Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Kate Hudson legrosszabb filmje
Kate Hudson 44 évvel ezelőtt, 1979. április 19-én látta meg a napvilágot Bill Hudson énekes és komikus, illetve Goldie Hawn színésznő második gyermekeként. Születése után 18 hónappal szülei útjai kettéváltak, így édesanyjával és bátyjával Coloradóba költöztek, és 1983-ban belépett az életükbe Goldie párja, Kurt Russell, akit Kate a mai napig az édesapjának tekint.
Hollywoodban manapság elég ritka az, hogy a hírességek csemetéi viszonylag későn csöppenek bele szüleik szakmájába, de Kate Hudson esetében ez bizony így volt, ugyanis 1996-ban kapta meg első aprócska szerepét a Ötösfogat című sorozatban, amit aztán viszonylag gyorsan jó pár alkotás követett. És bár a gimnázium után felvették a New York-i Egyetemre, ő inkább a színészetet választotta, és milyen jól is tette! A 2000-ben bemutatott Majdnem híres meghozta neki a várt áttörést, akkoriban azt nyilatkozta, hogy nem szeretné, ha szülei érdemei alapján ítélnék meg őt, ezért kemény dolgozott azon, hogy kilépjen a sztárcsemeték kikerülhetetlen árnyékából, és sikerült is neki. Az elmúlt 23 évben számos filmben tűnt fel, az már más kérdés, hogy vannak közte olyan állomások, amiket sokan a leginkább elfelejtenének. Melyek ezek? Kattints tovább és mutatjuk Kate Hudson top 15-ös szerepeinek a listáját a legnépszerűbbtől kezdve, egészen a legrosszabbnak értékeltig a Rotten Tomatoes-on!