Egy bőrgyógyász végre választ adott arra, hogy a kollagénes étrend-kiegészítők valóban megelőzik-e a ráncokat
Először is nézzük meg, hogy miként vált a kollagén az egyik legnagyobb üzletté a szépségiparban az elmúlt pár évben? „Amiatt is lett ilyen közkedvelt étrend-kiegészítő, mert számtalan formában, nagyon egyszerűen beilleszthető a fogyasztása a mindennapjainkba” - kezdi a magyarázatot Dr Andrea Suarez, az Instagram egyik népszerű bőrgyógyásza.
Nem vitás tehát, hogy a kollagén jótékony, ám miért van szükségünk arra, hogy mesterségesen előállított formában is szedjük, amikor ezt a fehérjét az emberi szervezet is termeli? A közösségi médiában ismertté vált bőrgyógyász pedig erre is logikus válasszal szolgál: „Sajnos a kor előrehaladtával a természetes kollagén- és elasztintermelésünk csökken. Ez a duó felelős a bőrünk rugalmasságának és ragyogásának megőrzésében. Ehhez még hozzájárul az állandó UV-sugárzásnak és egyéb káros környezeti hatások, melyeknek ki vagyunk téve, köszönhetően például a rossz minőségű levegőnek a nagyvárosokban. A szervezet regenerációs folyamatai is lassabbak, így nem képes már olyan mennyiségben előállítani a kollagént, mint fiatalabb korunkban, ennek pedig látható nyomai is lesznek elsősorban az arcon, finom ráncok, vagy épp szárazabb bőr formájában”.
Vélekedik Dr Suarez, aki azt is elárulja, hogy mik is pontosan a gyógyszertárakban vagy drogériákban megvásárolható különféle kollagénkészítmények előnyei. „A kollagéntartalmú étrend-kiegészítők úgynevezett hidroliazált formában tartalmaznak kollagént, amit leginkább halból, csirkéből, vagy sertéshúsból vonnak ki a feldolgozás során. Ez jóval koncentráltabb dózist jelent, bár az is tény, hogy a mai napig megoszlik a tudósok véleménye a pótlólagosan fogyasztott kollagén felszívódásáról. Ez mindenkinél egyedi, és ahhoz, hogy biztosan megállapíthassuk, hogy kinek, mennyire hatásosak a készítmények egyetlen módja lenne a bizonyításnak, méghozzá a bőrbiopszia, aminek azonban nagy valószínűséggel senki nem vetné magát alá szívesen. Ami a kollagén mellett szól, hogy bizonyítottan nagyon ritka, kirívó esetben okoz csak olyan mellékhatásokat, mint a fejfájás, vagy az emésztési problémák, így a legtöbb páciensemnél biztonságosan alkalmazható, és hialuronsavas készítményekkel kiegészítve már láthatóan szép eredményt lehet elérni tartós, 60-90 napon keresztül alkalmazott használat mellett” - mondja az orvos, aki zárásképp annyit javasol, hogy egy próbát mindenképp megér, mielőtt bejelentkeznénk egy botox-kúrára.