5 csillagjegy, aki a legnagyobb valószínűséggel követ el bűncselekményt
A viselkedéskutatók hosszú évtizedek óta profilozzák a bűnözőket, hogy megfejtsék, milyen tulajdonságokkal, személyiségjegyekkel rendelkezik a legtöbb bűnt elkövető személy.
Amellett, hogy az emberek az élethelyzetük, körülményeik miatt követnek el bűncselekményeket, megesik az is, hogy bűnözői hajlamokkal rendelkeznek, amelyek a deviáns viselkedést indikálják.
De mi történik akkor, ha az asztológusok és a viselkedéskutatók összedugják a fejüket? Bizony még az is kiderülhet, hogy mely csillagjegyek rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyek nagyobb eséllyel tesznek valakit bűnözővé.
Íme a lista:
Kos
A Kos a lista élén áll. Impulzívak és kalandvágyóak, de sokszor meggondolatlanok és lobbanékonyak is. Hajlandóak megtenni az elképzelhetetlent, és kockázatokat vállalni, amelyek miatt a törvénnyel is összetűzésbe kerülhetnek.
A Kosok a céljaik elérésére törekszenek, és nem szoktak a szabályok szerint játszani. A szenvedélyes és indulatos Kosok hajlamosak lehetnek a fizikai kirohanásokra vagy akár vandalizmusra is, ha provokálják őket. Bármit megtesznek azért, hogy elérjék, amit akarnak, még akkor is, ha ez a törvény megszegésével jár.
Vízöntő
A másik csillagjegy, amely a legnagyobb valószínűséggel kerül börtönbe, a Vízöntő. A Vízöntők nem követik a szabályokat, igazi lázadók. Bátrak, merészek, és nem félnek feszegetni a határokat - ami gyakran bajba sodorja őket. A Vízöntők idealisták, és bármi áron harcolnak a meggyőződésükért. Ez jelentheti a polgári engedetlenséget vagy akár szélsőségesebb, letartóztatáshoz vezető akciókat is.
Katt a galériára a folytatásért:
Ezeket a titkokat sosem vallanák be egyes csillagjegyek. A te titkod is köztük van?
A JOY magazin írása.