Borítókép: 8 film, amit sokan nézhetetlennek és értéktelennek gondolnak, pedig valójában nagyon is zseniálisak Forrás: InterCom

8 film, amit sokan nézhetetlennek és értéktelennek gondolnak, pedig valójában nagyon is zseniálisak

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Volt már olyan film az életedben, amit szimplán csak azért nem néztél meg, mert a negatív kritika a vártnál hangosabb volt?

A filmeket amennyire fel tudja emelni egy jól megépített marketing, na meg persze a különféle oldalakon olvasható nézői vélemény, éppen annyira le is tudja rombolni.

A többség véleménye sajnos még mindig erősen el tud minket vinni abba az irányba, hogy úgy érezzük, egy-egy szabad esténket nem szeretnénk olyan filmek társaságában tölteni, amit ennyire lehúznak mások. Ám talán mondanunk se kell, hogy ezek a rossz kommentek, vagy éppen alulra lőtt pontszámok néha messze nem festik le hűen a valóságot. Sőt, ami azt illeti sok esetben ezek a meg nem értett alkotások olyan nagy rendezők munkái, akik egyébként kicsit sincsenek elveszve a mozgóképes lehetőségek között, csak éppen munkásságuk egy olyan szakaszába érkeztek, amikor úgy éreztük, eljött az ideje annak, hogy énjük egy eddig rejtve maradt, néhol kicsit túlfűtött részét is megmutassák. Szóval sok rossznak vagy unalmasnak titulált film, sokkal jobb mint ahogy a hír járja róla. Most ezekből hoztunk el 8 filmet, ami tulajdonképpen zseniális!

Következzen 8 film, amiket a többség nézhetetlennek gondolt, pedig valójában kicsit sem az!