Forrás: Netflix
Véletlenül kapták el a világ egyik legkeresettebb bűnözőjét - most Netflix-film készült belőle
- A Netflix új, valós események ihlette filmje El Chapo 2016-os elfogását mutatja be a rendőrök szemszögéből.
- Joaquín Guzmán és egyik bizalmasa egy piros Ford Focusban menekült, amikor rendőrök felfigyeltek rájuk.
- A film több valóban megtörtént mozzanatot feldolgoz, de a két főszereplő rendőr karakterét fikcionalizálták.
A Szemtől szemben El Chapóval film első hallásra úgy hangzik, mintha egy hollywoodi forgatókönyvíró fantáziájának szüleménye lenne. Két rendőr felfigyel egy lopott autóra, üldözőbe veszi, majd amikor végre sikerül megállítaniuk, kiderül, hogy a világ egyik legkeresettebb bűnözője ül benne: Joaquín „El Chapo” Guzmán. Pedig a történet alapja valóban megtörtént.
A Netflix új mexikói filmje nem El Chapo felemelkedését, bűntetteit vagy hírhedt szökéseit állítja a középpontba. Ehelyett azokra a rendőrökre koncentrál, akik 2016 januárjában kulcsszerepet játszottak a drogbáró végleges elfogásában. A Chava Cartas rendezésében készült film főszerepeiben Alfonso Herrera, Noé Hernández és Héctor Kotsifakis látható. Utóbbi alakítja El Chapót, míg Herrera és Hernández a két rendőrt, Arturo Carmonát és Héctor Rosalest játssza. Fontos azonban, hogy a két főhős nem a valódi rendőrök pontos mása: személyiségüket és magánéletüket a film kedvéért fikcionalizálták.

Egy rutinüldözésből történelmi jelentőségű elfogás lett
A történet 2016. január 8-án játszódik a mexikói Sinaloa államban található Los Mochisban. El Chapo ekkor már hónapok óta szökésben volt, miután 2015 júliusában egy alagúton keresztül megszökött az Altiplano szigorúan őrzött börtönéből. A mexikói haditengerészet aznap rajtaütést hajtott végre azon az épületen, ahol Guzmán rejtőzött. A drogbárónak bizalmasával, Jorge Iván „El Cholo” Gastélummal együtt sikerült elmenekülnie, többek között a város csatornarendszerét is használva. Végül egy piros Ford Focusban folytatták a menekülést. Az autót azonban korábban lopottként jelentették, ráadásul nagy sebességgel haladt el a rendőrök előtt. Az egyenruhások üldözőbe vették a járművet. Amikor sikerült megállítaniuk, szembesültek azzal, hogy nem hétköznapi autótolvajokat fogtak. El Chapo és El Cholo Iván ült előttük.
Az elfogás csak a kezdet volt
A történet egyik legizgalmasabb része azonban éppen ezután következett. A rendőröknek úgy kellett őrizetben tartaniuk a világ egyik leghírhedtebb drogbáróját, hogy közben attól tartottak: emberei megpróbálhatják kiszabadítani. Guzmánt és társát végül egy motelbe vitték, ahol az erősítés megérkezéséig tartották őket. A valódi eseményekről szóló beszámolók szerint El Chapo megpróbálta megvesztegetni az őt őrző rendőröket, miközben fenyegetések is érték őket. A rendőrök azonban nem engedték el. Guzmánt később visszaszállították az Altiplano börtönbe, majd 2017 januárjában kiadták az Egyesült Államoknak. 2019-ben többek között kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el, és jelenleg is életfogytiglani büntetését tölti.
A történet, amely eddig háttérben maradt
El Chapo életének legismertebb fejezeteit már számtalanszor feldolgozták. Ismerjük a kartell történetét, a börtönszökéseket és a föld alatti alagutakat, ez a Netflix-film azonban nem a drogbáróból akar főhőst faragni. A történet ezúttal azokra az emberekre koncentrál, akiknek hirtelen fel kellett fogniuk, hogy az egyik legveszélyesebb és legbefolyásosabb bűnöző került a kezük közé. És talán éppen ettől olyan filmszerű az egész: egy átlagosnak induló műszak néhány óra alatt olyan eseménnyé változott, amely bekerült Mexikó közelmúltjának történelmébe.








