Borítókép: „Még amikor az orosz tankok közeledtek, akkor is úgy gondoltam, hogy maradok” - ukrán fiatalok beszámolója az új élet lehetőségéről Lengyelországban Forrás: GettyImages

„Még amikor az orosz tankok közeledtek, akkor is úgy gondoltam, hogy maradok” - ukrán fiatalok beszámolója az új élet lehetőségéről Lengyelországban

3 ukrán lány, 3 különböző történet, egy viszont közös: az új, remélhetőleg ideiglenes otthon, Lengyelország.

Az InStyle magazin mostantól együtt dolgozik néhány ukrán fiatallal, olyan diákokkal, akiknek bár az lenne a dolguk, hogy tanuljanak, az elvették tőlük ezt a lehetőséget, így eldöntötték, hogy a nemzetközi sajtóban hallatják a hangjukat az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. A közeljövőben tőlük is olvashatsz beszámolókat és interjúkat az oldalon, amiket összesítve IDE kattintva találsz.

Tánya, Kátya és Nata bár nagyon eltérő a történetük, az mindannyiukban közös, hogy hátra kellett hagyniuk megszokott életüket azután, hogy február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát. A lányokkal Kateryna Sydoruk beszélgetett arról, hogy hogyan jutottak el Lengyelországba, és mi mindent tesznek meg azért, hogy egyszer visszajussanak arra a helyre, amit eddig úgy hívtak, otthon.

Az eljutás Lengyelországba

Tánya nem a háború elől menekült Lengyelországba, hanem négy évvel korábban érkezett, hogy nemzetközi migrációt hallgasson a Jagelló Egyetemen, ami Európa egyik legrégebbi egyeteme. Elárulta, hogy bár sokféle módon tervezte segíteni az otthonukat elhagyókat mind az EU-ban, mind Ukrajnában, sosem gondolta volna, hogy egyszer személyesen is érintett lesz:

Az ukrajnai invázió első pillanatától kezdve próbáltam hasznosan tölteni az időmet Lengyelországban. A barátaimmal a krakkói orosz nagykövetség előtt tüntettünk. Aztán elmentem a lengyel-ukrán határra
mondja Tánya. Jelenleg egy nemzetközi médiacsoportnak dolgozik, és az európai menekültválságról tudósít.
Tánya

Kátya lengyelországi története is a háborút megelőző időkre nyúlik vissza. Férjével együtt a háborús fenyegetés elől menekült el Ukrajnából:

Akkor kezdtük a közös életünket, és ebben a helyzetben úgy érzetük a stabilitás a legfontosabb. Mivel a férjem egy amerikai cégnél dolgozott, felajánlottak neki egy lengyelországi pozíciót, arra az esetre, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát. Nem volt könnyű döntés, de mérlegeltük a kockázatokat, és úgy döntöttünk, megragadjuk ezt a lehetőséget. Hamar kiderült, hogy otthon sokan nem értettek egyet ezzel a döntéssel, és szkeptikusan fogadták, hogy eljöttünk Ukrajnából.
Kátya

Bármilyen hihetetlennek is tűnt korábban az, hogy Oroszország katonai támadást indítson Ukrajna ellen, mikor aztán végül megtörtént, ukránok ezrei, főleg nők és gyerekek indultak el a szomszédos országok határai felé. Nata és édesanyja is ezt tette, pedig halálos veszéllyel is szembe kellett nézniük útjuk során.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha elhagyom Ukrajnát. Még amikor az orosz tankok közeledtek Kijev felé, akkor is úgy gondoltam, hogy maradok a családommal és a barátommal. Csak az után hoztam meg ezt a döntést, hogy az ismerőseimtől hallottam, hogy milyen szörnyű dolgokat művelnek a férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel az orosz katonák a megszállt területeken. Azt mondtam magamnak, nem tudnám ezt a terhet cipelni, ha velem is megtörténne
mondja Nata.

