
3 fiatal lány beszámolója Ukrajnából: „Ez a háború nem csak rólunk szól. Ugyanúgy szól az emberi élet értékéről, az egyszerű emberi értékekről, egy biztonságos Európáról és egy biztonságos világról”
Hogy mi történik most Ukrajnában? Minden bizonnyal te is napról napra követed ennek az érhetetlen és szörnyű háborúnak a történéseit, melyben a szabadsághoz és élethez való jog épp pár lépéssel mellettünk kérdőjeleződik meg. Az InStyle magazin mostantól együtt dolgozik néhány ukrán fiatallal, olyan diákokkal, akiknek bár az lenne a dolguk, hogy tanuljanak, elvették tőlük ezt a lehetőséget, így eldöntötték, hogy a nemzetközi sajtóban hallatják a hangjukat az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.
A közeljövőben olvashatsz tőlük beszámolókat és interjúkat itt az oldalon, de előbb következzenek ők a saját történetükkel. Oleksii Mutskyi, Anna Maslovyc és Daria Sholomitska február 23-án épp úgy hajtotta álomra a fejét, ahogy te vagy én, majd hajnalban bombák robbanására riadtak, és a tényre, hogy mostantól semmi sem lesz olyan, mint azelőtt.
Ez az időszak mindenkinek nagyon nehéz, de mégis eltökéltnek érezzük magunkat. Hiszünk az ukrán hadseregben és a győzelemben is. Számunkra most az a legfontosabb, hogy segítséget kapjunk az Európai Uniótól, és hogy Oroszországgal szemben több szankciót vezessenek be. Egy másik nagyon fontos dolog, hogy meg kellene védeni az ukrán légteret. Le kellene zárni azért, hogy a városainkban élő védteleneket megmenthessük a ránk zúduló bombákkal szemben.


Nagyon aggódom azokért, akiket hátrahagytam. A barátaimért és rokonaimért, akik még Ukrajnában vannak. Mindezek mellett, hogy valami jót is mondjak, még korábban soha nem éreztem azt, hogy egy olyan különleges egység részese lehetek, mint amit most az egész ukrán nemzet alkot. Akikben ott az erő, hogy ellenálljanak és megállítsák az inváziót, kerüljön ez bármibe is. Azt gondolom, hogy a legnagyobb segítség, amit más országok most tehetnek, az a karitatív munka. Hogy élelmiszert, tisztálkodási szereket és szállást kaphassanak azok, akik el tudtak menekülni.

A háború előtt a kijevi National University of Kyiv-Mohyla Academy tanulója voltam, jelenleg harmadéves vagyok a nemzetközi kapcsolatok szakon (amit nagyon ironikusnak tartok a jelenlegi helyzetben), tehát nálam most a tanulásnak kellene állnia az első helyen. Az elmúlt hetekben, amit csak tudtam, megpróbáltam megtenni, hogy segítsem a fontos információk áramlását a világba. Az egyetemi társaimmal egy csoportot hoztunk létre és különböző anyagokat készítünk, amiket eljuttattunk a külföldi médiának, hogy mindenki láthassa, mi is folyik itt igazából.
Valójában az a legfontosabb, hogy biztonságban vagyok, van egy meleg ágy, amiben alhatok, étel, amit ehetek, és lehetőség, hogy tegyek valamit, ami talán segít. Ezért nagyon hálásnak érzem magam. Természetesen nagyon mérges és frusztrált is vagyok a rengeteg halál, rom és katasztrófa miatt, amit Oroszország a hazámnak okozott. Csak úgy, mint minden embernek, akinek el kellett hagynia az otthonát, nekem is nagyon hiányzik a városom. Nem tervezek tovább menni, nagyon erős az az elhatározás bennem, hogy az országomat nem hagyom el.
Nagyon fontos, hogy mindenki megértse azt, hogy ez a háború mindössze azért történik, mert egy nagy ország nem akarja, hogy a másik, kisebb ország olyan szabad és demokratikus legyen, amilyen szeretne. Az üzenetem nagyon egyszerű: támogassátok Ukrajnát! Segítsetek amennyit csak tudtok! Ez a háború nem csak rólunk szól. Ugyanúgy szól az emberi élet értékéről, az egyszerű emberi értékekről, egy biztonságos Európáról és egy biztonságos világról.
