Borítókép: Borzalmak, amiket nem lehet elfelejteni! 11 film, ahol a CGI szörnyen kínosra sikerült Forrás: UIP-Duna Film

Borzalmak, amiket nem lehet elfelejteni! 11 film, ahol a CGI szörnyen kínosra sikerült

Ujvári Viki szerző fotója
A CGI-t nyújtotta lehetőséggel ma már a filmszakma jelentős része szívesen él, ám a nagy számok törvénye alapján, bizony ebbe a gépezetbe is könnyen csúszik egy-egy baki!

Az elmúlt néhány évtizedben a CGI egyre nagyobb ütemben és minőségben vette át a maga helyét a filmiparban, és míg sokan rendíthetetlenül rajonganak ezért a technikáért, addig mások már kezdenek ráunni a digitális jelenetek hozta bakikra, és arra, hogy Hollywood kulisszái között lassan, de biztosan kezd kikopni az a fajta természetesség, ami a régi idők filmjeit annyira jellemezte.
Egy kis érdekesség, hogy az 1973-as Feltámad a vadnyugat című filmben használtak először ezt a számítógépes grafikákat, ekkor még 2D-s képként, majd ugyanezen alkotás folytatásában, az 1976-ban bemutatott Eljövendő világban már a CGI 3D-s változatát alkalmazták egy kéz és egy arc formájában, aztán 1977-ben a Star Wars IV. rész – Egy új reményben a Halálcsillag modelljét készítettek el ezzel a technikával. Hatalmas durranás volt! Mindezt pedig megfejelte az első virtuálisan alkotott szereplő, ami Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa című 1985-ös filmben tűnt fel, egy festett üvegablakból felépült lovag formájában. A kezdeti próbálkozások óta eltelt közel fél évszázadban pedig megannyi moziélményt tett felejthetetlenné, vagy éppen viccessé, és a maga módján szörnyen kínossá. Hogy mik voltak a legemlékezetesebb CGI bakik? Galériánkra kattintva megtudhatod!

A CGI bakik után pedig nézd meg a filmtörténet legelszúrtabb plakátjait!