Ezt teszi a testeddel napi 10 ezer lépés egy éven át: nem fogod elhinni
„Egy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy egy sokkal egyszerűbb rutinra váltok az edzés terén, mert elegem lett abból, hogy mindig változtatgatnom kell, milyen mozgást végzek a sok-sok fitnesztrend miatt. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajtuk. Valami olyat szerettem volna, amihez nem kell sokat gondolkozni, nem vesz igénybe sok időt, könnyen beilleszthetem a mindennapjaimba és még jót is tesz. Van ilyen? Nos, én elkezdtem sétálni, azóta mindennap megteszek 10 000 lépést, ennyi az, amit a szakértők és az összes edzős app ajánl egy felnőtt embernek egy napra. Elmondom neked, ez tényleg hasznos-e!
10 000 lépés naponta ezt teszi a testeddel
Tavaly tavasszal egymás után több olyan életmódszakértővel hozott össze a sors, akik arról beszéltek, mennyire jó és egészséges dolog a séta. Illetve azt is kiemelték, mennyivel fontosabb az aktív életmód, mint az, hogy valaki heti párszor eljárjon edzeni. Az úgynevezett kék zónákban (olyan területek a világon, ahol a legnagyobb számban élnek 100 évesnél idősebb emberek) például szinte senki nem jár edzőterembe soha. Nem furcsa ez egy kicsit? Ők élnek egészségben a legtovább a világon, de nem járnak edzeni. Bennem ez elindított valamit. Arra jutottam, hogy talán a trendi, drága, időigényes edzőtermi órák mégsem olyan hasznosak, ellenben a kíméletes, napi mozgás tényleg igazán jót tehet. A kék zónákban élőkre jellemző, hogy ahová csak tudnak gyalog mennek, szeretnek a barátaikkal esti sétákra menni, egyik kedvenc hobbijuk pedig a sok mozgással járó kertészkedés. Na, én ezért kezdtem el sétálni!
A napi 10 000 lépés elsőre nagyon nehezen teljesíthetőnek tűnik a mai világban, hiszen mikor van arra idő, hogy ennyit gyalogoljunk? Én azt találtam ki, hogy a napi rutinom részévé tettem 3x30 perc sétát. Az első sétára reggel a kutyámmal együtt indultam el, vittem magammal egy kávét is, azt iszogattam menet közben. A másodikat home office esetén ebéd után, más esetben a munkaidőm végén tettem meg, a harmadikra pedig este indultam el, a férjemmel andalogtunk, beszélgettünk a környéken. Eleinte kicsit furcsa volt, majd annyira természetessé vált, akár egy fogmosás. Most, egy évvel később egészségesebbnek és boldogabbnak érzem magam, mint valaha.”
Íme, hogy mi mindenen változtat Michelle életében a séta:
- Súlytartás – „A súlyom nem ingadozik annyit, könnyen leadom, ha feljön egy pici.”
- Jobb általános hangulat – „A súlyomhoz hasonlóan a hangulatom is sokat ingadozott, mostanában azonban kiegyensúlyozottnak, stabilnak érzem magam.”
- Jobb alvás – „Ezt magyaráznom sem kell, úgy alszom, mint egy kisbaba.”
- Jobb emésztés – „Úgy vettem észre, ritkábban vannak emésztési panaszaim, gyorsabb az anyagcserém.”
- Erősebb kapcsolatok – „A séta jót tett a baráti kapcsolataimnak, de a férjemmel is közelebb kerültünk, hiszen több alkalmunk volt beszélgetni.”