Eredetileg teljesen más lett volna a Barbie-film: az ok, amiért dobta a Mattel az első forgatókönyvet
Már csak egyet kell aludnod és végre bemutatják a mozikban 2023 talán legtöbbek által várt mozifilmjét, a Barbie-t, amiben Margot Robbie és Ryan Gosling alakítják a főszereplő Barbie és Ken babát. Érdekesség, hogy bár a filmet még senki sem láthatta, a színészek már bőven kaptak kritikát, volt, aki mást szeretett volna látni Barbie, illetve Ken szerepében is, Goslinghoz a legtöbbször azt vágták hozzá a neten, hogy túl öreg erre a szerepre.
Greta Gerwig élőszereplős vígjátéka az ikonikus baba történetét mutatja be, aki egy nap úgy dönt, elhagyja Barbieland-et, hogy felfedezze a világot. Ebben pedig természetesen nem más a partnere, mint fiú változata, Ken. A sztori azonban eredetileg teljesen más volt, azt a forgatókönyvet azonban dobta a Barbie baba gyártója, azaz Mattel.
Eredetileg ilyen lett volna a Barbie-film
Azt egy ideje már lehetett tudni, hogy a Mattel eredetileg azt szerette volna, ha Barbie-t a híres színésznő és komika, Amy Schumer alakítja, akinek a nevéhez olyan testpozitivitással foglalkozó filmvígjátékok fűződek, mint a Túl szexi lány, az Ó, anyám! vagy a Kész katasztrófa. Az sem volt titok, hogy a sztár egy ponton úgy döntött, kiszáll a Barbie-projektből, az azonban mostanáig ködös volt, miért.
Nem sokkal a bemutató előtt interjút adott a Bloombergnek Lisa McKnight, a Mattel Barbie globális igazgatója, aki elmondta, az a verzió, amelyben Amy Schumer szerepelt volna, nyilvánvalóan viccesebb, komikusabb verzió volt, azonban ő és a vezetőség többi tagja úgy érezték, az a forgatókönyv „nem elég okos és proaktív”. Ezen a ponton szállt ki Amy Schumer és kapcsolódott be a Kisasszonyok rendezőnője, Greta Gerwig, illetve kollégája, Noah Baumbach, akik megírták saját verziójukat Barbie-ról.
„Amikor először volt alkalmam olvasni az új forgatókönyvet, azt éreztem, hogy hú, hú, hú, ez de jó!” – magyarázta a Bloombergnek a Mattel Films ügyvezető producere, Robbie Brenner, aki hozzátette, hogy nagyon örült annak, amikor látta, Gerwig nem tette nevetség tárgyává az ikonikus babát, Barbie-t. Ő ugyanis úgy érezte, az első forgatókönyv nagyon lealacsonyítja mindenki kedvenc babáját, nem tetszett neki a véleménye szerint „alpári” humor.
„Amy Schumer és a többiek nagyon nem úgy akarták csinálni, ahogyan én, engem pedig semmilyen más megközelítés nem igazán érdekelt” – tette hozzá Brenner, ezzel elárulva, miért szállt ki 2017-ben a humorista-színésznő, Amy Schumer.
Utóbbi egyébként egy kicsit sincs megsértődve, nemrég azt mondta egy interjúban, alig várja, hogy lássa, milyen Barbie lett Margot Robbie-ból, nagyon szurkolt neki. Hozzátette, akkoriban, amikor kilépett, azt kommunikálták nyilvánosan, hogy az időbeosztásuk nehézségei miatt nem tudtak együtt dolgozni a Mattel-lel, ám valójában a munka kreatív részében nem értettek egyet.