Ő, és az édesanyja összecsomagoltak, és elhagyták Ukrajnát a két kutyájukkal együtt, míg az apja és a barátja Kijevben maradtak, hogy megvédjék a várost. Mikor arról kérdezem, hogy jutottak el Lengyelországba, olyan részletességgel kezdi mesélni, mintha csak tegnap történt volna:

Találtunk egy Varsóba tartó vonatot, de mikor megérkeztünk az állomásra, semmilyen információt nem találtunk róla. Mivel sokan hagyják el Ukrajnát, biztonsági okokból elég nehéz hozzájutni az ilyen típusú hírekhez. Valahogy feljutottunk egy kocsira, ami már tele volt emberekkel, és a bombázás hangjai között hagytuk el az állomást. Mi szerencsések voltunk, mert sokan maradtak hátra, akik nem találtak helyet a vonaton. Az emberek a közlekedőben is álltak vagy feküdtek, mivel legalább kétszer annyian voltak, mint ahányan normál körülmények között felfértek volna.

Az otthona elhagyása és az út Lengyelországba kétségtelenül az egyik legkeményebb dolog volt, amin valaha keresztülment. Nata és édesanyja másfél napig utaztak, mire biztonságba jutottak. Mikor Lengyelországban kicsit magukhoz tértek, egy egészen új világ bontakozott ki a szemük előtt.

Forrás: Nata

Az új világ

Tánya az elsők között van, akit az Ukrajnából érkező menekültek megpillantanak Lengyelországban. Azt mondja, az önkéntesek mindenféle módon igyekeznek segíteni az odaérkezőket abban, hogy beilleszkedjenek.

Sokan teljesen elveszettnek érzik magukat, miután átjönnek a határon. Féltik azokat, akiket hátra kellett hagyniuk, és a gyermekeiket, akikről még nem tudják, hogy tudnak majd gondoskodni. Minden nap hallunk olyan elválásról szóló történeteket, amik mindannyiunkat megérintenek, még a legerősebbeket is. Az önkéntesek, különösen azok, akik beszélnek ukránul, igyekezzenek érzelmi támogatást is nyújtani a menekülteknek
mondja.

Ugyanez igaz Kátyára, aki naponta több órát autózik a lengyel-ukrán határra, hogy a menekülteknek segítsen. Szerinte Lengyelországban a hatóságok nagyon megkönnyítik az önkéntesek dolgát, és nagyra becsüli a lengyelek önfeláldozását, ahogy az ukrajnai tragédia károsultjait segítik. Kátya szerint Lublin, ahol a férjével élnek, az egyik legfontosabb humanitárius segélyközpont Lengyelországban.

Az emberek nagyon sok módon tudnak segíteni, és az, hogy valaki eljön szortírozni az adományokat pont annyira értékes, mint ha valaki a házába fogad be menekülteket, vagy pénzadományt ad.

Mivel ő már a háború alatt jött át a határon, Nata egyelőre a boldogulás lehetőségeit keresi Lengyelországban. Egy dolgot viszont biztosan tud, mégpedig, hogy támogatni szeretné a családját a távolból is.

Pontosan tudom, hogy mennyire fontos most az anyagi biztonság, ezért szeretnék munkát találni Lengyelországban. Mivel egyetemi végzettségem van, és beszélek lengyelül, nagyon remélem, hogy elég pénzt tudok keresni ahhoz, hogy támogassam a szüleimet, és az ukrán hadsereget.

A kihívás

Mikor azt kérdezem, mi volt eddig a legnehezebb dolog a háború kapcsán, a válaszok leginkább arról szólnak, hogy mennyire nehéz normális életet élni Lengyelországban egy ilyen abnormális helyzetben. Nata nem tudja visszatartani a könnyeit, mikor az apjára és barátjára gondol, akik Kijevben maradtak, hogy harcoljanak a jövőjéért.

Már nem olvasom a híreket. Borzasztó érzés olyan országban élni, amit elemészt a háború. Muszáj valamennyire függetlenítenem magam a borzalmaktól, azért hogy valami hasznosat tudjak tenni itt, Lengyelországban. Tudom, hogy a családomnak szüksége van rám, de a gondolat, hogy esetleg nem láthatom őket többé, elviselhetetlenül nehéz.

Azt is hozzáteszi, hogy minden nap hazatelefonál, így tudja, hogy állandóan tűz alatt vannak az otthoniak.

Apám nem akarja elhagyni Ukrajnát. A barátomat nagy eséllyel behívják a hadseregbe. Sok most a bizonytalanság és ez nagyon nehéz.

