
Hírszerzőből vált 49 évesen a konyhaművészet koronázatlan királynőjévé - íme Julia Child inspiráló története, ami bizonyítja, hogy karriert építeni sosem késő!
Julia Child nevét és történetét itthon sokan leginkább a 2009-ben megjelent Julie & Julia - Két nő, egy recept című filmből ismerhetik. A Meryl Streep, Amy Amads és Stanley Tucci főszereplésével készült múlt és jelen között játszódó, két különböző idősíkban élő, ám a főzésért ugyanolyan szenvedéllyel rajongó nő Julia és Julie történetét Nora Ephron vitte vászonra. Kicsit sem meglepő, hogy Hollywood fantáziát látott a sztoriban, hiszen Julia karrierútja nők millió számára lehet inspiráló.
Julia Carolyn McWilliams néven látta meg a napvilágot a kaliforniai Pasadenában 1912. augusztus 15-én egy jómódú család legidősebb gyermekeként, és már egészen fiatalon teniszezett, golfozott és kosárlabdázott. A gimnáziumi éveit egy bentlakásos iskolában töltötte, érettségi után a Massachusetts állambeli northamptoni Smith College-ba ment, ahol 1934-ben diplomázott történelem szakon. Úgy tervezte, hogy regényíró lesz, esetleg egy magazinnál helyezkedik el, ezért New Yorkba költözött, ahol egy ideig szövegíróként dolgozott. A második világháború alatt többek közt Titkos Hírszerzési Osztály kutatási asszisztenseként, illetve OSS Titkárság irattári vezetőjeként dolgozott, utóbbi munkájáért kitűntetést is kapott. Ekkortájt ismerkedett meg Paul Cushing Childdal, aki szintén az OSS-nél dolgozott; 1946-ban házasodtak össze.
Ismerkedés a gasztronómiával...
Julia Child családja egy szakácsot alkalmazott, így a konyhában töltött idő nem igen hozta lázba őt, ám Paul és családja viszont a főzés megszállottja volt, így nem meglepő módon a férfi bevezette nejét is a kifinomult konyhaművészet világába. Így amikor Paul csatlakozott az Egyesült Államok Külügyi Szolgálatához, majd 1948-ban Párizsba költöztek, akkor Julia számára nem is volt kérdés, hogy elkezdjen kicsit komolyabban is elmerülni a gasztronómia rejtelmeiben. 1951-ben végzett a híres párizsi Cordon Bleu szakácsiskolában, majd magántanulmányokat folytatott Max Bugnard-nál és más mesterszakácsoknál. A Le Cercle des Gourmettes nevű női főzőklubban ismerkedett meg Simone Beckkel, aki egy barátnője, Louisette Bertholle társaságában éppen egy amerikaiaknak szóló francia szakácskönyvön dolgozott, hamarosan pedig Julia is csatlakozott hozzájuk. A három nő nemcsak a könyvön dolgozott együtt, de főzőleckéket is adtak Párizsban élő amerikai nőknek Julia konyhájában, az iskolájukat a L’école des trois gourmandes-nek (A három ínyenc iskolája) nevezték el.

Bestseller, tévéműsorok, elismerések!
Ezt követően a házaspár különféle európai városokban élt, majd végül Cambridge-ben, Massachusetts államban telepedtek le. A főzés iránt elkötelezett Julia elkezdett francia recepteket angolra fordítani, és direkt úgy szerkesztette őket, hogy részletesek és mindenki számára érthetőek, na meg érdekesek legyenek. A három nő által összeállított 726 oldalas könyvet végül 1961-ben kiadták A francia konyha művészete címmel, amely bestseller lett. Child ezután több magazinba kezdett el írni, saját rovata volt a The Boston Globe-ban. 1962-ben egy pilot epizóddal indult el a French Chef című tévéműsor, ami 1963-tól kezdve tíz éven át futott és többek közt Emmy-díjat is kapott. Tény és való, hogy nem volt az első televíziós szakács, de magával ragadó természete, könnyed személyiség, lelkesedése szinte beszippantotta a közönséget, ennek fényében nem meglepő, hogy ez lett az első tévéműsor, amelyet a hallássérültek számára feliratoztak. Innentől kezdve számos televíziós sorozatban szerepet kapott.

Férje, Paul 1994-ben hunyt el, Julia pedig 2001-ben egy nyugdíjasoknak fenntartott lakókomplexumba költözött. Házát, valamint dolgozószobáját a Smith College-nak adományozta. A Paul által külön neje magasságához tervezett konyhát az özvegy a Smithsonian National Museum of American History-nak ajándékozta, ahol ma is ki van állítva. Julia 2004. augusztus 13-án veseelégtelenségben hunyt el Montecitóban, Kaliforniában, két nappal 92. születésnapja előtt.
Julia Child élete során közel 20 könyvet publikált. Volt, amelyiket egyedül, volt amit másokkal közösen írt. Karriertörténete pedig pont azért inspiráló, mert vicces, lelkes és pozitív személyiségének köszönhetően mindig jól vette az akadályokat a rá osztott munkakörökben, amiket a tőle telhető legjobb módon látott is el, mégis úgy talált rá igazi hivatására, hogy egy percig sem kereste görcsösen. Szimplán csak élt a lehetőségekkel és nem félt a kihívásoktól, valamint attól, hogy 37 évesen valami újat tanuljon egy olyan területen, ami addigi élete során számára abszolút idegen volt. 49 éves koránban adták ki első művét és már közel 51 volt, amikor saját tévéműsort kapott. Hosszú és boldog életet élt, ez pedig egy nagyon jó bizonyíték lehet még arra, hogy bár nem tudhatjuk, hogy mennyi időt kapunk az élettől, viszont sosem késő belefogni valami újba, hiszen könnyen lehet, hogy éppen az lesz a boldogulásunk és a jólétünk kulcsa. Julia Child könyvei a mai napig sikeresnek számítanak, személyiségével nyomott hagyott nemcsak a gasztronómia, hanem a tévéműsorok történetében is. Nyugodtan mondhatjuk, jól tette, hogy közel 40 évesen, dacolva minden más véleménnyel, megtanult főzni!
Következzen 10 olyan inspiráló nő, aki hatalmas befolyással volt a világ fejlődésére!
Kiváncsi vagy még több inspiráló és harcos nő történetére? Akkor tavaszi lapszámunkkal köszöntünk a Harcosok klubjában – téged, aki kis vagy épp nagy harcokat vívsz mindennap, otthon, a munkahelyeden, csendben vagy épp hangosan, és néha úgy érzed, nincs elég erőd, nem vagy elég, vagy nem tudsz kitörni a rád osztott skatulyából.
A magazin már kapható az újságosoknál, ha pedig belelapoznál még több tartalomért, a magaziner.hu oldalán megteheted, sőt, meg is veheted az egész lapszámot digitális formátumban ITT! Ha pedig előfizetnél, 1 éves előfizetésünk szuper kedvező áron elérhető ITT! Köszönjük a bizalmad, jó olvasást és stílusos kikapcsolódást kívánunk!
