
Ijesztő a hasonlóság! A Truman Show megjósolta, milyen lesz a világ 2025-ben
Az 1998-as Truman Show filmet a sci-fi, a vígjáték és a dráma műfajába sorolták. Több, mint húsz éve úgy gondoltuk, ez az alkotás joggal illik bele a vígjáték kategóriájába, hiszen milyen jókat mulattunk a főszereplő, Truman Burbank (Jim Carrey) komikus magatartásán, de nem feltétlenül értettük, hogyan is lehetne ez a fiktív világot ábrázoló produkció drámai hangvételű. Ám ahogyan változott a világ és annak értékrendje, úgy ért meg az emberiség is arra, hogy a Truman Show-t teljesen más megvilágításba helyezve, egy egészen eltérő véleményt alakítson ki a filmről.
Truman (Jim Carrey) az első gyerek a világon, aki egy kreált tv-show világában nőtt fel, és természetesen mit sem sejt arról, hogy az őt körülvevő világ minden egyes részlete hamis. A főszereplő egyre inkább vágyik arra, hogy világot lásson, megismerjen más vidékeket, és elutazzon, ám a filmes valóságshow készítői egy gyerekkori trauma metaforájával elérték Trumannál, hogy semmiképp se akarja Seahaven tökéletes és békés városát elhagyni. A férfi már éppen beletörődik az életébe, amikor környezetében egyre furcsább dolgok kezdenek történni – a show rendezőinek hibáiból eredően, melyek következtében Trumanban kétségek merülnek fel világa valódiságát illetően. És milyen jól is teszi, hogy elkezd gyanakodni, hiszen sem felesége, a gyönyörű szőke Meryl, sem legjobb barátja, Marlon, sem édesanyja, sőt nem a vérszerinti rokonai, csupán fizetett színészek, akik egy szimulált valóságot testesítenek meg. Természetesen a hely sem igazi, ahol Truman lakik, hiszen minden tökéletesen megtervezett és kivitelezett díszlet.
Értelmét nyerte a Truman Show film 2025-ben?
Bár a Truman show a ’90-es években egy mesterkélt világot és egy valóságshow-szerű szappanoperát mutat be, ahol a képernyős való világ átlagemberei tűkön ülve tapadnak a tévére, hogy 0-24-ben kövessék szegény Truman életét, a film 2025-ben aktuálisabb, mint valaha. Gondoljunk csak bele, hány műsor tár a szemünk elé termékmegjelenítéseket? Kedvenc sorozatunk, filmünk vagy realitynk újabb epizódjának megtekintése után, sokszor igyekszünk mihamarabb beszerezni különböző termékeket, melyek imádott műsorunkban ilyen-olyan formában megjelennek. A film is erre épít, hiszen a hamis szereplők sokszor reklámoznak egy-egy terméket a valóságshowban, ezzel is növelve annak bevételeit - a filmes szponzorok együttműködésével.
Hihetetlen, hogy ez az 1998-as alkotás milyen előszele volt a 2000-es évek elején hazánkban is megjelenő beköltözős valóságshowknak, és a különböző túlélős realityknek. A Truman Show ugyanis már akkor megjósolta, mekkora sikere lesz az olyan műsoroknak, melyek egyes közéleti szereplők, celebek és ismeretlen emberek mindennapjait, életét és egymással való ilyen-olyan küzdelmét tárják a nézők szeme elé. Mindezt nem kis népszerűséggel, hiszen élünk-halunk az egyes valóságshowk széles skálájáért, amik milliókat képesek a tévé elé vonzani és függővé tenni.
Mindig szívesen azonosulunk a képernyőkön egy tökéletes világgal, melyben Truman is élt, hiszen látszólag semmire sem volt gondja, és bármit megtehetett, amit csak akart – kivéve a szabadságot és az utazás reményét. Ez a kemény társadalomkritikai alkotás mély érzelmeket hagyva bennünk szinte beszippantott a képernyők elé, ahol mi is szívesen azonosultunk Truman világával, szép családjával, takaros kertvárosi házával, biztos munkájával és az idilli élettel, amit élt. Majd a film végén fogcsikorgatva drukkoltunk a főszereplőnek, hogy szembe szállva az elemekkel, maga mögött hagyja tökéletes világát egy bizonytalan jövőért és az ismeretlenért. Azt azonban, hogy végül Truman – miután mindenre rájött – hová ment, teljes mértékben ránk, nézőkre bízták, hiszen nem egyértelmű, mi lett a valós világot kergető férfi sorsa. Lehet, hogy ez az 1998-as alkotás második részért kiált?