
Most lenne 46 éves! Heath Ledger 10 emlékezetes alakítása, amit sosem felejtünk el
Tekintettel az első rész sikerére, hatalmas várakozás előzte meg 2008-ban Christopher Nolan második Batman-filmjének bemutatóját, többek között azért is, mert a szkeptikus rajongók feje felett ott lebegett a kérdőjel Joker szerepével kapcsolatban. "Kinek jutott eszébe, hogy minden idők egyik legikonikusabb gonoszát olyasvalaki alakítsa, aki a romantikus filmek árnyékából aligha lépett ki?" "A fickó a Túl a barátságonból, ugye ez csak vicc?" - zúdultak a kétkedő hangok a színész irányába. Minden fókusz Heath Ledgerre irányult, aki aztán alakításával olyan csattanós választ adott, hogy azóta is ódákat zengenek játékáról, az Akadémia pedig egyértelműen kifejezte csodálatát a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjjal. A sors tragédiája, hogy az élete alakításáért járó szobrot már nem ő, hanem a családtagjai vették át a könnyekig hatódott kollégák előtt. Pedig alig fél év volt hátra A sötét lovag bemutatójáig, amikor január 22-én körbejárta a világot a hír Heath Ledger haláláról. A sajtó rögtön találgatásokba kezdett depresszióra, drogtúladagolásra és öngyilkosságra gyanakodva, pedig közeli ismerősei, barátai és családja szerint szó sem volt ilyesmiről. Legendák kezdtek el terjedni, miszerint Joker karaktere felelős a történtekért, ami talán igaz is lehet részben, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt a többség gondolná.
Ledger útja Hollywoodig nem volt zökkenőmentes, de korántsem beszélhetünk esetében rossz családi körülményekről vagy komolyabb hátráltató tényezőkről. Ő egyszerűen eldöntötte, hogy színész akar lenni, néhány kisebb szerep után pedig 1999-ben megkapta a 10 dolog, amit utálok benned főszerepét, nem sokkal később pedig a Lovagregényét is. Hollywood új ügyeletes szépfiújaként hivatkoztak rá, akinek kvalitásait bekorlátozták romantikus szerepei, amiért aztán rá is aggatták a karakterszínész jelzőt. Mindent megtett azért, hogy kitörjön a beskatulyázásból, és egészen hihetetlen, hogy pont a nagy áttörést nem élte már meg. Elhivatott színészként hetekig képes volt bezárkózni egy szobába, hogy igazán átszellemülhessen új karakteréhez. Jokerként még egy naplót is vezetett, amit nemes egyszerűséggel Joker naplójaként hívott. A halála körüli misztikumot tovább táplálta a képregények lapjaival és Joker kártyákkal teletűzdelt kis könyv, aminek utolsó oldalán a "bye-bye" felirat volt olvasható.
Miután nyilvánosságra került a napló, sokan egyértelműsítették, hogy önkezűleg vetett véget életének, pedig valójában szó sem volt drogokról, alkoholról vagy a szerep okozta depresszióról. Ledger fejében állandóan zakatoltak a gondolatok, a napi két óra alvást pedig vényre kapható altatókkal próbálta meghosszabbítani, így egyre többet és többet vett be különböző készítményekből. „A testem kimerült volt, de az agyam nem bírt leállni.” - nyilatkozta nem sokkal halála előtt a nyughatatlan színész. A toxikológiai vizsgálatok kimutatták, hogy egyetlen gyógyszer sem volt illegális, és egyikből sem volt több a vérében a megengedett mennyiségnél, viszont szervezete nem birkózott meg a hatféle, különböző hatóanyagú altatóval. Özvegye, Michelle Williams sem tudott véget vetni az azóta is tartó találgatásoknak, hiába nyilatkozta le többször, hogy férje sosem lett volna képes lemondani kislányukról, Matildáról. Bárhogy is legyen, egy nagyszerű színész távozott el 17 évvel ezelőtt, aki megérdemelte volna életében is azt az elismerést, amit sajnos már csak halála után kapott meg.
Kattints galériánkra, amiben felidézünk 10 emlékezetes alakítást Heath Ledgertől!
Az InStyle MEN írása.