Borítókép: 6 dolog a zenén túl, amit semmiképp ne hagyj ki az idei Sziget Fesztiválon! Forrás: Sziget

6 dolog a zenén túl, amit semmiképp ne hagyj ki az idei Sziget Fesztiválon!

Tihanyi Luca szerző fotója
A Sziget Fesztivál idén is hatalmas nagy dobásokkal készül, de nemcsak a koncertekre érdemes kimenni, ugyanis idén is izgalmasabbnál izgalmasabb programok lesznek!

Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith, de újra lesz Nagy Utcaszínház és a mindig fantasztikus Cirque du Sziget, sőt idén az egyik tusolóblokkban is szól majd a zene.

Nagyszínpad

Rendkívül erős és sokszínű programmal várja a látogatókat idén a Sziget Nagyszínpada, melynek headliner felhozatalában ott lesz az első napon a „pop örökös királynője”, Kylie Minogue, majd generációjának egyik legsokoldalúbb előadója, Halsey, az Oasis első lemezanyagával érkező Liam Gallagher. Szombatra várjuk a hatalmas show-jairól ismert szupersztár DJ-t, Martin Garrix-et, a vasárnap headlinere a kortárs pop legegyedibb hangú ikonja, Sam Smith , és a zárónapon lép fel a modern elektronikus popzene legkurrensebb producere, Fred again... A Nagyszínpad korábbi sávjaiban olyan nevek sorakoznak, mint Stormzy, Louis Tomlinson, Janelle Monáe, Fisher, Skrillex, valamint Bebe Rexha, Tom Odell, Joker Out, Yves Tumor, Becky Hill vagy Raye. Idén is egyedi produkciókkal érkeznek hazai előadók, így Beton.Hofi is ott lesz majd a Nagyszínpadon, mint ahogy érkezik a Margaret Island, és hosszú évek után újra lesz hazai koncert a Nagyszínpad kiemelt sávjában: Azahriah csütörtökön Halsey előtt lép majd színpadra.

Free to be... Special a Nagyszínpadon

Az eltelt három évtizedben a Sziget és közönsége egy olyan nemzetközi közösséggé vált, mely együtt valósította meg azt az „álomállamot”, amit ma már szerte a világban a Szabadság Szigetének hívnak. A Sziget, a szabad Szitizenek elfogadó közössége. A Sziget az a hely, ahol szabadon lehetünk önmagunk, ahol szabadon lehetünk Szitizenek” – ennek ad keretet mostantól a ”Free To Be...”. Idén is visszatérnek a Nagyszínpadra a special party-k, ezúttal Free To Be… Special néven, hogy az átállások közti szünetben minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal színesítsék a programot, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet. A Vincenzo Turiano: Uniqueelőadásának mottója, hogy nem különbözőek vagyunk, hanem egyediek és különlegesek. Másnap Kat Graham, a UNHCR Jószolgálati Nagykövete tart majd előadást. „Béke, szeretet és fun(k) – erről szól az élet” – ezt vallja a Ghetto Funk Collective In Funk We Trust című előadása. Augusztus 10-én pedig a Superargyermekkórusával lesz egy nagy, közös éneklés. Az emberi kapcsolatok fontosságáról szól majd a Copenhagen Collective: The Genesis című előadása és a Free To Be...Special keretén belül a fesztivál zárónapján 5000 zászlót lobogtatva ünnepeljük közösen a Szitizenek sokszínűségét.

Forrás: Sziget

Revolut Színpad, Bolt Party Aréna, Yettel Colosseum

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő Revolut Színpadon (korábban FreeDome) lép fel a Big Thief, Fontaines D.C., Marc Rebillet, a L'Imperatrice, Aurora, MØ, a Crystal Fighters, Barry Can’t Swim és a zárónapon Four Tet. A Bolt Paty Aréna az elektronikus zenét kedvelők Mekkája, ahol naponta a világ legismertebb party brand-jei adják egymásnak a terepet. Érkezik az elrow, a Q-Dance, az Awakenings, a Martin Garrix nevével fémjelzett STMPD vagy a Rampage . Az alternatív elektronikus zene krémjét vonultatja fel az ókori amfiteátrumokat idéző díszletben megjelenő Yettel Colosseum, mintegy félszáz előadónak teret adva. Közülük ott lesz például Richie Hawtin, Honey Dijon, Ellen Allien, Sven Väth, Nico Morenovagy a Måneskin basszusgitárosa, VICTORIA, ezúttal szóló projektjével.

További zenei helyszínek

A dropYard a Sziget hip-hop és rap színpada, az ibis × ALL presents The Buzz az Európa Színpad új neve, ezen a színpadon a hazájukban már komolyabb sikereket elért zenekarok mutatkoznak be, akik nemzetközi szinten még kevésbé ismertek. A Sziget szívében, különböző kultúrákkal, hangokkal és színekkel vár mindenkit a Global Village. A Jukebox by Snowattack az elmúlt években sikerrel működő Tribute színpad folytatásaként debütál. A Sziget Beach Chill Zone az a hely, ahova el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből, ha valaki egy kis nyugalomra, pihenésre vágyik. Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage: napközben koncertek, éjjel pedig parázs Dj-szettek várják a Szitizeneket.

Most pedig kattints a galériára, és mutatjuk azokat a programokat, amiket semmiképp ne hagyj ki az idei Sziget Fesztiválon!