
Hazudott Hollywood! A Fogadom filmet ihlette valós történet sokkal tragikusabban végződött, mint valaha gondoltad
2012-ben mutatták be a mozikban A Fogadom című romantikus drámát, ami most évekkel később, 2024 februárjában újra nagy sikert aratott a Netflixen. A Channing Tatum és Rachel McAdams főszereplésével készült film egy szerelmespár, Paige és Leo Collins történetét meséli el. Az idillinek tűnő kapcsolatuk egy szörnyű autóbaleset után vesz drámai fordulatot, amikor Paige amnéziát szenved, és nem emlékszik férjére. Leo kétségbeesetten próbálja újra elnyerni felesége szerelmét, ami egyszerre megható és reménykeltő történetet kínál a nézőknek. Bár a történet némileg emlékeztet Az 50 első randi című vígjátékra, A Fogadom valódi események ihlette. Azt viszont be kell vallanunk, hogy tényleg csak ihlette, ugyanis egy két nagyon fontos részletet totálisan megváltoztattak a film készítői, hogy még romantikusabbá tegyék a történetet. Most mutatjuk, mi az igazság!
Krickitt és Kim története, ami a Fogadom című filmet ihlette

A The Vow: The Kim and Krickitt Carpenter Story című könyvükben, amely 2000-ben jelent meg, a házaspár saját szavaival meséli el, hogyan kezdődött kapcsolatuk, és milyen akadályokat kellett leküzdeniük a házasságuk során. Kim, egy egyetemi baseballedző volt, és sportfelszerelések rendelése kapcsán vette fel a kapcsolatot Krickitt-tel, aki egy értékesítési cégnél dolgozott. A gyakori telefonbeszélgetések során hamar megtalálták a közös hangot, és kapcsolatuk barátságból szerelemmé alakult. 1993-ban összeházasodtak, de boldogságukat tragikus esemény árnyékolta be: nem sokkal az esküvő után autóbalesetet szenvedtek, amely során Krickitt súlyos sérüléseket szenvedett, kómába esett, és amnéziával ébredt, így nem emlékezett férjére.
A kihívások ellenére Krickitt és Kim újra elkezdtek randizni, majd 1996-ban megújították fogadalmukat. Bár kapcsolatuk nem érte el a korábbi romantikus intenzitást, kitartottak egymás mellett, és két gyermekük született. Történetük a média figyelmét is felkeltette, talkshow-kban szerepeltek, és 2000-ben jelent meg az előbb említett könyvük, ami az életüket meséli el.
Valójában nem lett happy end!
Krickitt és Kim Carpenter elkötelezettsége és kitartása példaértékű volt, ám a házasságuk végül mégis zátonyra futott. 2018-ban, 25 év házasság után elváltak, miután Krickitt rájött, hogy férje megcsalta. „Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velünk, hiszen életre szóló fogadalmat tettünk” – mondta Krickitt egy interjúban. Bár a történet szomorú véget ért, Krickitt hálás az együtt töltött évekért, és boldogan emlékszik vissza a közös pillanatokra, különösen gyermekeik születésére.
Két igen jelentős pont, amit a filmben átírtak:
A Fogadom cselekménye jelentősen eltér a Carpenter-házaspár történetétől. A karakterek neve, foglalkozása és háttere teljesen más, mint a valóságban. A filmben Paige művészeti álmokat kerget, míg Leo egy lemezstúdió tulajdonosa – ezzel szemben Kim baseballedző volt, Krickitt pedig keresztény értékekkel átszőtt életet élt, amit a film teljesen figyelmen kívül hagy.
Egy másik fontos különbség a hűtlenség ábrázolása: míg a filmben Paige flörtöl és csókolózik egy exbarátjával, a valóságban Kim volt az, aki megcsalta a feleségét. Ráadásul míg a Carpenter-házaspár története válással végződött, A Fogadom hollywoodi lezárása optimista: Paige és Leo újra egymásra talál, és a nézők számára boldog jövőt sejtetnek.