Íme a filmtörténet legutáltabb halálai: 6 film, amiben megölik a főszereplőt
Bár az egyes hollywoodi filmekre, ahol meghalnak a kulcsszereplők, garantáltan mind emlékezni fogunk, és talán a filmrendezők célja is hasonló, mégis, rendkívül lelombozó tud lenni, amikor szeretett főhősünk a szóban forgó film végére valamilyen úton-módon meghal.
A főszereplők halála jellemzően azért következik be, mert meg akarják menteni az univerzumot vagy népüket, és ezért mártír módon feláldozzák magukat, vagy éppen olyan balesetet szenvednek – esetleg gyógyíthatatlan betegek, melyből a kiút egyet jelent a halállal, de jócskán találunk olyan példákat is, ahol a főszereplők a film történetét képző fő cselekmény következtében valamilyen gyilkosság áldozatául esnek. A legjobbak (már, ha a filmek végén meghaló főhősök tekintetében lehet ilyet mondani) azok a drámák, amik valamilyen szerelmi szállal vannak összekötve, így ezeket – és az egyik hősszerelmes halálát – mindig könnyeinkkel küzdve, szívszorító pillanatok közepette üljük végig remegő térdekkel.
Akárhogy is, a filmes halálok mindig nagyon megrendítőek tudnak lenni, de az biztos, hogy a főszereplők életének kioltásával egy-egy alkotás nagyot szólt a filmtörténet során, és ezekre általában mindig emlékszünk.