Cuki kislányból helyes pasi: ő Hollywood következő transznemű sztárja
A 23 éves Misia Butler bár 15 évesen kapta meg első szerepét, a nevét sokan leginkább a Netflixen augusztus végén elstartolt, és azóta is nagy sikernek örvendő Kaos című sorozat kapcsán ismerték meg.
A brit színész a szerepe szerint Kaineuszt alakítja, karakterének története többféle változatban maradt fent, de a legelterjedtebb antik görög mítosz szerint lánynak született - ekkor még Kainisznak hívták - és Poszeidón szeretője volt. Egy nap a tengerek istenétől azt kérte, változtassa őt sebezhetetlen férfivá, és az átalakulása után vette fel a Kaineusz nevet. Igazi félelmetes harcos vált belőle, aki erősebb volt, mint bárki más. Egyes történetek szerint Zeusz büntetésül kentaurokat uszított rá, de mivel se kard, se nyíl nem fogott rajta, fenyőfákkal döngölték a föld alá, majd amikor kiemelték őt, egy női holttestet találtak. Egy másik feltételezés szerint viszont madárrá változott. Ovidius Átváltozások (Metamorphoses) című művének 12. könyve szerint ez a gyönyörű nő Kainisz, egy elhagyatott tengerparton sétálgatott, amikor Poszeidón megerőszakolta őt, és ezen trauma után teljesítette az isten a nő vágyát, hogy férfi lehessen, és megvédhesse magát. Jelen esetben nem is lényeg, hogy melyik változatot tartják a leginkább elterjedtnek, az összes egyezik abban, hogy többek közt Teiresziasz és Iphis mellett Kaineusz volt az egyik első transz irodalmi hős. Az általa megformált karakter rövidke története után pedig természetesen Misia Butlerről is mesélünk, aki bár az elmúlt nyolc évben nagyrészt tévésorozatokban és néhány rövidfilmben kapott szerepet, de a Kaos után minden esélye megvan arra, hogy karrierje egy egészen új és emlékezetes irányt vegyen.