A szalámi is lehet múzsa! Rendhagyó kiállítás mutatja be az ikonikus íz és a kortárs művészet kapcsolatát
Tudtad, hogy a gyermekkorunkban elfogyasztott ételek felnőttként is hatással lehetnek az evési szokásainkra? Képzeld, kutatások bizonyítják, hogy az első ízélményeink óriási szerepet töltenek be az életünkben, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mi kerül a tányérunkra. A 2014-ben hungarikummá minősített PICK Téliszalámi története például 1869-ben, azaz több mint 150 évvel ezelőtt kezdődött el, így számtalan generáció tányérján megfordult már az étkezések során. Sőt, időközben olyan ikonikus termékké nőtte ki magát, ami korosztálytól függetlenül szép emlékeket idéz fel a család bármelyik tagjában – akár egy pillanat alatt.
Ízek, szalámik, emlékek
Ennek a jelenségnek eredtek a nyomába a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és volt tervező grafikusok hallgatói a „Generációink szalámis emlékei” elnevezésű pályázat keretében, akiknek munkáiból kiállítást is rendeztek. Az egyszerre hagyományőrző és újító szellemű „ÍZ-EMLÉK-KÉPEK” című tárlatot május 9-18. között tekintheted meg a Bartók Béla utcai BBB KultPont és Közösségi Térben, ahol személyesen is meggyőződhetsz arról, miért lehetett tökéletes múzsája a PICK Téliszalámi ennek a kreatív projektnek. Gondolj csak bele: ennek az időtálló terméknek az előállítása éppen úgy nevezhető alkotói folyamatnak, mint egy tájkép megfestése, így végsősoron a klasszikussá vált PICK Téliszalámi megteremtése is művészi értékkel bír.
Ízemlékek nyomában
A „ÍZ-EMLÉK-KÉPEK” kurátora Herbszt László, többszörös Graphic Design és Aranyrajzszög-díjas grafikus,a MOME oktatója, aki május 10-én, 11-én, 12-én és 14-én is tárlatvezetést tart néhány pályázó részvételével: ezeken az eseményeken szó esik a stílus és stílus közti eltérőségekről, a kiállított művek mögött rejlő személyes történetekről, továbbá arról, hogy ezek miként mutatják be a generációk közti különbségeket.
Ütemezés: május 10. (szerda) 17:00 óra, május 11. (csütörtök) 16:00 óra, május 12. (péntek) 17:00 óra, május 14. (vasárnap) 15:00 óra
Időtartam: 60 perc
A MOME egykori hallgatója, Góg Angéla food designer, elméleti szakértő pedig két alkalommal, május 13-án és május 17-én is interaktív előadást tart az érdeklődőknek, amelyeken az ízek és emlékek kapcsolatának természetéről beszél a kutatásai és a PICK projekt példája alapján. Sőt, a résztvevők végül a saját ízemlékeik nyomába is eredhetnek Angéla útmutatásával!
Ütemezés: május 13. (szombat) 15 óra és május 17. (szerda) 17 óra
Időtartam: 90 perc.
IDŐPONT:
2023. május 9-18.
HELYSZÍN:
BBB KultPont és Közösségi Tér
Az eseményre május 17-ig lehet regisztrálni >> ezen az oldalon!
___