Forrás: UIP-Duna Film
13 sztár, akire senki sem számított a Csak egy éjszakában: két cameón különösen nagyot néztünk
- A Csak egy éjszaka főszereplőit Monica Barbaro és Callum Turner alakítja.
- A romantikus vígjátékban több mint egy tucat ismert arc bukkan fel kisebb szerepben.
- Néhány cameo Will Gluck korábbi filmjeihez, illetve a főszereplők korábbi munkáihoz is kapcsolódik.
Will Gluck, az Imádlak utálni és a Könnyű nőcske rendezője ezúttal sem egy hagyományos romantikus vígjátékkal tért vissza. A Csak egy éjszaka egy kissé elrugaszkodott New Yorkban játszódik, ahol az egyedülállók számára évente mindössze egyetlen éjszakán engedélyezett a szex.
Ebben a világban találkozik Allie és Owen, akiket Monica Barbaro és Callum Turner alakítanak. Mindketten többet keresnek egy futó kalandnál, a találkozásukból pedig természetesen egy egyre kaotikusabb New York-i éjszaka kerekedik. A már az állandó szereplőgárda sem éppen visszafogott: Maya Hawke, Molly Ringwald, LeVar Burton, Julia Fox és King Princess is feltűnik a filmben. Rajtuk kívül azonban egész sor olyan híresség jelenik meg néhány percre, akiknek érkezését nem feltétlenül reklámozták előre.
Figyelem, innentől spoiler következik!

Glen Powell és Sydney Sweeney is visszatér
A film egyik legjobb filmes kikacsintása Glen Powell és Sydney Sweeney felbukkanása. A két színész Will Gluck 2023-as romantikus vígjátékában, az Imádlak utálniban játszott együtt, így megjelenésük egyértelmű gesztus a rendező előző nagy romkomsikere felé.
De nem ez az egyetlen kapcsolat Gluck korábbi munkáival vagy a főszereplők filmes múltjával. Pete Davidson és Bobby Cannavale egy ál-bűnügyi helyszín forgatásán tűnnek fel, míg Nicholas Braun egy különc techvállalkozót alakít. A cameók között találjuk Jay Ellist is, aki Monica Barbaróval már a Top Gun: Maverick szereplőgárdájában is együtt dolgozott.
Zenészek és komikusok is beugrottak
A meglepetésszereplők listája itt még messze nem ér véget. Este Haim és Ziwe Fumudoh kidobóként tűnik fel, és Haim jelenléte azért is különleges, mert Christopher Stracey-vel közösen a film zenéjén is dolgozott. Ben Marshall, a Please Don't Destroy komikus trió tagja szintén feltűnik, ahogy Mike Birbiglia is, aki egy segítőkész rendőrt alakít. A kisebb szerepekben Roma Maffia,Flavor Flavés Michelle Hurd is látható, vagyis a film szinte sportot űz abból, hogy néhány jelenetenként bedobjon egy újabb ismerős arcot.
A Csak egy éjszaka című filmben a néző tehát nemcsak azt figyelheti, vajon Allie és Owen végül egymásra talál-e, hanem azt is, melyik hollywoodi sztár bukkan fel legközelebb néhány percre.
A film augusztus 13-án debütál a hazai mozikban!






