
Toplista: Minden idők 12 legjobb magyar történelmi filmje a nézők szerint, amit egyszer mindenkinek látnia kell
A magyar történelmi filmek között akad nemzetközi koprodukció és rockopera is. Neked van személyes kedvenced, amivel még kiegészítenéd a listát?
Az első magyar történelmi filmek, pontosabban mondva témáját tekintve történelmi alkotások, már a némafilmek korában is készültek az 1910-es és 1920-as években, ám ezek közül szinte mind elveszett. 1935-ben jelent meg Az új földesúr magyar történelmi romantikus drámafilm Gaál Béla, illetve A királyné huszárja György István rendezésében.
A '30-as évek végétől kezdve pedig egyre több magyar történelmi film készült, hol teljesen valós, hol pedig fiktív szálakkal átfűzve. A múlt elmesélésének rengeteg módja van, és ezt a mozinézők is nagyon jól tudják, pont ezért is találni ebben a műfajban is kiemelkedő közönségkedvenceket. Hogy melyek ezek? Mutatjuk is!