nagyon sok pénzhez juthat a következő hetekben - nekik szerencsét hoz a Jupiter-Uránusz együttállás!

Április 20-án érkezik a Jupiter-Uránusz együttállás, ami az év legjelentősebb asztrológiai eseménye. Tudd meg, hogy a te csillagjegyedre hatással lesz-e!

Kép
Stílus

Gigi Hadid bemutatja: A farmer, ami nélkül a divatos nők nem tudnák túlélni a tavaszt

A farmerek szára idén tavasszal ismét kicsit tágabb irányt vesz, és ami azt illeti elég jól is néz ki!