Borítókép: Az egészségügyi szakértő felhívja a figyelmet: ez az elsődleges rákellenes étel, amit mindenkinek fogyasztania kellene Forrás: Envato

Az egészségügyi szakértő felhívja a figyelmet: ez az elsődleges rákellenes étel, amit mindenkinek fogyasztania kellene

Utoljára frissítve:
A rák egy alattomos betegség, mely évente milliónyi áldozatot szed világszerte. Egészséges életmóddal és megfelelő étrenddel azonban sokat tehetünk mi magunk is ellene, hogy elkerüljük kialakulását.

Ma már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos, hogy egészségesen étkezzünk, azonban nem véletlenül halljuk nap mint nap ilyen-olyan forrásokból, hogy miért elengedhetetlen bizonyos ételek előnyben részesítése, és egyes tápanyagok magunk mögött hagyása. A rák egy olyan összetett és szerteágazó betegség, melyet a kóros sejtek kontrollálatlan növekedése jellemez a szervezetben. Míg a genetika és a környezeti tényezők jelentős szerepet játszanak kialakulásában, az életmódbeli döntések, az étkezés, a károk szokások elhagyása és a megfelelő mozgás is jelentős hatással lehet a rák megelőzésére. Bizonyos élelmiszerek ugyanis rettentően gazdagok antioxidánsokban, fitokemikáliákban, vitaminokban és egyéb ásványi anyagokban, melyek segítenek megvédeni sejtjeinket a károsodástól. Az antioxidánsok csökkentik a szervezet gyulladásos folyamatait, és segítik a sejteket abban, hogy természetes úton védekezzen bizonyos mechanizmusok által a rák és a daganatok kialakulása ellen.

Cory Rodriguez, több, mint 1,3 milliós TikTok követőtáborral rendelkező egészségügyi szakértő nemrégiben megosztotta, mi az az elsődleges kulcsfontosságú rákellenes étel, melyet érdemes a mindennapokban fogyasztani, annak érdekében, hogy meggátoljuk a rák kialakulását, ha pedig már megvan a baj, elkerüljük a daganat növekedését és megakadályozzuk további terjeszkedését a szervezetben. Rodriguez szerint a brokkoli csíra rendkívüli hatásokkal rendelkezik, ugyanis nagyon hasznos táplálék lehet a rák megelőzésében, mivel magas koncentrációban tartalmaz jótékony vegyületeket, melyek által támogatja a sejtek épségét és egészségét, és véd a daganatok kialakulásától. Állítása szerint a zöld brokkoli csíra semlegesíti a szervezetet támadó káros szabad gyököket, véd az oxidatív stressztől és eltávolítja a rákkeltő vegyületeket. „Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a brokkoli csíra fő vegyülete, a szulforafán, blokkolja a DNS-mutációkat, amelyek rákhoz vezetnek. A szulforafán csökkenti a rákos sejtek szaporodási képességét, tehát lassíthatja a daganat növekedését és csökkentheti annak képességét, hogy átterjedjen a test másik területeire” – hívja fel a figyelmet a szakértő.

A nyers brokkoli csírákat számos módon beépíthetjük étrendünkbe, hiszen kiváló salátákhoz, belekeverhetjük turmixokba, hozzáadhatjuk szendvicsekhez vagy éppen egy tál finom, forró leveshez. A szakember szerint érdemes nyersen vagy enyhén párolva fogyasztani a brokkoli csíráját, hogy fő vegyülete, a szulforafán maximálisan felszabaduljon és érvényesülni tudjon – kifejtve pozitív hatásait.

Olvasd el galériánkból, milyen pozitív hatásai vannak a brokkolinak!