7 inspiráló film és sorozat, amit látnod kell, ha tetszett A sakk királynője

Február 6-án debütált a Netflixen A sakk királynője dokumentumfilm, mely Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozójának pályafutását, sikereit és a sakkhoz fűződő viszonyát mutatja be. A másfél órás doku a bemutatót követően tarolt a streaming csatornán, és rekordokat döntögetett, hiszen napokig a hazánk büszkeségéről szóló sakk-alkotás állt a toplisták élén. Miközben néztem, végig ott motoszkált bennem az érzés: ez nem csupán egy sakkfilm, hanem egy személyes történet kitartásról, dacról és arról, milyen érzés nőként helyet követelni magunknak egy férfiak uralta világban.

A sakk iránti érdeklődés persze nem most kezdődött – gondoljunk csak a 2020-ban kínálatba került Vezércselre, mely Anya Taylor-Joy főszereplésével mutatta be a női sakkozók életét, a viszontagságokat, melyekkel meg kellett küzdenie, és azt, hogyan tornázta fel magát a főszereplő, Beth Harmon a ranglisták élére. Polgár Judit története azonban nem fikció. Valódi, nyers és sokszor fájdalmasan őszinte. A filmben Judit saját szavaival meséli el, milyen volt tinédzserként szembenézni a kommunista rezsimmel, és tökéletesen azonosulni tudunk a ’70-es és ’80-as évek Magyarországáról, a láthatatlan falakról és a nőket korlátozó jogokról.

A 93 perces dokumentumfilm egyetlen perce alatt sem kalandozott el a figyelmem, hiszen végig a feszült versenyhelyzetek, az idegtépő játszmák, Judit gyerekkorának megpróbáltatásai, a rendszer akadályozó közege és a sakkmérkőzésekből bejátszott pillanatfelvételek izgalmas lavinájában lavíroztam. Különösen megérintettek azok a pillanatok, amikor a családtagjai szólalnak meg: édesapja, Polgár László, akinek hite és szigorú következetessége nélkül talán sosem született volna meg ez a történet, valamint nővérei, Zsuzsa és Zsófia, akik nemcsak testvérei, hanem egyben sorstársai is voltak ebben a különleges, sakk köré épülő gyerekkorban. A megszólalók között ott vannak egykori ellenfelek és szakmabeliek is, akik mind hozzátettek egy-egy darabot ahhoz a mozaikhoz, amelyből végül összeáll Judit története. A dokut pedig még színesebbé teszi az a finom, bensőséges szerelmi szál, amely Judit és későbbi férje, Font Gusztáv között bontakozik ki. A film egyik legemlékezetesebb szála azonban kétségtelenül Garri Kaszparovhoz kötődik. A világbajnok, aki egyszerre volt ellenfél, akadály, de Judit tisztelője is. A dokumentumfilm dramaturgiai középpontját az a bizonyos 1994-es linaresi torna adja, és az azóta is sokat vitatott pillanat, amikor Kaszparov megfogott egy bábut, majd visszatette, és végül mégis más lépést választott. A sakk íratlan törvénye szerint, „amihez hozzáérsz, azzal lépned kell” – és bár az esetet kamerák is rögzítették, a mai napig ott lebeg a levegőben a kérdés, mi is történt valójában.

Nemcsak azért néztem meg a filmet, mert érdekelt, hanem személyes indíttatásból is. Bár én nem értek a sakkhoz, a hét éves kislányom három éve játssza – idén először egy sakkdiákolimpián is indult. Rettentő büszkeség öntötte el a szívem, hiszen egyéniben korcsoportjában bronzérmes, csapatban aranyérmes lett. És ami talán ennél is különlegesebb, az az, ahogyan játszani látom őt. Az a csendes koncentráció, az a mély, befelé figyelő gondolkodás az arcán – mintha egy pillanatra kizárná a világot maga körül. A sakk formálja őt: türelemre tanítja, gondolkodásra készteti, megdolgoztatja az elméjét. És a legszebb az egészben, hogy nem kötelező feladatként tekint rá, hanem örömforrásként. Egy játék, amelyben észrevétlenül fejlődik, miközben önmaga is egyre magabiztosabbá válik. Teljesen átformálja az elméjét – és ezt a szó legjobb értelmében mondom. Látom rajta, ahogy próbál mindenre logikus magyarázatot találni, ahogy összefüggéseket keres, és megérteni a világ működését. Néha persze muszáj emlékeztetnem, hogy vannak dolgok, amelyek egyszerűen „csak úgy vannak”, és nem lehet őket lépésekre bontani, mint egy sakkjátszmát. De közben ő az, aki tanít engem. Türelemre, figyelemre, és arra, hogy mindig van egy következő lépés. Szeretettel és lelkesedéssel mutatja, mit hogyan kellene csinálnom, bár – ahogy korábban is bevallottam – meglehetősen messze állok attól, hogy valaha is sakkbabérokra törjek. Mégis, van valami varázslatos abban, ahogy belép ebbe a világba, ahol a sötét és világos mezők között nemcsak bábuk mozognak, hanem gondolatok, döntések és lehetőségek is.

Amikor a versenyen körbenéztem, és láttam a sok koncentráló, csendben gondolkodó gyereket, valami különös melegség töltötte el a szívemet. Annyi kíváncsi tekintet, annyi elszántság, annyi apró, mégis hatalmas elme, akik hajlandók időt és energiát fektetni abba, hogy fejlődjenek. Nem a zaj, nem a rohanás, hanem a gondolkodás öröme töltötte meg a teret. És miközben figyeltem őket, óhatatlanul eszembe jutott: ki tudja, talán ott ült közöttük a jövő egyik nagy sakkozója. Talán egy újabb Polgár Judit, aki most még csak csendben lép egyet, de egyszer az egész világ figyelni fogja a játszmáját.

Galériánkban pedig most olyan remekműveket gyűjtöttünk össze, melyek talán benned is felébresztik a kíváncsiságot a sakk iránt, vagy egyszerűen csak azért lesznek izgalmasak, mert tetszett A sikk királynője!