Borítókép: Magyar Mozgókép Díj 2023: Nézd meg itt a nyertesek teljes listáját! Forrás: InterCom

Magyar Mozgókép Díj 2023: Nézd meg itt a nyertesek teljes listáját!

A Blokád kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező a Magasságok és mélységek alkotója, Csoma Sándor lett. A Hat hét bizonyult a legjobb elsőfilmnek, az Énekesnő pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán, mely a Magyar Filmakadémia védnökségével a Magyar Mozgókép Fesztivál ünnepi záróeseménye volt.

A legjobb női főszereplő díját megosztva Pál Emőke és Román Katalin vehette át, míg a legjobb férfi főszereplő díját Seress Zoltán kapta. Idén öt fős szakmai zsűri díjazta a versenyben lévő filmeket, melynek elnöke Koltai Lajos volt. Összesen 24 kategóriában osztottak ki Magyar Mozgókép Díjakat. Idén először adták át a DUNAMSZ és MTVA Huszárik Zoltán-díját, melyet Goda Krisztina filmrendező vehetett át és a diákzsűri díjat, melyet a Hat hét kapott. A közönség a Nyugati nyaralás című filmet találta a legjobbnak. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett Magyar Mozgókép Fesztivál június 7-10. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajlott.

Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál
A legjobb női főszereplő - Pál Emőke

Szombat este a veszprémi Petőfi Színházban ünnepélyes keretek között összesen 24 kategóriában adták át a Magyar Mozgókép Díjakat. Idén öt fős szakmai zsűri díjazta a versenyben lévő filmeket és alkotóikat a Magyar Mozgókép Díjakkal. A zsűri elnöke Koltai Lajos a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas és érdemes művész, világhírű operatőr, rendező. A zsűri további tagjai Bakos Katalin szerkesztő-rendező, televíziós szakember, Dobó Kata színész-rendező, Pesti Ákos filmproducer, filmgyártási szakember és Vecsernyés János Balázs Béla-díjas rendező-operatőr voltak. A legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a Blokádnak ítélte a zsűri. A legjobb rendező díját Csoma Sándor vihette haza a Magasságok és mélységek című alkotásáért. A legjobb elsőfilm díját Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta. A legjobb női főszereplő kategóriában a díjat megosztva Pál Emőke, a Magasságok és mélységek és Román Katalin, a Hat hét művésznői vehették át. A legjobb férfi főszereplő kategóriában Seress Zoltánt díjazták a Blokádban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Thuróczy Szabolcsnak ítélte a zsűri a Larry-ben nyújtott alakításáért, míg a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot Tóth Ildikó vihette haza a Blokádért

Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál
A legjobb férfi főszereplő - Seress Zoltán

Az operatőrök között Nagy András bizonyult a legjobbnak a Blokád fényképezéséért, míg a legjobb forgatókönyvírónak Köbli Norbertet találta a zsűri, szintén a Blokádért. A legjobb hangmérnök díját Tőzsér Attila vehette át az Együtt kezdtükért, a legjobb zeneszerző díját pedig Barabás Lőrinc kapta A másik érintése zenéjéért. A legjobb vágó díját Makk Lili (Blokád, A besúgó) kapta, a Legjobb díszlettervezőnek A besúgóért Láng Imolát tartja a zsűri, a legjobb jelmez díját posztumusz Breckl Jánosnak ítélték a Béke - A nemzetek felett című filmben nyújtott teljesítményéért, a legjobb maszk elismerést pedig Görgényi Réka kapta a Blokádért. A legjobb tévéfilmnek járó díjat Vitézy László vehette át Az énekesnő című alkotásáért. A legjobb egészestés dokumentumfilm kategória díját a Szabadító című munkájáért Hajnal Gergely kapta. A legjobb rövid dokumentumfilmek közül Szász Attila filmje, Az Aranyvonat legendája nyert. A legjobb kisjátékfilm díját megosztva a Pragma (Szelestey Bianka) és a Sose lesz vége (Somossy Barbara) kapta. A legjobb animációs filmnek Jankovics Marcell és Csákovics Lajos alkotása, a Toldi bizonyult. A legjobb tévésorozat kategóriában A besúgónak (Szentgyörgyi Bálint-Mátyássy Áron-Miklauzic Bence) ítélte a díjat a zsűri.

Idén először adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Huszárik Zoltán-díjat. Az elismerést az az alkotó kapja, aki kimagasló teljesítményével jelentős hatást gyakorolt a hazai filmművészetre, és munkáját a közmédia televíziós csatornáján az elmúlt évben bemutatták. A díjat elsőként Goda Krisztina filmrendező vehetett át. A művészeti egyetemek (Zeneakadémia, Táncművészeti Egyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem, MOME, SZFE színész- és filmszakos hallgatók) egy-egy képviselőjéből álló diákzsűri is idén először adott át díjat, ők a Hat hét című alkotást tartották a legjobbnak, míg a közönség a Nyugati nyaralást díjazta. Idén június 7-10. között rendezték meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, ahol a legfrissebb magyar filmeket láthatta a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A fesztivál igazgatója Csáky Attila filmproducer.

Most pedig nézd meg galériánkban, hogy az IMDb közönségszavazása szerint melyek minden idők legjobb magyar filmjei!