Borítókép: Toplista: Minden idők 12 legjobb magyar sorozata a nézők szerint, amit egyszer mindenkinek látnia kell Forrás: HBO

Toplista: Minden idők 12 legjobb magyar sorozata a nézők szerint, amit egyszer mindenkinek látnia kell

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Te melyik magyar sorozattal egészítenéd ki a listát?

Az első magyar sorozatot, a Fejér Tamás által rendezett, 13 epizódból álló, A Tenkes kapitánya forgatásai 1963-ban kezdődtek és a fekete-fehér szériát 1964-ben mutatta be a Magyar Televízió. A Rákóczi-szabadságharc idején a siklósi vár környékén játszódó történet főszereplője Zenthe Ferenc volt, mellette pedig olyan színészek tűntek el, mint Ungváry László, Pécsi Ildikó, Szabó Gyula, Tordy Géza, Krencsey Marianne.

A széria annyira sikeres lett, hogy a rövidített változataként egy kétrészes mozifilmet is készítettek belőle, amit 1965. június 10-én mutattak be. A történetet jegyző Örsi Ferenc pedig azonos címen még ifjúsági regény formájában is feldolgozta a történetet. Az azóta eltelt több mint 60 évben számos magyar sorozat készült. A legújabb, hatalmas költségvetésből - 25,6 milliárd forintból - készült Hunyadit pont múlt szombaton mutatták be a TV2-n. És bár az első két rész után megoszlanak a vélemények a történettel kapcsolatban, abban sokan egyetértenek, hogy a magyar-osztrák koprodukcióban készült életrajzi és történelmi sorozat látványvilágában egészen különlegesre sikerült. Ennek kapcsán úgy gondoltuk, hogy a különféle filmes oldalakon leadott értékelések alapján összegyűjtjük az elmúlt évtizedek legjobbnak tartott magyar sorozatait!

Kattints a galériára, és mutatjuk az elmúlt évtizedek legjobbnak tartott magyar sorozatai!

A sorozatok után pedig érdekel, hogy a közönség melyik magyar filmekért rajong?