Borítókép: Így készülnek fel a tudatos nők a hétre: A Sunday Reset trend most mindent visz Forrás: Pexels

Így készülnek fel a tudatos nők a hétre: A Sunday Reset trend most mindent visz

Utoljára frissítve:
Neked is ismerős a szitu, amikor vége a vasárnapnak, és arra leszel figyelmes, hogy sem utolérni, sem pedig kipihenni nem sikerült magad? Akkor próbáld ki a Sunday Reset vagyis a vasárnapi újraindítás rutint!

A Sunday Reset nem véletlenül lett elmúlt évek egyik legnépszerűbb életmódtrendje a világban – így a közösségi médián is. A célja az, hogy néhány egyszerű szokással megkönnyítsük a következő hetet és az előttünk álló napokat a végeláthatatlan teendők és az órákon át tartó takarítás helyett. Ha ugyanis időt szánunk apró, rövid, teljesíthető feladatokra, később rengeteg stressztől és kapkodástól megkíméljük magunkat.

Valld be őszintén: hányszor fordult már elő veled, hogy vasárnap este döbbentél rá, hogy szalad a ház, nincs előkészítve semmi a következő hétre, és nemhogy a gyerekek dolgait nem sikerült összekészítened, de még magadra sem jutott egyetlen nyugodt perced sem? Nem csoda, hogy egyre többen esküsznek a Sunday Reset trendre, amelynek célja, hogy néhány egyszerű szokással stresszmentesebbé és átláthatóbbá tegye a hétköznapokat.

A Sunday Reset követői ilyenkor átnézik a heti bevásárlást, megtervezik a következő napok főbb étkezéseit, ellenőrzik a háztartási készleteket, és gondoskodnak arról, hogy ne a hét közepén derüljön ki, hogy elfogyott a mosókapszula, a vécépapír vagy minden megvan-e a reggeli kávéhoz. Sokan néhány apró hangulatjavító elemet is beépítenek a rutinba: friss virágot tesznek a vázába, rendet raknak a nappaliban, tiszta ágyneműt húznak, vagy előkészítik azokat az apróságokat, amelyek egy kicsit könnyebbé és kellemesebbé teszik a következő hetet. A módszer egyik legnagyobb előnye pedig, hogy tudatosabb költésre is ösztönöz. Ha előre feltöltjük a hűtőt és a háztartást a szükséges dolgokkal, sokkal kisebb eséllyel rendelünk a hét közepén drágán ételt vagy vásárolunk impulzívan olyan dolgokat, amelyekre valójában nincs is szükségünk.

@savannahpesante

happy Sunday Reset 🤍🧺🎧✨

♬ lush life - speed up 💓

A Sunday Reset trend 5 legfontosabb pontja:

1. Nézd át a hűtőt és a kamrát

Mielőtt bármit is felírnál a bevásárlólistádra, tarts egy gyors ellenőrzést a konyhádban és a hűtőben. A Sunday Reset egyik alapszabálya ugyanis, hogy először mindig azt nézd meg, mi van már otthon. Meglepően sok pénzt és idegességet spórolhatsz ugyanis, ha nem veszed meg kétszer ugyanazt a dolgot, és tökéletesen tisztában vagy vele, mi van otthon, és mire van tényleg szükséged. Haladj kategóriánként: ellenőrizd a reggeli alapanyagokat, nézd át a gyümölcsöket, zöldségeket és nassolnivalókat, az ebéd alternatívákat és a vacsoraalapanyagokat. Ez az apró lépés az egész rutin alapja. Ha tudod, mi van a hűtődben, sokkal könnyebben hozol jó döntéseket a hét során, és kisebb eséllyel rendelsz vagy vásárolsz feleslegesen.

2. Tervezz meg néhány egyszerű vacsorát

A Sunday Reset nem arról szól, hogy hét napra előre, percre pontosan megtervezd az összes étkezést. Inkább arról, hogy legyen néhány kapaszkodód a következő napokra – elég két-három fogást kitalálni előre vacsorára. A trend követői szerint fontos, hogy olyan ételeket válassz, amelyeknél ugyanazokat az alapanyagokat többféleképpen is fel tudod használni. Ezzel nemcsak időt takarítasz meg, de a pazarlást is csökkented.

3. Legyen egy listád az alapvető kedvencekről

A trend egyik fontos része, hogy minden alapvető élelmiszerből legyen otthon tartalékba. Érdemes összeállítani egy saját „biztonsági listát” azokból a termékekből, amelyekhez rendszeresen nyúlsz, legyen szó tésztáról, tejről, gyümölcsökről, fagyasztott ételekről vagy a kedvenc nassolnivalóidról. Ha ezek mindig rendelkezésre állnak, sokkal kisebb az esélye annak, hogy egy fárasztó nap végén kapkodva rendelj valamit vagy feleslegesen költs. A Sunday Reset hívei ilyenkor egy kis hangulatjavítást is beiktatnak: vesznek egy csokor virágot, új kézmosót tesznek a fürdőbe vagy meggyújtanak egy illatos gyertyát. Ezek az apróságok nem luxusnak számítanak, hanem a tudatos öngondoskodás részének.

4. Ellenőrizd a háztartási készleteket

Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor hét közepén este derül ki, hogy elfogyott a mosókapszula, a vécépapír vagy éppen a fogkrém. A Sunday Reset követői ezért minden héten néhány percet szánnak arra, hogy átnézzék a legfontosabb háztartási készleteket. Ide tartoznak a tisztítószerek, a papíráruk, a piperecikkek és akár az alapvető gyógyszerek is. Ez az egyszerű szokás nemcsak stressztől kímél meg, hanem a pénztárcát is védi, hiszen így elkerülhetők a sürgős, sokszor drágább beszerzések. Egy gyors ellenőrzés vasárnaponként rengeteg kellemetlenséget előzhet meg a hét során.

5. Könnyítsd meg a saját dolgodat

A Sunday Reset egyik legfontosabb üzenete, hogy nem kell mindent egyedül megoldanunk. Ha van lehetőségünk online bevásárlást rendelni, előre összeállítani a heti listát vagy egyszerűsíteni a rutinfeladatokat, érdemes élni vele. A cél itt sem a tökéletesség, hanem az, hogy kevesebb energiát emésszenek fel a hétköznapi szervezési feladatok és a folyamatos logisztikázás. Minél kevesebb idő megy el az állandó utánpótlás-beszerzésre és a kapkodásra, annál több marad a családra, a pihenésre és saját magunkra.