A nézők szerint ez Maggie Smith 15 legjobb filmje, amit mindenképpen látnod kell!
Péntek reggel 89 éves korában elhunyt Maggie Smith, a többek közt kétszeres Oscar-, négyszeres Emmy-, háromszoros Golden Globe- és hétszeres BAFTA-díjas angol színésznő, aki több mint hét évtizeden keresztül hihetetlenül gazdag karriert futott be a színpadon és a filmvásznon egyaránt.
Dame Margaret Natalie Smith 1934. december 28-án született Ilfordban, Angliában, egy skót származású titkárnő és egy közegészségügyi patológus harmadik gyermekeként. Maggie Smith az Oxford High Schoolban tanult 16 éves koráig, majd otthagyta, hogy Oxford Playhouse falai között színészetet tanuljon. 17 éves volt, amikor 1952-ben megkapta első szerepét a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare komédia Violájaként. 1956-ban debütál a Broadwayen a New Faces of '56 című musical revüben. Ezzel szinte egy időben, ha csak kis lehetőségekkel is, de elindult filmes karrierje, amit 1962-től egyre jelentősebb szerepek követtek. Első Oscar-díját 1970-ben kapta a Legjobb színésznő kategóriában a Miss Jean Brodie virágzása című drámáért, majd 1979-ben a Kaliforniai lakosztályban nyújtott alakításáért a Legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot vihette haza - egyike annak a hét színésznőnek, akinek mind a két kategóriában sikerült nyernie. Eközben a színházi karrierjéről sem mondott le, mind a két téren sikert sikerre halmozott. Kétségtelen, hogy egyik világszerte legismertebb szerepe Minerva McGalagony professzor, akit 2001 és 2011 között keltett életre a Harry Potter-filmsorozatban, ezen kívül számos nagy mozgóképes klasszikusban mutatta meg hihetetlen tehetségét. Mi pedig úgy gondoltuk, ha nem is mindet, de a közönség által kedvelt legjobb tizenötöt - a dokumentumfilmeket ez esetben kihagytuk - most megmutatjuk neked, listánk pedig akár filmajánlóként is megállja a helyét.