Nem bírjuk felfogni, pedig igaz: ikonikus filmek, amelyek idén lesznek 25 évesek
Akkoriban Bill Clinton volt az USA elnöke, egy doboz tojás átlagos ára valamivel több mint 190 forint volt, a mozikban pedig még mindig James Cameron Titanicja volt a legnépszerűbb, annak ellenére, hogy egy évvel korábban jelent meg. A Warner Bros. stúdió akkor ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, ám ami ennél is lényegesebb, hogy 1998 számos fantasztikus filmet hozott magával, amelyek idén készülnek ünnepelni 25. évfordulójukat.
Azóta sok minden megváltozott a világban. A filmek elérhetők lettek a zsebünkből előkapott okostelefonokon, mozi helyett pedig jobban szeretünk otthon filmezni a streaming szolgáltatók kínálatából. Szerencsére azonban a filmeknek köszönhetően néhány dolog mégis ugyanolyan maradt: James Cameron ismét kasszasikernek kikiáltott filmet rendezett, míg a Warner Bros. most ünnepli a 100. évfordulóját.
Ennek apropóján azokat a filmeket gyűjtöttük össze, amelyek idén lesznek 25 évesek!
Lássuk, melyek ezek!
És ezt tudtad a Harry Potter egykori szereplőiről?
Az InStyle magazin írása.