Azt hihetnénk, hogy ha egy biztonságos helyen van az ember a párjával, akkor egy fokkal könnyebb elviselni ezt a helyzetet, de Kátya nem így látja.

Volt olyan pillanat, amikor bűntudatom volt, hogy elmenekültem Ukrajnából még a háború előtt. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi szenvedést kell kiállnia a családomnak és a barátaimnak otthon. Ez a fájdalom sok formát ölthet. A párom és én sosem gondoltuk volna, hogy egyszer csak egy másik országban találjuk magunkat, az otthonunkban dúló háború elől menekülve. Nem gondoltuk, hogy ilyen fiatalon eljövünk Ukrajnából. Most nem tudjuk, mit hoz számunkra a jövő. Oroszország mindent elvett tőlünk.

A háború mindig is borzasztó szenvedéssel járt, különösen a családosok számára, de Tánya jól ismerte az ukránok személyes tragédiáit már a február 24-ét megelőző időkből is. Diplomamunkája írásakor a 2014-es ukrán menekültválságot tanulmányozta. Meggyőződése, hogy Lengyelország és az EU menekültügyi rendelkezései komoly átdolgozásra szorulnak.

A menekültek jogsegélyezése szempontjából még nagyon sok tennivaló van Lengyelországban és más EU-s tagállamokban is. Szeretnék része lenni ennek a folyamatnak.

Tánya a kezdetektől fogva próbál jogsegélyt nyújtani a Lengyelországba érkező ukrajnai menekültek számára:

Nagyon kevesen tudják mit is jelent menekültnek lenni. Az én munkám, hogy elmagyarázzam nekik, hogy mit kell tenniük, és mit ne tegyenek, ha megkapják a menekült státuszt. Ezeknek az embereknek követnie kell az eljárásrendet, hogy jogosultak legyenek a nemzetközi védelemre, ami bizonyos korlátozásokkal jár a lengyelországi vagy más állambeli tevékenységüket illetően. Miután ezeket a lehetőségeket megismerik, dönthetnek, hogy hogyan tovább. Ez nem csak kommunikáció; sokkal inkább egyfajta konzultációt folytatunk velük, hogy mit kell tenniük azért, hogy legálisan ebben az országban maradhassanak
teszi hozzá.

Az üzenet

Bár a három interjúalany nincs közvetlen életveszélyben, így is nagyon erős üzenetük van a nemzetközi közösség számára. Az a támogatás, amit Ukrajna az elmúlt pár hétben Európától és a világ többi részétől kapott, egyáltalán nem elhanyagolható. Pont ezért fontos, hogy meghallgassuk azoknak a hangját, akiket közvetlenül érintett az orosz agresszió.

A háború megváltoztatja a világról alkotott nézeteidet. Azok a dolgok, amik korábban olyan fontosnak tűntek, mind elhalványulnak azok mellett, amik tényleg számítanak. Mások segítése lett most az első számú prioritás számomra. Barátaimat vesztettem el ebben a háborúban, így megtanultam értékelni az emberi életet. Amikor a halál olyanokat ragad el, akiket ismersz, megtanulsz másokra is figyelni, és más perspektívából nézni az életet, nem csak a sajátodból
mondja Kátya.

Nata számára az egység jelenti az erőt.

Az ukránok most épp a demokráciát védelmezik az egész világ számára. Muszáj felismernünk az ukrán emberek szenvedéseit, és minden eszközünkkel azon lenni, hogy minél több emberhez eljuttassuk a hírüket. A tétlenség azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami ott zajlik. Csakis a cselekvés hozhatja el a változást.

Tánya pedig így zárta gondolatait:

Nagyon fontos, hogy a szavak mellé a tettek is felnőjenek. A nemzetközi közösségnek muszáj meghallania az áldozatok szavát, és segítenie kell Ukrajnát, különben az oroszok egyre messzebbre fognak menni. Jelenleg Európa a legnagyobb migrációs válsággal néz szembe a második világháború óta. Ha a világnak nem lesz hatékony válasza, a háború nehézségeit rövidesen más területeken is érezni fogjuk.

Kateryna Sydoruk cikkét Erdélyi László fordította az InStyle számára.