Borítókép: A gyomrod könyörögve kéri! Ez a fermentált étel akár 35%-kal is csökkentheti a bélfal károsodását egy új tanulmány szerint Forrás: Pexels

A gyomrod könyörögve kéri! Ez a fermentált étel akár 35%-kal is csökkentheti a bélfal károsodását egy új tanulmány szerint

Utoljára frissítve:
Nemcsak istenien finom, de nagyon jót tesz a bél mikrobiomjával is!

A bélrendszer egészsége az általános jóllét egyik alappillére. Bele se tudunk gondolni, mennyi élettani funkció függ tőle, hiszen többek között hatással van az emésztésre, az immunrendszer megfelelő működésére, az agyműködésre és az alaphangulatunkra is. Ha a bélfal valamilyen okból megsérül – például sok egészségtelen ételt fogyaszt az ember, rengeteget idegeskedik és stresszel, leterheli és károsítja a különböző antibiotikumokkal vagy valamilyen gyulladás áll fenn a szervezetben – olyan problémák keletkezhetnek, mint a puffadás, az állandó alhasi diszkomfortérzet, az ételérzékenységet kialakulása vagy akár krónikus betegségek megjelenése. Éppen ezért nagyon fontos odafigyelni arra, hogy mikor, mit fogyasztunk, hiszen úgy, ahogy az életmódunkkal, a szokásainkkal, a napi rutinunkkal és az elfogyasztott ételekkel támogathatjuk az egészségünket, úgy saját magunk, a bélrendszerünk és az emésztésünk ellenségeivé is válhatunk.

A savanyú káposzta lenne a mikrobiom megmentője?

Forrás: pexels

A fermentált élelmiszerek, amelyek gazdagok probiotikumokban és hasznos enzimekben, kiemelkedő szerepet kapnak a bélrendszer regenerálásában és egészséges működésében. Egyre nagyobb figyelmet kap a bélrendszer egészségére gyakorolt pozitív hatásai miatt a savanyú káposzta, mely több ponton is támogathatja az egészségünket. De mégis miért érdemes ezt a finomságot az év végi töltött káposztán túlmenően a mindennapokba és a táplálkozási rutinba beépíteni? Az Applied and Environmental Microbiology című tudományos folyóiratban nemrég megjelent egy igen érdekes tanulmány, ami azt vizsgálta, hogyan hatnak a fermentált káposztában található vegyületek a bélrendszerre.

Egy emberi bélrendszert szimuláló modell segítségével a tudósok összehasonlították a nyers káposzta, a savanyúkáposzta-lé, a boltban kapható egyszerű káposzta és a házi savanyú káposzta hatásait. Azt találták, hogy a savanyú káposzta jelentős védelmet nyújtott a bélsejtek számára – akár házilag elkészített fermentált káposztáról, akár a boltok polcain megtalálható savanyúkáposztáról volt szó. Kimutatták, hogy a káposzta kiemelt védelmet biztosít a bélsejteknek a szervezetben található gyulladásokkal és az azokkal összefüggő káros hatásokkal szemben. Ezzel szemben azt is megállapították, hogy a sima nyers káposzta és a belőle készített lé önmagában nem volt elengedő ugyanezen hatások elérésére.

A tanulmány különösen izgalmas része volt, hogy megállapították, a savanyúkáposzta védő hatása akkor is megjelent, amikor a kutatók semmilyen plusz probiotikus törzset nem adtak a fermentált káposztákhoz. Mindez arra enged következtetni, hogy a káposztában az erjesztési folyamat során a jótékony vegyületek természetes módon keletkeznek, minden hozzáadott egyéb vegyület nélkül. A kutatások azt mutatják, hogy a savanyú káposzta akár 35%-kal is csökkentheti a bélfal károsodását, ezért érdemes nagyobb mennyiségben, rendszeresen fogyasztani, hiszen ez komoly előnyt jelenthet a bélrendszer egészségének megőrzésében.

Ezért fogyassz minél több savanyú káposztát!

Lássuk, hogyan érvényesülnek a savanyú káposzta jótékony hatásai a teljes bélrendszerben. A káposzta egyrészt segít a táplálék kisebb részekre bontásában az bélben, másrészt támogatja az emésztés egészét. Tele van C- B6- és K-vitaminnal, vassal, magnéziummal, káliummal és természetesen rosttal. Mindennek köszönhetően hamar eltelít és jóllakottság érzetet biztosít, ami által késlelteti a plusz kalóriák bevitelét, így kiválóan kiegészíti a fogyókúrát és segíti a zsírcsökkentés folyamatát.

A tudósok egyértelmű összefüggéseket találtak a fermentált ételek mikrobiomra gyakorolt hatása és az általános jókedvünk között, magyarul a savanyú káposzta segít a bélrendszert helyreállítani, ha pedig egészséges a bélflóránk, az a hangulatunkra is pozitív hatással lesz. A fermentált káposzta olyan antioxidánsokat tartalmaz, melyek segítenek a sejteket megvédeni a szabad gyökök ártalmas hatásától – ezáltal védik a DNS-t a károsodástól. Végül, azt se felejtsük, hogy a savanyú káposzta tele van K2-vitaminnal, melynek hatására csökkentheti a koleszterinszintet és segíti a kalcium felszívódását. Ennek köszönhetően a szívünk is jobb egészségnek örvendhet, és a csontjaink is sokkal ellenállóbbá válnak.

És íme még további 6 étel, ami csodát tesz az emésztéseddel!