Az igazán erős nő tudja, hogy mindezt megérdemli egy kapcsolatban
1. A tiszteletet mindenekelőtt
Ha egy férfi és egy nő nem tiszteli az első pillanattól kezdve a másikat, akkor szeretni sem tudják egymást igazán. A másik fél véleményét, a választásait, az érdeklődését, a testét és az elméjét is mind tisztelni kell. Az erős nők tudják, hogy nem kell elmagyarázniuk, hogy miért van szükségük a férfi tiszteletére. Egyszerűen szóba sem állnak azokkal a férfiakkal, akiknek ez nem magától értetődő.
2. Az igazi intimitás
Az igazi intimitás több mint fizikai. Ez két meztelen lélek egyesülése, akik összekapcsolódnak és szabadon és nyíltan megosztják az életüket. Ez a közelség érzése, és az, hogy hagyod, hogy olyannak lássanak, amilyen valójában vagy.
3. A másik függetlenségének, szabadságának tiszteletben tartása
Egy erős nőnek szüksége van a kapcsolaton kívüli életre. A pasija nem az univerzumának központja, és nem fogja rövid pórázon tartani. A férfinak, akit választ, tiszteletben kell tartania az általa igényelt teret.
4. Valaki, aki hagyja, hogy önmaga legyen
Egy erős nőnek olyan férfira van szüksége, aki tiszteletben tartja, hogy a saját feltételei szerint létezik. Nem tűr meg senkit, aki megpróbálja megváltoztatni őt. Ha nem tetszik neki az, amilyen, akkor tudatja vele, hogy ne álljon az útjába.
5. Következetes és hatékony kommunikáció
Egy erős nő nem akar olyan férfi mellett lenni, aki bármilyen okból kerüli a beszélgetést egy-egy problémáról. Olyan valakire van szüksége, aki megérti a kommunikáció fontosságát, mivel az elősegíti a kölcsönös megértést, valamint növeli az érzelmi intimitást.
Katt a galériára a folytatásért:
Szereted az erős női karaktereket? Akkor ezeket a filmeket neked ajánljuk:
A JOY magazin írása.