Borítókép: Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol Forrás: Luka Esenko /// Dubrovnik

Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol

Barna Borbála szerző fotója
Bár Horvátország az egyik legnépszerűbb úti cél Európában, hiszen varázslatosan szép tengerpartokon pihenhetjük ki magunkat a nyári szabadságunk alatt, sokan talán nem is tudják, mennyire változatos programokat szervezhetnek magunknak a fürdőzésen túl, ha ide látogatnak. Mi most ajánlunk párat!

Évek óta egyre többen szállnak csatába a nyári szálláshelyekért Horvátországban: bár véres küzdelemről szó sincs, nem véletlenül éltünk ezzel a szófordulattal. A megnövekedett érdeklődés hátterében ugyanis többek között a Trónok harca sorozat áll, melynek számtalan epizódját Dubrovnikban vették fel: itt forgatták le például a Királyvárban játszódó jeleneteket. De Horvátországban található Hum is, amely a világ legkisebb városaként írta be magát a Guinness Rekordok könyvébe a közel 20 állandó lakosával. Sőt, a horrorfilm atyja, Alfred Hitchcock Zadarban filmezte le azt a naplementét 1964-ben, amit a legszebbnek tartott a világon. Na persze korántsem ez a tény az ország egyetlen vonzerője, sőt: az ideutazókat valójában sokszínű programlehetőségek várják, amelyek közül össze is gyűjtöttük neked a legizgalmasabbakat.

Forrás: Shutterstock /// Zadar
Kattints a képre és fedezd fel Horvátország csodás helyeit!

Felejtsd el, amit a múzeumokról tudtál!

Zágráb például sokak szerint Európa egyik leginkább alulértékelt fővárosa, ahol ráadásul elképesztően különleges múzeumokat is meglátogathatsz: ilyen például a Tönkrement kapcsolatok múzeuma is, aminek létrejöttét ténylegesen egy szakítás inspirálta: az alapító pár a különválásuk után képtelen volt tovább együtt élni a közös emléktárgyaikkal, de kidobni sem szerették volna azokat, így végül tárlatot rendeztek belőlük, amihez később bárki más küldhetett további elemeket. A múzeumban ma már láthatunk kiállítva szürkévé vált menyasszonyi ruhát, könyveket, de akár még mellimplantátumot is – melyeknek természetesen a történetét is megismerhetjük. De érdemes benézned a Másnaposok múzeumába is, ahol értelemszerűen az alkoholfogyasztás utáni másnapokról szóló sztorikkal és az azokhoz kapcsolódó tárgyakkal találkozhatsz és még az Illúziók-, vagy a Csokoládé Múzeumába is becsekkolhatsz.

Forrás: BBDO /// Tönkrement Kapcsolatok Múzeuma, Zágráb

Kincskeresés indul!

Gyermekfejjel imádtál kincsvadászatot játszani? Nos, elásott érmékhez és ékszerekhez sajnos nem tudunk neked térképet adni, de a keresés izgalmát azért Horvátországban is átélheted az Isztriai-félsziget szívében egy szarvasgomba-vadászaton a mesébe illően varázslatos Motovun erdőben tapasztalt szarvasgomba-kutyák segítségével. És még ahhoz is kaphatsz tippeket, hogyan, mire használhatod fel ezeket a „kincseket” a konyhádban!

Forrás: Shutterstock /// Szarvasgomba

Egyél úgy, mint a helyiek!

Szlavónia régió kifejezetten híres az étel- és bortermeléséről, mégis csak kevesen ejtik útba a városait, például Vörösmartot (Zmajevac), ahol fantasztikusan finom borokat lehet kóstolni: a szakértők azokat a nedűket ajánlják a leginkább, amik a graševina nevű fehér szőlőfajtából, magyarul olaszrizlingből készültek – és persze a nemzeti étel, a halpaprikás is kihagyhatatlan a „tesztelésből”. Ha pedig osztrigapárti vagy, akkor a Mali Ston-i öbölhöz közeli farmok felé kell venned az irányt, hogy többet is megtudhass az osztrigaiparról és természetesen meg is ízlelhesd őket. Étvágygerjesztő aperitifként rendelj marasca cseresznyéből készülő Maraschinót: az édes-keserű likőr éppen Zadarból indult hódító útjára Európában. Az osztriga és a halételek mellett mindenképpen próbáld ki a parmezánra emlékeztető pagi juhsajtot, a tartufatát, azaz a szarvasgomba krémet, a szépiából készülő fekete rizottót, a pekát, illetve a birsalmasajtot és a horvátok kedvenc fánkját, a fritulét is.

Forrás: Nina Đurđević /// Slavonija, halászlé

Túrára fel!

Bár szívesen olvasol a tengerparton fekve, azért az aktív pihenés sincs ellenedre? Már keresheted is elő a túracipődet, mivel Horvátországban rengeteg lélegzetelállító helyen barangolhatsz: ilyen például a különleges állat- és növényvilágáról, illetve a lenyűgöző vízeséseiről ismert Krka Nemzeti Park, ahol garantáltan elkészíthetsz pár képeslapnak is tökéletes fotót az utazásodról. Az országban egyébként összesen nyolc nemzeti park található: ezeken a területeken olyan természeti kincseket csodálhatsz meg élőben, mint az UNESCO világörökségi listájára is felkerülő Plitvicei-tavak, ami bármelyik évszakban megéri az odautat, vagy a zöld szigetként is emlegetett Mljet is. Képzeld, az erdőkkel borított szigeten egy édes-, és egy sós vizű tó is van, és a legendák szerint Odüsszeusz ezen a szigeten kötött ki a hajótörése után. Ha eddig nem hittél a szerelemben első látásra, akkor készülj fel: Mljet szigetére érkezve ugyanis egy pillanat alatt beleszeretsz majd a lélegzetelállító panorámába. Sőt, testközelből megismerheted Horvátország gazdag állat-, és növényvilágát is, méghozzá a világ legrégebbi arborétumában, Trstenóban, továbbá Opekában. Képzeld, az országban olyan védett állatfajok élnek, mint a mediterrán szerzetesfóka, de a barna medve vagy éppen delfinek, madárrezervátumában pedig több mint 200 madárfaj szárnyal.

Forrás: Zoran Jelača /// Krka Nemzeti Park
Kattints a képre és fedezd fel Horvátország csodás helyeit!

Irány a tenger!

Nemcsak túrázóként fedezheted fel Horvátország festői tájait, hanem vitorlázás közben is: az adriai szigetvilágot csak akkor ismerheted meg igazán, ha vízre szállsz, hiszen így bejárhatod a filmbe illően szép öblöket is, ráadásul a vitorlásról egészen újszerű kilátás nyílik a már említett természeti kincseire, például a nemzeti parkokra is. Horvátország ideális helyszín arra is, hogy megtanulj vitorlázni: mivel a szigetek egészen közel helyezkednek el egymáshoz, ezért rövidebb utat kell megtennük közöttük, ami biztonságérzetet adhat kezdőként. Külön érdekesség, hogy a Hvar, Korcula, Vis és Brac közötti távolságok például alig fél nap alatt megközelíthető vitorlással. A tengerjárók egyik nagy kedvence Dél-Dalmácia, amit egyszerűen csak paradicsomnak hívnak a rejtett öblei és a csendes, félreeső strandjai miatt.