Borítókép: 6 sorozat, ami nagyobb sikert aratott, mint a film, ami alapján készült Forrás: Netflix

6 sorozat, ami nagyobb sikert aratott, mint a film, ami alapján készült

Tihanyi Luca szerző fotója
Utoljára frissítve:
Ha film nem tetszett, akkor nézd meg a sorozatot! A nézők szerint ezek a remake-ek sokkal jobbak, mint az eredeti.

Tavaly ilyenkor jelent meg a Netflix kínálatában az Avatár - Az utolsó léghajlító sorozat, és a nagy sikernek hála, már úton is van a 2. és 3. évad is! A produkció egy korábbi animációra és filmre is épít, amelyeknek ugyanez volt a címe. Az animációs sorozat egészen jól szerepelt, azonban a film egyáltalán nem teljesítette a hozzá fűzött nagy reményeket. A remake messze lekörözte a 2010-ben kiadott szintén élőszereplős változatot. A Netflix produkciója évadonként nyolc részből áll, de azt pontosan még nem tudjuk, hogy mennyi időt kell rájuk várni. Addig is összeszedtük azokat a remake sorozatokat, amik messze lekörözték az eredeti filmeket!

Most 6 olyan sorozatot mutatunk, amik nagyobb sikert arattak, mint a film, ami alapján készültek! Neked melyik tetszik jobban?