Borítókép: 7 találmány, ami egykor megváltoztatta világot, ma pedig már nem is ismerjük! Forrás: Wikipedia / Yoichi Okamoto - LBJ Presidential Library

7 találmány, ami egykor megváltoztatta világot, ma pedig már nem is ismerjük!

Utoljára frissítve:
Nagy sikernek kiáltották ki őket, mégsem váltották meg a világot.

A technológia fejlődése megállíthatatlan folyamat, ami által olyan dolgok születnek, amik megváltják a világot. Csak körül kell néznünk a környezetünkben, mindenütt tetten érhető egy-egy olyan vívmány, ami megkönnyíti életünket, leveszi a terhet vállunkról, vagy egész egyszerűen csak komfortosabbá teszi mindennapjainkat. Pedig jelentős részük csupán szimpla próbálkozásnak indult, a világhódító út és ezen eszközök térnyerése pedig nem egy előre eltervezett folyamat részét képezték. A kétéltű autóról például azt gondolták tervezői a hatvanas években, hogy néhány évtizeden belül mindenki lecseréli hétköznapi járművét az ötletes szerkezetre. Azóta már tudjuk, hogy nem sok valósult meg az elképzelésből. Ha kicsiben gondolkodunk, csak nézzünk a reggeli kávé irányába. Ott van maga az eszköz, nem nekünk kell a kávét őrölni, és persze eldönthetjük, hogy édesítőszerrel vagy cukorral szeretnénk inni az ébresztő italt. Ez eddig egyszerű, na de gondoltad volna, hogy eleinte igencsak kétkedően álltak az emberek a kockacukorhoz? Merthogy azt is ki kellett ám találni!

A szkeptikusokra, akik szerint teljesen felesleges ilyen formában édesíteni az italokat pedig rá is cáfolt a feltalálója azzal, hogy a mai napig használjuk, ellentétben számos, sokkal többre tartott innovációval szemben, amik szép lassan, vagy éppenséggel rohamtempóban tűntek el a horizontról. Pedig nem sok bizalmat fűztek az emberek az 1800-as évek végén Jacob Christoph Rad találmányához, aki úgy gondolta, a kockacukorra szüksége van az emberiségnek, bármennyire bagatell dologról is beszélünk. Több mint kétszáz éve része a háztartásoknak az apró találmány, szemben az óriási sikernek képzelt, 1950-es években szabadalmaztatott teasmade-del. A teasmade egy brit automata szerkezet volt, ami egy teafőzésre alkalmas éjjeli óraként funkcionált. Nem nehéz kitalálni, lényegében magától megfőzte a félálomból ébredő tulajdonosoknak a forró teát, de a találmány füstje sokkal nagyobb volt mint a lángja, így az elképzelésekkel ellentétben nem egész huszonöt év alatt teljesen kikopott a köztudatból, mára pedig retró boltokban lehet csak belefutni. Na persze az innováció bizonyos szempontból ma is köztünk él átalakult formában, de akadnak olyan eszközök is, amiknek még ennyi idő sem jutott arra, hogy beépüljenek a társadalom mindennapjaiba.

Kattints galériánkra, amiben megmutatunk 7 nagyra törő találmányt, amiből végül a kukában landolt!

InStyle Men írása.