Forrás: Netflix
6 film, amit látnod kell, ha tetszett a Nő az ablakban - itt a főszereplők súlyos fóbiával küzdenek!
A múltkori Netflix-listák pörgetése alkalmával szkeptikusan ültem le a férjem mellé, amikor kinézte a Nő az ablakban című misztikus thrillert, ám az Amy Adams főszereplésével készült 2021-es pörgős és izgalmas film több meglepetéssel is szolgált. Sőt, a várakozásaimat magasan felülmúlta.
Amy Adams Anna Foxot alakítja a filmben, aki agorafóbiával küzd, ezért gyakorlatilag képtelen elhagyni az otthonát. Az agorafóbia egy szorongásos zavar, amelynek során az érintett olyan helyzetektől vagy helyektől fél, ahonnan nehéznek érezheti a menekülést, vagy ahol attól tart, hogy nem kapna segítséget, ha rosszul lenne. Emiatt kerülheti például a tömegközlekedést, a zsúfolt helyeket, szélsőséges esetben pedig – ahogyan Anna is – akár az otthona elhagyását is.
Mivel Anna kapcsolata a külvilággal erősen beszűkült, napjai jelentős részét azzal tölti, hogy az ablakából figyeli a környéket és a szomszédait. Különösen felkelti az érdeklődését a szemközt beköltöző Russell család, és hamarosan megismerkedik a kamasz fiúval, Ethannel, majd egy nővel is, akiről azt hiszi, hogy Ethan édesanyja, Jane. Egyik este azonban Anna az ablakon keresztül azt látja, hogy a nőt megtámadják és leszúrják. Azonnal jelenti a történteket, csakhogy amikor a rendőrség nyomozni kezd, egyre több részlet kérdőjelezi meg azt, hogy valóban az történt-e, amit Anna látni vélt. Ráadásul hamarosan megjelenik egy másik nő, aki azt állítja, hogy ő az igazi Jane Russell – él és virul. Anna így egyre kétségbeesettebben próbálja bebizonyítani, hogy nem képzelődött, miközben a környezetében senki nem hisz neki. Ebben az sem segít, hogy gyógyszereket szed, alkoholt fogyaszt, és lassan az is kiderül róla, hogy saját múltjának démonaival is küzd.
Nézőként eleinte azt gondolhatnánk, hogy jönnek a klasszikus filmes trükkök és a jól ismert thrillerklisék, ám kellemesen csalódunk, amikor kiderül, hogy a történet jóval összetettebb és szövevényesebb annál, mint amilyennek elsőre látszik. Egy idő után már mi magunk sem tudjuk, Anna valóban gyilkosság szemtanúja volt-e, vagy az egész csak az összezavarodott és beteges elméjének játéka. A történet végül óriási fordulatot vesz: a katarzis során kiderül, hogy Anna valóban látott egy nőt, csakhogy nem a férfi feleségét. A nő Ethan vér szerinti édesanyja, Katie volt, akit a Russell család igyekezett eltitkolni. A gyilkos személyével kapcsolatban is teljesen másfelé vezetnek a szálak, mint amerre eleinte gondolnánk: nem Ethan apja, hanem maga Ethan áll a történtek mögött. A látszólag visszahúzódó kamaszról kiderül, hogy veszélyes és erőszakos, Anna pedig végül már nem pusztán egy ablak mögül figyelt bűntény megfejtéséért küzd, hanem a saját életéért is. Érdemes a thrillernek adni egy esélyt – tényleg váratlan meglepetéseket tartogat, ajánlom!




